„Elmondja, kihagyja, kerülgeti”

Hermann Veronika: Helyettem a nyelv. Identitáspolitikák az irodalomban. Erdélyi Múzeum- Egyesület, 2020.

„Szöveg és identitás viszonyáról, az identitás nyelvi tapasztalatáról írni egyszerre veszélyes és csábító feladat” – szögezi le Hermann Veronika doktori dolgozatából született kötete első mondatában. És ahogy folytatja: az identitás az utóbbi évtizedek kultúra- és társadalomtudományi diskurzusainak vezető, emellett felkapott és divatos fogalmává nőtte ki magát.

Azonban a kötet alapos, részletekbe menő értelmezései bizonyítják, hogy az identitás egyáltalán nem elkoptatott fogalom. A könyv célja ugyanis éppen a szövegekben jelen levő, esszenciálisnak ábrázolt identitások történeti és elméleti bemutatása mellett azok szétszálazása, összetevőkre bontása. Ennek érdekében olyan, egymástól időben távol eső szövegeket hasonlít össze, mint Vörösmarty Zalán futása, a Rom és Tündérvölgy című töredékben maradt eposzai, György Péter Apám helyett, Kukorelly Endre Rom – A komonizmus története, a TündérVölgy avagy az emberi szív rejtelmei, valamint Országházi divatok című művei. Reprezentatív szövegeknek látja mindezeket, mint amelyek az identitás kérdéskörében kulturális és irodalomtörténeti mintákat adnak. Az értelmezések tétje az, hogy a szövegek maguk milyen identitásmodelleket hoznak létre, nem is csupán a textuális, hanem a társadalmi térben is. E mögött az értelmezéskoncepció mögött ugyanis az az előfeltevés húzódik meg, miszerint az írás, az irodalom határai képlékenyek, az irodalomtörténetet is lehet szépirodalomként olvasni, ahogyan a szépirodalom is válhat a történelem, illetve az egyéni, kulturális és közösségi emlékezet hordozójává.

Ennek az elvnek a szellemében a kötet első része alapos, részletekbe menő fogalmakkal elemzi nemzet, nacionalizmus fogalmait, számot vet a modernista és etnoszimbolista nacionalizmuselméletekkel, továbbá ideológia és retorika átjáródását neves hazai és európai elméleti szerzők munkáival támasztja alá.

Az elméleti célkitűzésén túl további hasznos irodalomtörténeti hozadéka lehet a kötetnek. Egyik talán éppen az, hogy a kortárs irodalomban hangsúlyosan jelen levő „aparegény” műfaját olyan mozgó, eleven értelmezési keretbe helyezi, amelyben ez a műfaj új fényben mutatkozik meg. További izgalmas felvetés a kötet utolsó fejezeteként értelmezett „anya nyelve” mentén létrejövő „anyaregény” fogalma is – mint egyfajta ellenregénye az aparegénynek – mint amely családregénytípusban leszármazási origóként az anya szerepel. Mindennek alátámasztására Tóth Krisztina Akvárium, valamint Fejes Endre Rozsdatemető című regényeinek összehasonlító értelmezését olvashatjuk.

‍