Hogyan ne temessünk írót?

Edward Lodewijk van Halen, ismertebb nevén Eddie Van Halen holland születésű amerikai gitáros, billentyűs és producer volt, a Van Halen nevű nagy hatású zenekar alapítója. Eddie huszonévesen két kezével tákolta össze olcsó, használt alkatrészekből a legendás, Frankenstratnak keresztelt elektromos gitárját. Gazdag életútja végén, amikor eljött az ideje, a rocktörténet kiválóságát a jó öreg hangszerével együtt temették el, végakarata szerint.

Eddie Van Halen példája természetesen nem egyedülálló. Már évezredekkel ezelőtt is egyiptomi fáraókat, kínai császárokat, szkíta királyokat temettek el fegyverekkel, ékszerekkel, hatalmi szimbólumokkal. A művészeket pedig az alkotói segédeszközeikkel együtt helyezték végső nyugalomra: Picassót a ceruzájával és vázlatfüzeteivel, Brâncuși-t a szobrászati kellékeivel, Michael Jacksont az ikonikus fehér kesztyűjével. Zenészről, képzőművészről, előadóművészről tehát tudok, tárggyal eltemetett íróról azonban nem hallottam soha.

Hogyan temessünk írót?, adhatnám e szövegnek az alternatív címet, még távolabb kerülve a választól. A „hogyan ne temessünk írót?” kérdésre talán már könnyebb válaszolni. Nem lenne stílusos maréknyi töltőtollal, halom jegyzetfüzettel, laptoppal, esetleg mobiltelefonnal írót temetni, bármennyire is hitelesnek mutatkozna a gesztus, hiszen a legtöbb író egyszerre több eszközzel, több helyre jegyzi le kósza mondatait. Az alkotáshoz szükséges „térfeltételek” – íróasztal, szék vagy egy kényelmes fotel – pedig nem férnek be a koporsóba. Az írót főművével eltemetni már stílusosabb lenne, de kevésbé hiteles: az írók gyakran utálják a legfontosabb könyvüket. Eltemetni az írót egy másik író könyvével, amely elmondása szerint életének legmeghatározóbb darabja volt, pedig egyenesen badarság: az írók gyakran arról is hazudnak, hogy egyáltalán elolvasták állítólagos kedvenc könyvüket.

Haladjunk tovább, egyéb fontos irodalmi „segédeszközök” felé. Az írót irodalmi apafigurájához temetni, áthelyezve más sírhelybe annak feleségét, mégiscsak szentségtörés. Az írót múzsájával együtt temetni politikailag nem korrekt, és adminisztratív szempontból is problémás lehet. Felkutatni a számos közeli és távoli ismerőst, akik az íróban traumát okozhattak, inspirálva őt megannyi mű teremtése közben: lehetetlen.

Hogyan temessünk írót? Nem tudom. Nem olyan szerencsések az irodalmi szakma művelői, hogy történetük vége szimbolikus zárlatot kapjon. Tudni nem, legfeljebb sejteni lehet, hogy a föld alatt időnként hallható valami kóbor gitárjáték, grafitceruzák sercegése, az viszont biztos: az író bölcsen hallgat, szóköznyi csend között.

‍