ilyen hosszú szárazság után (versek)

ilyen hosszú szárazság után

‍

a többhetes hőség meghozta végül eredményét –

az utcapor felszállt az embereket is

kifeszítette az utakon az erős előszél – a levegő

pattanásig telt elektromossággal

madarakat vitt sodort szanaszét a légáramlat

amikor a gomolygó felhőfront tömegesen egyszerre bevonult –

mintha egy nagy teljesen túlméretezett megbolydult szív

alatt kellene átvészelnie ezt az éjszakát a városnak

elborult fokozatosan minden vakítóan kifehéredett villámlott

át- meg áttörte izzó erezetekben a sötétet

majd bedörrent beledübörgött beleropogott

csattanva egyszerre körös-körül az egész –

eldöntetlen maradt hogy légágyúznak-e

vagy csak egy nagy szív egy tömérek vad szívcsomó

háborog éppen szakít fel egeket türelmetlenkedik

rombol elvakult fájdalomban

mint aki egyként büntetne most valamiért mindenkit és mindent

félelemben tart kímélet nélkül tör-zúz zsarnokoskodik

de közben meg csak mintha egyvalakiért sírna gyötrődne alatta

hosszú nehezen felszakadozó de

végül az egész eddigi szenvedését reánk borító

sűrű özönvízszerű esőfüggönyeivel

‍

a vágyak

‍

honnan jönnek hová visznek

mikor csitulnak

mikor erősödnek

mikor csődölnek be

becsődölnek-e

mikor engedelmeskedsz nekik

mikor félelmetes engedelmeskedned nekik

mikor vagy úr felettük

mikor csak gyatra szolga

miért állnak meg a Törvény kapujában

miért nevetnek

miért hatolnak át mindenen és mindenkin

ha akarnak

miért képesek várakozni akár évekig

miért szivárognak

elzárhatatlanul

miért apadnak el egyszerre

hol van a forrásuk merre

hogy nem találod

mit szolgálnak

kit szolgálnak

szolgálnak-e

vagy uralkodnak

miért nevetnek az arcodba

szinte mindig

miért pusmogják

a sarokba vágunk

ha akarunk te bábu

hová bujdosik

Buddha

miért izzad vért

Krisztus

miért volt véres a

Teremtő keze?

miért jó velük

miért visszataszítóan borzalmas

miért szeretnél szabadulni tőlük

miért ejted az ölükbe mégis engedelmesen a fejedet

miért van a szabadságod

záloga az ő kezükben

miért ilyen egyszerű

miért ilyen szétszálazhatatlanul bonyolult

miért áll meg az értelem

az őrület máglyatüzénél

miért vacog a lélek

miért bólogat fű fa bokor mező gyomok könnyedén

miért esik darabjaira

az ember

miért rendeződik újra

újrarendeződik-e?

míg újra találkozunk

Ozu filmjeiben mindig is csodáltam

azt a harmonikus távolságot

ami a filmező ember és a bemutatott között van

ez a ritka arányosság

lenyűgözött

vitt megállított tartott jó volt –

mely sem túl távol

de túlságosan benne sem

az emberi szenvedésben örömökben

nincsen

mint aki nem kukkol

és mást sem arra biztat

mint aki valahogyan valahogy csupán

akarva akaratlanul

néma tanúvá lett minden emberinél

és most áll néz lát

de az ítélkezésről senki se szól neki

ő meg nem tud róla

akárcsak egy gyerek

vagy egy épp arra járó isten