.svg)
Ha
Az idő nem egyéb, mint káprázat
okozta zavar. Az elveszett valóság
pótlására támadt rögeszme.
(Hamvas Béla)
A kéményen sirályok
várják a tenger érkezését,
cseppfolyósul a szó,
fel nem tett kérdések
folynak le torkodon;
ha majd
léggömbként szállnak tova
az idő kiürült emlői,
patakokban csordul az ég,
feloldva kintlevőséged,
lemosva elfedőd, a neved,
és már a létrafokok is
felszívódnak benned,
felkötöd szárnyad,
a kopott tollseprűt,
hogy felszállj,
s újra ott lebegj
az összefüggő
vizek felett.
Mióta
lehervadt fejemről a kalapom,
védtelen vagyok,
zokszó nélkül tűröm,
hogy átszúrják bőröm a napsugarak,
belém ivódjék a szakadó eső,
búvópatakként száguldozva
bokámtól tarkómig és vissza;
fogalmam sincs,
miként némíthatnám el
a fültépő zubogást,
gondolataim öngyilkos csobbanásait,
s legfőképpen,
hogyan fékezhetném meg
azt a szökevény érzést,
mely árulómként
vakmerőn menekül feléd.
Régen láttam,
utoljára a sarki kocsmában
futottunk össze,
azt mondta,
elköltözött a láthatárra,
egy vámházban kulizik,
nem könnyű a láthatárőrnek,
annyi minden felett kell
szemet hunyni,
mert különben
elbánnak vele,
tegnap is
a padlón ébredt,
késekkel körüldobálva,
miközben valakik
tömjén helyett
kénkővel füstölték
az üdv oldalszalonnáját.
Öblös hangon,
szakállát lengetve mesélt,
söröskorsó felett siratta
a régi szép időket,
Amerika hangját Washingtonból,
Nixon elnököt,
aki egy esős napon
inkognitóban jött
a szászrégeni állomásra,
hogy személyesen közölje vele:
bármikor számíthatsz rám, Imre…
Világosodott már,
mikor felállt az asztaltól,
őrhelyére indult tántorogva,
cipőjéből vérzett a hajnal,
kicsordult a dombtetőre.
Lásd, feltámasztalak,
kedvesem, Never Mór,
elsimítom mellkasodon
a vakondtúrásokat,
illatos főzettel locsollak,
míg kabátként hordja
arcod a pillanat
a sohatöbbénincs
hidege ellen.
Itt van az alkalom,
hajóra szállunk:
kiszáradt medrére lelt
a kísértet-folyó;
szoríts magadhoz,
mert kínoz a víziszony,
őshonos félelmem
vad tremolót játszik
szívbillentyűmön.
A part, hol kikötünk,
egyszer már elsüllyedt,
jóslatként rebbennek
színes halrajok,
hosszú sziesztákon
éveink lapozzuk,
homokdűnék között
nézzük, hogy felbukkan
egy-egy imafoszlány
a szél kergette
ördögszekéren.
