.svg)
végre tudtak őszintén gyászolni. mindenüket megmosták, vándoroltak a kertben, hátha kijárják magukból a kötődést. pedig a gyász önző dolog, és mégis mennyire szükségszerű minden csupasz önzőség, ahogyan minden szükségszerűség elrendeltetett, és ahogy minden elrendelés szükségszerűen önző.
I.
rávirradok a reggelre. ahogy
a márciusi langyos földről párolognak a pelyhek
de tudom hogy ezek az utazások
mélyre gyűrik a természet szövetét
a természetekét, városi buszokét
november hatodikákét.
hogy ezek a gyűrődések magukban
hordozzák minden mocskomat
és reggelente egymásból mosdanak meg
II.
tíz éve nem keresek magyarázatokat
tíz éve, hogy átok és áldás.
hogy szeretek elveszve lenni
hogy probálok mindenen röhögni.
tanulható vagyok magamnak
és átok a felfedezés néha.
nincsenek fosszíliás törekvéseim
földből vagyunk, oda térünk vissza
csak keddtől – csütörtökig vagyunk
a végére csak ennyi marad – mondogatom
elrabolt anyák, síró rokonok
fakeresztes domboldalon
látomásaid csak kivetült rések
semmi sem lehet univerzális
nem tart meg örökké semmilyen fészek
III.
bóbitának öltözött a szürkület,
a szelek kifújják zsákjaikból a halottakat
növekszik a húgyhólyag
lassú ütemet diktál a növekedés
az állomás, a kerítés lassan elporlik
helyükre dobozok kerülnek
kulturális különbségek
cigiző szájak, bakancsok, zoknik.
talán ez az én apokalipszisem
kezdetem – végem, hogy honnan hova
és mennyit
csak pillákon függni
csak ez a keddtől – csütörtökig
Gál Hunor 1995-ben született Borzonton.
