„A térélmény viszont olyan tapasztalat, amihez könnyebb közel kerülni” – Juhász Tibor könyvbemutatójáról

„Nem habkönnyed, vonaton olvasós könyv” – jegyzi meg Mărcuțiu-Rácz Dóra Juhász Tibor Amire telik című kötetéről, majd hozzáteszi: durván szembesít mindazzal, ami körbevesz bennünket. Március 25-én, Mărcuțiu-Rácz Dóra kérdezte Juhász Tibort, a Bulgakovban megrendezett Helikon-esten.

„Mérsékelten buzgó lélek” – állítja Mărcuțiu-Rácz Dóra a szerzőről, aki négy irodalmi folyóirat és portál szerkesztője, emellett doktorandusz és gyakran publikáló író. Arra kíváncsi, hogyan érkezett Juhász Tibor saját jelenéhez, hogyan kezdett el írni? A szerző Salgótarjánról indult, előbb Miskolcra, majd Debrecenbe költözött. A vidékről városba kerülés tapasztalata mindmáig meghatározó számára, az otthonról való eltávozás egyben a nyelvre találást is jelentette az ő esetében.

Mărcuțiu-Rácz Dóra térképészi megfigyeléseknek nevezi azt a terepmunkát, amit Juhász Tibor végez. A szerző számára a terek központi szereppel, mondhatnánk akár, hogy szervezőerővel bírnak: „az, hogy hol ülök most, meghatározza, hogyan fogalmazok” – vallja magáról a szerző. A terepmunka során szintén a tér érdekelte, arra volt kíváncsi, hogyan mozognak, hogyan végzik mindennapi tevékenységüket az ott élők a térben. Hozzáteszi, soha nem gondolhatjuk, hogy képesek vagyunk távolról megtapasztalni és megérteni, hogy milyen például egy részben közművesített szegregátumban élni, „a térélmény viszont olyan tapasztalat, amihez könnyebb közel kerülni”.

Dóra megjegyzi, Juhász Tibor még mindig kitart első kötetének koncepciója mellett, még mindig különböző terekre és ezekben a terekben formálódó életekre koncentrál a szegénység tematikáján belül. Juhász Tibor őszintén mesél arról, hogy sok mindenről próbált már írni, kereste a nyelvet, végül viszont a témát találta meg későn. Amikor a szegénységről kezdett írni, azt érezte, ehhez van igazán nyelve. Minden egyes könyv nem mellesleg egy új kísérlet a saját szegénységtapasztalatának megértéséhez is, és bár korábban nem tekintette az írást terapeutikus tevékenységnek, most már árnyaltabban gondolkodik erről. Ettől kezdve evidens volt számára, hogy életműkoncepcióban gondolkodik, hozzáteszi: „nem érzem azt, hogy nekem másról kellene írnom”.

Az Amire telik kalandos életutat járt be: egy nagymértékű irodalmi vita és több közéleti diskurzus részévé vált. A vitának helyt adó Alföld Online-on több irodalmár is véleményezte a kötetet. Mărcuțiu-Rácz Dóra arról érdeklődött, mit gondol erről a szerző? Juhász Tibor megjegyzi, érdekes szituáció ez, hiszen a könyvéről írt kritikákról kellene neki kritikát mondania, úgy, hogy közben feddhetetlen maradjon. Megjegyzi viszont, hogy mindezek ellenére ugyanígy írná meg a könyvét. Meglepte a vita, és főképp az, hogy a líraolvasás mennyire konvencionálisan kötött, és a téma mennyire el tudja terelni a figyelmet a szövegek vélt vagy valós poétikai megalkotottságáról. Gondolkozik a tanulságon (de nem feltétlenül a könyvet, hanem inkább a különböző olvasásmódokat tekintve), arról, hogy milyen disszonanciák születhetnek. Megemlíti Lapis József kiváló munkáját, ahogyan egymás mellé helyezte ezeket a különböző olvasásmódokat a háromrészes vitasorozatban. Juhász Tibor hozzáteszi, évek óta egy regényen dolgozik, amiben igyekszik különböző megismerési módokat egymás mellé helyezni. Jelenleg például az foglalkoztatja, hogy próza és líra hogyan fér(ne) meg egy kötetben, olyan koncepciót igyekszik kitalálni, ami lehetővé teszi a kettő közötti párbeszédét.