.svg)
aqua
Későre tanulod meg, hogy a víz nemcsak
fulladást hord, tisztulás is egyben.
Míg te évekig ragaszkodtál mocskaidhoz,
cipelted magadon rétegekbe rakva,
hogy legalább ez maradjon veled.
Kerülted a folyót és tengert,
távolról bámultad a hívogató hullámzást.
Véletlenszerűen, ha mégis közelébe
kerültél, mindig fáztál a vízben,
mert megtört benne az elkékülés,
mintha kezdtél volna leválni a hidegről,
elzsibbadt a lábujjad, ujjbegyeid már kihűltek.
Ha rajtad múlna, fosszíliává dermesztenéd magad,
de a víz birtokba vesz, hiába gyakorolsz évek óta,
fulladni sosem tanulsz meg, észre sem veszed,
hogy nincs alattad semmi, fölötted a kékülés megszűri a fényt,
átmos a habzás, kioldja rétegeit a félelemnek, megérkeztet.
Magyarázat
Azért nem írtam évekig, hogy beálljon
végre a funkcionális működés:
légzés, emésztés, alvás egyensúlya
megtartóvá szelídüljön, legyen pénz is,
meg idő a belső barangolásra, mert évekig
el voltam tévedve magamban és városaimban.
S ha írtam volna is, senki sem magyarázta el
az útjelzőket, hogy a Szorongás utcából
merre van kiút, hol lenne érdemes
egy pihenőre megállni, emelkedőre kaptatni,
hogy letekinthessek, mit hagytam magam mögött,
és az út során gyűjtött szavaimat ne lenyeljem,
hanem értelemmé szervezzem, szólhassak velük.
Hogy létezett-e egyáltalán letérő, tudhatnám,
ha szavak helyett nem szerekkel szárítom fel
a kétségbeesés nedveit, s nem sodródom perifériára,
hol apró neszezés álmatlanságom okozója,
mert ha tudnék még álmodni, látnám az utat,
elindulhatnék azonnal, de belső szemeim vakok,
odakövültem egy kapualjba, és csak nyelem a szavakat.
Elhittem, hogy majd valaki olvasni fog nekem,
de mindenki ásót tart kezében,
mélyebbnél mélyebb gödrökbe temetkezik.
Íme, elkezdtük kerülni az őszintén megírt verseket,
mert minek bolygatni azt, amit már egyszer
tisztességesen elfojtottunk magunkban és jó mélyre elástunk,
minek bolygatni, hisz törvényszerűek visszafordíthatatlan lépteink.
A lenyelt szavak odabent kikeltek, sötét morajlásuk
megkérdőjelez azóta mindent, magát a nyelvet kiröhögik,
a gazdatestet kiröhögik, a visszhangokat kiröhögik,
a múltat kiröhögik, a feltételeket kiröhögik,
és a hazugságok visszaröhögnek rájuk.
útleírás a hátsó szobához
gizellának és ágnesnek,
virginiától
költőnőből költővé válásodat
szigorú szabályok mentén tűrik megvalósítanod
lázadj
vagyis tagadj meg mindent mi belőled nő
még a nőt is
különben nyelved szűkössége csak korlátoz
s hogy miről írhatsz?
amit kihasítanak számodra a nyelvi tájból
a fölösleget úgyis kimenstruálod
ám ha mégis elkalandozik figyelmed
és azon kapod magad
hogy hajnali mosogatás közben
verseket írsz a kisebesedett kezű hátországról
verseket írsz a szülőcsatornát átszövő szorongásról
verseket írsz egy vágyott szobáról
és szégyen szökken szemed sarkába
hülye vagy ha elhiszed
hogy a fölösleget majd kimenstruálod
Nem ment az írás.
Azt mondod, hogy ne írjak.
Hát mondd meg, mit tegyek?
Mit tudok még valakinek is mondani?
Semmim sincs, ami eleve adott.
Maradok meztelen.
mosogatás felmosás teregetés rendrakás után leülsz behunyod szemed magad elé képzelsz egy hosszú folyosót elindulsz leghátra megállsz az utolsó szobánál kinyitod az ajtót és ruhátlanul belépsz az irodalmat eltemető időomlásba
