Jönni, menni, koslatni – Bemutatták a Magellán sarkát a Csíkszeredai Könyvvásáron

2024. május 11-én, szombaton a Csíkszeredai Könyvvásár színpadán mutatták be Octavian Soviany Magellán sarka címmel immár magyarul is olvasható verseskötetét. A Lector Kiadó gondozásában megjelent kötetről annak fordítójával, Király Zoltánnal Lövétei Lázár László, a kötet szerkesztője beszélgetett.

A Szöcskedombon barátságkristály-készítés zajlik! – mondja be harmadszor az ezért felelős szervező, majd mielőtt átadná a szót a meghívottaknak, szeretettel köszönti azokat, akik ilyen hívogató lehetőségek mellett is a soron következő könyvbemutatót választották szombat koradélutáni elfoglaltságukként. Lövétei Lázár László is szeretettel köszönt mindenkit, biztosít róla, hogy ebédidő alkalmából ők is éhesek, szóval semmiképp nem húzzák sokáig a beszélgetést.

Király Zoltánhoz először nem mint a fordítóhoz, hanem mint költőhöz fordul. Noha ez alkalommal fordítói minőségében van jelen, most mégis arra kéri, egy saját versét, a La fábrica de poesía címűt olvassa fel. A felolvasás végével ki is fejti, hogy azért ez a Király-vers indítja a mai könyvbemutatót, mert szépen megágyaz a terítéken lévő fordításkötetről való beszélgetésnek, hiszen az utazás lesz a középpontban. Octavian Soviany Magellán sarka című kötetét egy csodálatos utazásként írja le.

Távolabbról közelítünk Soviany költészetéhez, Lövétei felvezetése Királlyal való barátságukból adódik: megtudjuk, hogy Király Zoltán esetében egy átlagos hétköznap átlagosnak tűnő telefonbeszélgetésében egy mit csinálsz kérdésre teljesen természetes válasz, hogy valahol Spanyolországban parkolóhelyet keres. „Sokat koslatsz” – vonja le a következtetést, majd innen evezünk az irodalom felé. Irodalom és utazás már a kezdetek óta szorosan összekapcsolódnak, hiszen a nyugati irodalom egy remek utazással indul. Az Odüsszeia által megteremtett hagyomány nem kopott ki az irodalomból, mai napig „jövünk-megyünk-koslatunk összevissza, s aztán megírjuk” – veti fel a szerkesztő, majd át is adja a szót a szerzőnek, hogy próbáljon utánajárni ennek miértjeinek. A kérdésnek volt egy provokatív éle is, annak kedvéért Király letisztázza: „nem, nem azért utazom, hogy az ökolábnyomom mindenáron a lehető legnagyobb legyen”. Majd kifejti, hogy a kíváncsiság motiválja, és ha definiálnia kell, akkor az utazást egy intellektuális és gasztronómiai élményként határozná meg. Író emberként ez a gazdag élményanyag pedig könnyen és szinte egyenesen alakul át szöveggé.

‍

‍

A következőkben Lövétei a meghívott fordítót arra kéri, Soviany-val való találkozásairól meséljen: egyrészt hogyan talált rá a szerzőre, másrészt milyen volt személyesen is találkozni vele? Király látóterébe úgy került be Soviany, hogy kortárs román versesköteteket keresett, akkoriban talált rá a Cartea Românească gondozásában megjelent kötetre. Ezután felidézi a fordításkötet sepsiszentgyörgyi bemutatóját, amelyen mindketten részt vettek. Király személyes benyomásai és a szerző versei alapján le is vonják a konklúziót, hogy voltaképpen Soviany egy transzilvanista költő, a Magellán sarka pedig egy transzilván kötet a kortárs irodalomban. Még mielőtt bármit beleláthatnánk ebbe a fogalomba, gyorsan elhatárolják az esetleges nacionalista felhangtól, pusztán azt igyekeztek hangsúlyozni, hogy a kötet megnyugtat, hogy ez a vidék nemcsak nekünk jelent sokat, hanem Sovianynak is. Itt a szerkesztő egyenesen azt is megkockáztatja, hogy felvesse, vajon van-e fantázia a mi transzilvanizmusunkban, amihez annyira ragaszkodunk, van-e még reményünk transzilván irodalomra? Van-e remény egy olyan irodalmi közhangulatra, amiben Sovianyval, Hodjakkal iszunk pálinkákat? Király Zoltán szerint egyértelmű, hogy van, őt a találkozás meggyőzte a párbeszéd lehetőségéről, arról, hogy Mózes Attilával, Farkas Árpáddal például le lehetett volna ültetni őket egy asztalhoz, hogy barátkozzanak. Azt is hozzáteszi, hogy ez az asztal lehetne mondjuk Zetelakán. Úgy véli, ha nem lenne remény, „Soviany nem írna ilyen kötetet, én nem fordítanám le, a Lector pedig nem adná ki”.

Franz Hodjak honvágya, Octavian Soviany kulturális utalásai és napjaink Európája van még terítéken, Lövétei arra kéri Királyt, mesélje el, hogy látja Európát akár Soviany versei és utalásrendszere alapján, akár saját személyes élményei alapján. Igyekszik mindkettőből táplálkozó választ adni: elismeri az önmegsemmisítést, amit Soviany versei diagnosztizálnak Európa kapcsán. Ezt árnyalja, hogy Lövétei jó Pangloss-ként minden ellenére hittel és meggyőződéssel vallja, hogy Európa a világ legjobb helye. Király ráhagyja, és Octavian Soviany Európa-képét a továbbiakban túlmagyarázás helyett inkább verseivel illusztrálja. A felolvasás Amszterdamba, Prágába, Berlinbe, szarajevói nyárba és londoni kocsmába kalauzol bennünket.  Innen, a könyvvásár kényelmetlen székeiből hallgatva ezeket a verseket – vagy ahogy a kötet fülszövege nevezi –, pszeudo-útleírásokat, tényleg egyszerre egész jó és mégis önmegsemmisítésre törekvő helynek tűnik Európa, Lövétei és Soviany észrevételeibe valószínűleg a közönség is beleegyezik. 

‍