Lőrincz Gyula: Az Oberon, a tündérkirály előadás díszlete
No items found.

Karnyújtásnyi idő

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 03. (737.) SZÁM – FEBRUÁR 10.
Lőrincz Gyula: Az Oberon, a tündérkirály előadás díszlete

Lőrincz Gyula: Az Oberon, a tündérkirály előadás díszlete


A másik ágyon Messze Karnyújt

ásnyira fekszik Hallja a lé

legzetét A lélekzetét És

érzi a lélek-zenét onnan

Mint színes papírsárkányok röp

dösnek a lángra lobbant pilla

natok a panel-égen Verdes

a megszédült lélek Fölvágyja

és létezésében hajtogat


ja szét Messziről hozta és még

messzebbről jött Magától Cipel

ték szelek Hozta a szeleket

Vállára telepszik holló A

két párna között nem szakadék

tátong hanem hajlékony üres

ség Bizony mondom vakmerőség

és gyávaság ugyanazon tő

ről eredeztethető és ez


a tehetetlenség Milyen szo

morú vakmerőnek lenni Kit

a sorsa arra kényszerít A

hogy mennyi merészség kell a gyá

vasághoz is Isten rendelte

tudatlanság ez S maradjon meg

annak Pornót néz szülőszoba

ablakán keresztül Már semmi

sem szent A szenteknek sem többé


Egy karnyújtás Mégis mennyire

van attól hogy az ember boldog

nak nevezze magát A kar nyúl

de mint eljegesedett faág

önnön súlyától letörik A

képletes és valós között így

annyi a különbség hogy egyik

sem létezik Máshogy nem lehet

ami van és ami nincs És még


ide tartozik ami lehet

ne A létezés keresése

valójában tiltakozás A

nincs bosszúja a vágyakozás

felett Karnyújtásnyira fekszik

egy másik ágon Vastagszik a

jég Közeledik a töredez

és ideje A töredelmes

vallomások tönkre teszik az


emberi méltóság hitelét

A jövő vízből kinyúló tág

ra nyitott krokodilszáj Mindent

befal és mindent elemészt a

mi csont és hús és lélek A jö

vő a lét legkegyetlenebb gyil

koló gépe Mert időtlen i

dők óta létezik nem ismer

i a kegyelem semmilyen for


máját Olyan könnyű lenne azt

a karnyújtást megtenni mie

lőtt szétnyomja a kart is a jég

Fekszik Távolodik a léleg

zete Halkul a lélekzene

A lét kihűl és a méreg las

san halad fölfelé az erek

ben Méreg a kimutathatat

lan Még emberi de már alig


Hátát kőnek veti és megér

zi a kőben a zuhanást A

másik zuhanását Támaszkod

ása így bizonytalan és föl

ösleges Infrahanggal keres

ik az erezetben a megköv

ült egykori mozdulatot A

hogy a másik felé nyújtja a

kezét Karnyújtásnyira a bold


ogságnak nevezett narkotik

umtól Nem akarja magányát

plakatírozni Hideg szoba

hideg magánya fölött mereng

Még hallani véli de nem hall

ja már Vagy megszűnt vagy örökre

betömte feléje nyíló száj

át a csend Marad a krokodil

S a mindent elemésztő gyomor



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb