Amikor minden romlásnak indul

Schillinger Gyöngyvér: Rohadjon meg az összes. Kalligram, Budapest, 2024.

Ritkán lesz első regény annyira sikeres, mint Schillinger Gyöngyvéré: a Rohadjon meg az összes két kiadást is megélt, szerzőjét Baumgarten-emlékdíjjal és Békés Pál-díjjal tüntették ki, illetve a Margó-díj tízes rövidlistájára is felkerült.

Schillinger Gyöngyvér évek óta publikált novellákat irodalmi lapokban, végzettsége szerint azonban jogász. Hogy regénye lendülete és újszerűsége ebből a szakmai háttérből, bölcsészkaron kívüli irodalmi érzékenységből adódna, arra magyarázatot keresni lehet, de nem biztos, hogy érdemes. A Rohadjon meg az összes nem ettől jó – számomra épp attól, hogy távol tartja magát a hangzatos okfejtésektől, didaktikusan prezentált tanulságoktól (ugyanakkor tény: főhősei valóban jogászok). Az avatatlan olvasó talán nem is érti teljesen a sokat emlegetett Hydra-ügy részleteit, de nem is zsáner- vagy cselekményközpontú a regény, hanem szereplőire összpontosít. Ehhez mérten a prózanyelv viszonylag egyszerű, élőbeszédszerű, de nem lebutított; két elbeszélői nézőpontot prezentál egyes szám harmadik személyben, különös figyelemmel a leghétköznapibb gesztusokra: a történteket nem egyszer testi tüneteken (pl. Balázs stresszalapú gyomorproblémái) vagy neurodivergens perspektíván keresztül láttatja (Olga esetében feltételezhetően autizmus és szinesztézia összefüggésében).

Ezen túl a főhősök sem lehetnének átlagosabbak: Balázs és Olga ügyvédek, előbbinek gyerekkori barátja és ügyvédtársa, utóbbinak édesanyja alkoholfüggő, mindemellett mindkét főhős menekülést keres menthetetlennek tűnő párkapcsolatából; néha sodródnak, néha próbálnak úrrá lenni életükön, hibáikon, vágyaikon, frusztrációikon, néha maguk sem tudják, mi történik velük. Rajtuk keresztül rajzolódik ki annak kor- és kórképe, hogyan néz szembe valaki szülőktől örökölt mintákkal, szülők őszintétlenségével vagy halálával, és azzal, hogy körülötte lassan minden rohadásnak indul. Mindezeknek komplexitását Schillinger Gyöngyvér egyszerűnek tűnő prózája kifejezetten izgalmasan ragadja meg, anélkül, hogy megalkuvó cinizmusból vagy pátoszból építkezne. Sokkal többet kínál, mint ahogy azt a (túlságosan is) figyelemfelkeltő cím és nyitójelenet alapján gondolnánk.

‍