.svg)
Augusztus 21-én 16 órától a 16. Kolozsvári Magyar Napokon Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében bemutatták az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának gondozásában megjelent Helikon repertóriumot. A kiadványt Böjthe Pál állította össze, aki mindössze fél év alatt 21 évfolyamnyi lapszámot dolgozott fel. Az eseményen Karácsonyi Zsolt felidézte, hogy az 1990 és 2004 közötti időszak feldolgozását Nagy Mária végezte el. Ezután affelől érdeklődött, hogy Böjthe miként került közel a filológiai munkákhoz, és hogyan tudott ekkora lendülettel dolgozni. „Nekem eléggé furcsa a pályafutásom, ugyanis teljesen más területről cseppentem ide. Állatorvos voltam 15 évig. Valahogy mindig izgatott az irodalom, az anyanyelv kérdése, hiszen a legfontosabb, amink van, az anyanyelvünk” – válaszolta Böjthe. Elárulta, hogy a révkomáromi jókai-pályázat keretei közt írt először dolgozatokat. A Helikon repertórium immár a negyedik könyve, de minden kötete az utóbbi nyolc év termése. Teatrológusként a színházhoz kerülve két színészről is írt monográfiát, ami rendkívül alapos kutatómunkát igényelt, a pontos adatok ugyanis gyorsan feledésbe merülnek, ráadásul sok a téves információ.
Karácsonyi Zsolt ezután Egyed Emeséhez fordult, arra volt kíváncsi, hogy vajon vannak-e még az erdélyi bölcsészettudomány világában olyanok, akik Böjthéhez hasonló jókedvvel fordulnak egy ilyen típusú mikrofilológiai munka felé. Egyed szerint a technika fejlődésének egyik következménye, hogy vannak munkák, amelyekhez hozzá sem fogunk, arra gondolva, hogy egy számítógépes program megoldja helyettünk. Úgy véli, hogy a bölcsészek szívesebben foglalkoznak értelmezéssel és mai irodalommal, azonban kiemelte, hogy az ilyen repertóriumokra rendkívül nagy szükség van: „ha egy ilyen típusú anyag a kutató rendelkezésére áll, az rengeteg időt megspórol, és sok ötletet ad, hogy merre tovább.”
Demeter Zsuzsa Szilágyi István egy ’76-os tanulmányára emlékezett vissza, amiben az Utunk 30 éves múltját vizsgálta: rendelkezésére állt minden egyes cikkhez egy kartoték, amire fel volt írva a szerző neve, a cikk címe, a lapszám, a terjedelem, és ők abból dolgoztak. „Ha nincs egy ilyenünk, akkor mi tulajdonképpen a Helikon 35 évéről nem tudunk megállapítani semmit, csak hogyha elővesszük a lapszámokat, és átlapozzuk. Pali szerintem az egyetlen, aki nagyon sűrítve képes átnézni 21 évfolyamot, és végigmenn minden egyes oldalon. A repertóriumban szerepel a szerző neve, a cikk címe, az oldalszám, az, hogy milyen műfaj, van-e illusztráció, ki készítette az illusztrációt” – hangsúlyozta.
Böjthe Pál ugyan nem számolta meg pontosan, hogy összesen hány tétel szerepel a repertóriumban, azonban a névmutatóban lévő neveket összeszámolva, lefele kerekítve 3300-ig jutott. Demeter Zsuzsa hozzátette, hogy a névmutató összesen 70 oldalas, és arról kérdezte Böjthét, hogy milyen benyomásai vannak a lapról, illetve mennyire könnyen kalandozott el a munkafolyamat során. „Ilyen szempontból ez egy rendkívül veszedelmes munka, mert az a gond, hogy felüti az ember a lapot: ni, milyen érdekes, nahát-nahát. Úgy el lehet veszni egyetlen lapszámban, hogy azt veszed észre, elsuhant a nap, és te nem dolgoztál semmit. Ez egy óriási csapda.” – válaszolta Böjthe. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy bár a munka próbára tette, képes volt megőrizni az önfegyelmét.
Felidézte, hogy kezdetben egy Helikon lapszám 20 oldalas volt, később 24-re, majd 28-ra bővült. Hozzátette, hogy amikor már fáradni kezdett, és örült volna a kevesebb munkának, abban a pillanatban nem bánta volna, ha egy lapszám csupán 18 oldal lenne. Viszont így, hogy már nem dolgozik a köteten, úgy gondolja, jobb lenne, ha a Helikon 40 oldalas lenne.
Egyed Emese kiemelte, hogy a repertórium az utóbbi évtizedek irodalmi tendenciái felől is érdekes lehet, hiszen a sok fordításnak köszönhetően a világirodalom erdélyi közvetítése is nyomonkövethethető általa. Ezután a közönséget is bevonta a beszélgetésbe: feladatuk az volt, hogy megfejtsék a repertóriumban használt rövidítések jelentését. A hallgatóság jól vizsgázott.
Böjthe Pál elárulta, hogy ezeket a rövidítéseket Nagy Máriától vette át: „Köszönöm az útmutatását, az első résszel – amit összeállított 2004-ig – úttörő volt, én a lehető legszorosabban próbáltam követni, amit ő lefektetett.”
A beszélgetés végéhez közeledve Demeter Zsuzsa egy személyes emléket is megosztott a Böjthével való ismerkedésük kezdetéről. Elmondta, hogy első találkozásukkor Böjthe két szöveget vitt a Helikon szerkesztőségébe. Egy másik alkalommal pedig, amikor Böjthe a szerkesztőségbe látogatott, a szerkesztők éppen 1200 darab, az Utunk archívum ’70–’80-as évekbeli kolozsvári előadásokról készült fotóit próbáltak digitalizálni: „mi senkit nem ismertünk rajta. Pali rámutatott a fotókra, mondta a neveket, az előadás címét, és azt is, hohgy ki rendezte.”
