No items found.

csodaiszap (versek)

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 4. (858.) SZÁM – FEBRUÁR 25.

csodaiszap


a pályaudvari szürkületben

eltűnő nők után nézve

eszembe jut felismernélek

a járásodról a tartásodról

ennyi év után messziről

megdobogtatnád a szívem

elakadna a lélegzetem

kitágulna a pupillám

vagy tennék pár tétova lépést

tévedésből mielőtt

telepakolhatod kérdőjelekkel

igen


így várom néha a véletlent

a csodával mit is kezdenék

leülepedik mint az iszap

amit lemosott az eső megint

a hegyről az utcára és

cukormázként rámerevedik


minden hajlatra a bőrérzékelésre

minden gramm húsra a pihékre

kedvenc zenékre és zónákra

minden illatra ízre emlékszem

hangokra és szemek színére

kevésbé szép szavakra tervekre

alig a saját hazugságokra

a nőkből akik kedvesek nekem


itt üldözik egymást ebben a versben

a pályaudvari szürkületben

a rámgondolásban az elolvadás

és az elromlás mintázataiban

szemek csillogása lágyan

az archoz érő tenyér melege

anatómiai titokkatalógus

a visszajáró lelkek sebeiről


a legjobbat akartam mindig

aztán az lett ami szokott

és félek nem csak ti

hiányoztok nekem

belétek rajzolódtam

száj sarkába homloktájra

megbocsáthatatlanul

ahogy felismerni véltek

a tömegben egy kávézó

üvegfalán át egy koncerten

jobb esetben egyedül

néha valamelyikőtökkel

a pályaudvari szürkületben

ahogy várom a véletlent

csodás hazugságok mintázataiban

eltűnő nők után nézve




pillangóprés


életem szerelme mindig későn

érkezik foglalt nem ér rá

újratervezni a komfortzónáját

ikeásból marimekkomintává


je voudrais bien entendre ich würde

auch gerne des propositions concrètes


évődésnek indul vicces gifet

gejl emojikat küldünk most

te rajongsz én játszmázok

fejben is belátható táv lesz


ez is akadozva indul tömény

és nem lesz szép a vége se


romantikus átéléstől

duzzadó performativitás

áhítatból pornópromó


az előjáték kontingens

játszmák fogszabályozott

kényszere kaland helyett


szép ahogyan álnaivan

közeledünk felkészülünk

a pózmentes bizalomra


csábítás helyett gügyögés

játékon kívüli instant nirvána

pillangókból préselt unalom


zavar a betegséged idegesít

az is ha túl lazán veszed hogy

lógnak szárazak cserepesek


renyhék az eksztázisra a tagok

nem csillognak nem nedvesek

de most még istennő vagy

és én isten vagyok


három legfeljebb hat hónapig

mint a fóliából szippantott buborék

választhatunk a szétrobbanás és

a visszakétdimenziósodás között


a nájlonba csempészett feszültség

a szerelem a nyál a reménytelenség


két hullám között össze kihagyásokban

tapadunk mint a máj és az epevezeték

az elkülönüléshez vezető pillanatnyiságban


levet eresztenek a hasban a pillangók

minden érintett helyén valaki más van


létezhetetlen


holttestnek olvastam a hostesst

egy hirdetésben

ma csak erről tudósítalak félek

túl kitakarózósra sikerült a tegnapi

a betegszórakoztató célhoz képest

és utólag zavarba jössz

ez a betegség nem is lehetne

visszagörgetsz nem is érted

hogy lettek a hosszú beszélgetések

eleinte talán a morfium hatott

de nem így és nem ott akartál

csak a fájdalom és a bezártság

manipulál hogy vedd le és te hagyod

a páncél résein szellőzni a lelked

koravén koboldarcod mögött

fegyelmezetlen álmok nedve

majd folytatjuk írtad utoljára

mikor jöttek átkötözni a sebed

azóta fegyelmezem magam

nem szabad nem jó baj lesz

napról napra majdnem sikerül

hogy szó nélkül hagyjalak

néha nem tudok leállni mondod

este újra reszket az idő írunk

családi traumáktól a méheden át

a megbolygatott bélrendszeredig

lassan mindent tudunk egymásról

tövises titok szivárog belénk

majd jelentkezz én meg jelentkezek

ilyen volt régen a szerelem mosolygok

misztikus nem szabad nem szabad

csak én ne tartsalak fel téged

most elköszönök lebontalak

mint fonnyadt ujjak barna sálat

kérlelhetetlen cinizmussal boldogtalanul

kelta lidércek családfáját rajzolva reggelig

régi fényképek ismerős vonalaiból

az elveszett lelkek falvédőjére

hogyan lehetne itt bárki ép kérded

összehúzod a csillagokat a hegeken

lassan szinte érzéki keménységgel

ahogyan egy aszteroida fordul távolodóban

a becsapódások emlékeitől szépen



Bene Adrián 1977-ben született Pécsen, jelenleg is itt él. Költő, szerkesztő, kritikus. Versei eddig többek között a Pannon Tükörben, a Spanyolnáthában és a Szöveten jelentek meg. A Holdkatlan szerkesztője.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb