.svg)
Egy alacsony, őszborostájú segédmunkás toppan be a Barul Verdé Cafe Bar nevezetű kocsmába.
Az uszonyszerű talpakban végződő lábakkal rendelkező emberforma lény ceruzát szorítva a kezében, oldalra dőlve lebegett a vízben.
Hosszú szombat délutánokon a verandán ültünk egymás mellett, te kappadókiai bort szürcsölgettél, lassan ízlelgetted szádban a kortyokat, én pedig a szandálból kilógó lábujjad figyeltem...
Formák nélküli, korlátlan tér. Testérzete nincs, csak a légzés áramlása utal a világ létezésére. Időtlen, ragyogó tudatosság.
Hári Csabi egyre elégedettebb, magabiztosabb mosollyal vette tudomásul, hogy a szakáll és a design-borosta kezd kimenni a divatból.
Ágyba kényszerültem. Gyógyszereket diktáltam magamba. Abból a kevéskéből, ami maradt a háznál, valami régi betegség idejéből, mikor még volt, aki gondoskodjék rólam...
