A nagyszabású giccs

Ahogyan a háddzsot, a mekkai Szent Mecsethez való zarándoklatot az igaz muszlim életében legalább egyszer megteszi, tengernyien vannak a világ tájain, akik akár csak egyetlenszer ott vágynak lenni a Neujahrskonzerten, vagyis a Bécsi Filharmonikusok legendássá vált újévi show-ján. Az újévi hangverseny igazhívő zarándokain túl persze évről évre elképesztő létszám kíváncsi otthonról is az eseményre: 1987 óta az Eurovízió révén több mint kilencven országban közvetítik élőben, ez elvileg meghaladhatja az egymilliárd tévénézőt, de a világhálónak köszönhetően… áhh, erről szinte fogalmunk sem lehet.

Hogy a dzu l-hiddzsa hónap 8-a és 10-e között tartott mekkai ünnepre zarándoklók indítékai milyen színezetűek, milyen spirituális-pszichikai háttér húzódik mögöttük, azt nyilván számos tanulmányszerző taglalta már. Akiket meg a bécsi újévi koncert vonz magához, azok minden bizonnyal (szintén) többtényezős döntés nyomán utaznak az osztrák fővárosba, de korántsem biztos, hogy a vegytiszta zenei élvezet iránti olthatatlan szomj áll az első helyen. Tulajdonképpen – s ezt nem mindenki tudja – kissé Fortuna szeszélyei is belejátszanak a dologba. Az újévi koncert ugyanis mint a nemzetközi zenei élet egyik esztendőnként felvillanó szupernóvája valójában egy hármas koncertsorozat utolsó része. Megelőzi egy december 30-i és egy december 31-i hangverseny – ugyanott, teljesen azonos programmal. A közembernek hosszú évek óta sorsoláson kell részt vennie ahhoz, hogy e három koncert valamelyikére jegyet válthasson. A Bécsi Filharmonikusok honlapja egész évben rendelkezésre áll a regisztrációhoz. De már a sorsolásra is „be kell jutni” – mégpedig a Nagy Eseményt megelőző februárban! –, ezután dől el, hogy 30-án, 31-én vagy 1-jén „férsz-e be” a Musikverein Aranytermébe. A december végi koncertekre elvileg több jegyet is lehet vásárolni, az újévire azonban legfeljebb kettőt. Mindez persze csak a közemberekre vonatkozik. Mert hogy nyilván vannak egyenlőbbek is: a VIP-ek.

Mi tagadás, manapság a bécsi újévi koncert egyre kevésbé az igazi zeneszeretőknek való. Persze nem is arra van kitalálva! Ahogy egykor a Strauss család négy komponistája, úgy a Neujahrskonzert publikuma is jobbára ürügynek tekinti az efféle nyilvános zenéléseket a társasági megmutatkozásra és önkifejezésre – a társadalmi emelkedettség jelzésére. Szó se róla, vannak szép számmal értékes, mély pillanataik is az újévi koncerteknek (na nem a tévés balettre, nem is a horribilis pénzbe kerülő virágdíszítésre célzok ezzel), de mára – mondjuk a hetvenes évekhez képest – a popularitás szinte mindent visz. Ennek velőtrázó csúcspontja a tömegtapsoltatás (dühös zavarba pirulok, ha csak eszembe jut is a kötelező ráadásként játszott Radetzky-Marsch és a Straussokra gerjedő, puccosan kiöltözött „rockerek”, akik láthatólag nagyon szeretik a kultúrát, s ennek jegyében bőszen lubickolnak afölötti örömükben, hogy követni tudják a ritmust).

A Musikvereinban 1939-ben tartottak először évfordulói koncertet Clemens Krauss karmester vezényletével (azért kényszerülök ekként fogalmazni, mert ez volt az egyetlen eset, hogy nem január 1-jén, hanem december 31-én tartották a Neujahrskonzertet). Krips egyébként az újévi hangversenyek hőskorának állandó karmestere volt: 1954-ig (két kivételtől eltekintve) minden évben ő dirigált. De még nála is hosszabb ideig, 1955-től 1979-ig uralta a karmesteri pulpitust Willi Boskovsky. Majd hét esztendőn át Lorin Maazel. 1987-től kezdődően a koncerteket más-más dirigensre bízzák (de vannak notórius visszatérők: Mehta, Muti, Barenboim, Welser-Möst, a 2024-es koncertet is dirigálandó Christian Thielemann stb.).

A koronavírus-járvány hozott némi „színfoltot” az újévi hangversenyek történetébe. A 2021-es koncert a biztonsági előírások folytán üres széksorok előtt zajlott, ennek dacára olykor tapsorkán hangzott fel: több ezer önkéntes előre rögzített tapsfelvételét játszották be ilyenkor. A láncon tartott félelem és az értelmetlenség násza volt – kínosan mosolyogtató!

Műsori vonatkozásban már jó pár éve nem csak a Straussok monopóliuma a Neujahrskonzert. A 2023-as hangversenyen például Carl Michael Ziehrer, Franz von Suppé és ifj. Josef Hellmesberger egy-egy kompozíciója is felcsendült. Viszont vannak kötelező darabok is; a legkötelezőbb ezek közül természetesen a Kék Duna keringő (amely egyébként csak 1945-től szerepel az újévi koncertek programjában).