.svg)
Franciabiggio: Férfiportré
Giovanni Paolo Pannini
Fête musicale donnée par le cardinal La Rochefoucauld
au théâtre Argentina de Rome en 1747 à l’occasion
du marriage du Dauphin, fils de Louis XV
Olasz–spanyol barokk terem.
Benne hatalmas keretek – az egyikben újabb
tömött közönség: színházi összejövetel.
La Rochefoucauld rendelte, mikor
Louis XV fia, a Dauphin
Rómában esküvőjét ülte,
ez alkalomból ünnepin
felgirlandozta a várost,
meg az előkelőségeket.
Gondolhatod, micsoda páros,
s micsoda élet: ünnepelt.
De a Dauphinről, mint sorsról,
mást regél a történelem,
mert én fiát a legvégéről,
mint XVI ismerem:
az összkép ugyanolyan zsúfolt,
girlandos minden buborék,
brokát helyett vérívek lógnak,
mázolt tetőnek fent az ég.
Amint a festményre bámulsz,
vélnél ilyen rémségeket?
Szegény királyom!
A való túllépte,
amit mert a képzeleted.
Baldassare
Halle renaissance
Felszakadott pulóverben papucsos turiszt-
forgatag ömlik át a terem egész űrén
süteményt majszol egy kelet-arc padon:
nézd, Raffaello!
Századok ülnek a falakon szín zenél
Baldassare Castiglione ki diplomata és ír
ibolyáskék derűs szemeit reám
nyitja csodálva:
Ez te vagy és a csík ruhaujjadon
ez a zaj körülötted a kávétól meg réteges illat
kiadós parfümös melegében álló
reggeliző nép?
Végül is ez maradt? Tele dobra remény
verseket írna, képeket ezerére fest –
mi meg azt hittük élni fog az álom
s más van előttem.
Bársonyos íveimnek a műanyag érthetetlen
nálam még van idő de ti mind siettek
s bár tudtam a meghalást az arcom
könnyű fölötte.
87 x 62 centiméter
emlékszel-e mikor hosszú asztal
két oldalán az alkonyatban ülve
néztük a tájat?
Itt vagyok most is ugyanúgy ahogy akkor
kérdelek áttetsző szemeimmel őrzöm
a képet időt kapunak hogy érkezz
vissza magadhoz.
Reggeli
A világ arcai összehordva képeken
előttük a világ arcai reggeliznek
Cerneaux = cerveaux de noix = en clôture de clairvaux¹
Ha kívánnám se lehetne jobb
mosolygó arcok fenn a képeken
alattuk mosolygó ezeridegen
öt kontinens háromezer év
portréja járkál velem egy helyen
Ülök a Louvre déli szegletén
turisták a lépcső egyik felén
aranyozott rézrúd a másikon
kezem hálás ha megkopogtatom
Szajna partján fehér gesztenyék
virágzanak fák meg fent az ég
álomképekül elúszó hajók
melyiket rajzolnám nem tudom
emlékezetben ha maradna nyom
számban praliné elkényeztetett
gyermekként nyújtózom kőfokon
¹ dióbél = dió-agy = clairvaux-i körítésben
Guerrier combattant
a Borghese gyűjteményből
Ha nincsen háború akkor is harcolunk mert jó mozogni
birkózunk egymás között ahogy a nagyvadak kölykei mert
fából vagy kövekből de nő a dzsungel
minden inam fel-alá ugrál ezer meg ezer ismétlődő percem
végül is úgy örök mint az emberi test
megformált az efezusi Agásziász s ezt épület őrzi
én aki mozdulok és aki öt perc múlva elveszek itt az időben
idegen tőlem
a kő
és kameráitok
villogásánál jóllakott bámészságban
semmi sem hidegebb
Gondolnom sincs mikor éppen így ébresztek gondolatot –
kisebb ügyem is nagyobb annál mi a látvány
amit én éltem abból a kőnek semmit se hagyok
csak izmaim feszülését fogja a márvány
Azt hogy miért s az erőt mi adta
s a lendület honnan ami kiragadna
téged aki puha cipőben járkálsz
körém méred andalgó lépted
akár a mocsár vizein pákász
tétova csáklyája keresi útját
ismertetők visznek reája
az örvényre ami megfejtésem
rejti és ők se tudják:
én bár kőben feszülök ingok
ha vissza nem tartana nem találnál
belédrúgtam volna mert
élőbb vagyok mint te aki itt most
vesztenivaló nélkül tespedve
utamban állnál
Szamotrakéi niké
nek nincsen fejemindenki magát képzeli bele
Miért fiatalon
Messere Raffaello
Csokoládé, murok. S mivel ez a Louvre,
aki velem a túlső teremből szembenéz,
könnyen meglehet, maga Raffaello
műhelyéből, egy exquisit szakasz hozta kép,
rajta keresztül mestere, aki 37 évet élt.
Azt mondják, az istenek szeretik, aki fiatal,
s ha elég jó vagy, importálnak a mennybe, mert
ez van mindenütt:
magának legjobbat akar
az ég is, és gondolj bele, perspektívája micsoda,
fentről lefele nem marad más, mint csupa depresszió,
reggeltől estig a földet nézni nem éppen reneszánsz,
kellett hát egy derűs festő –
nekünk maradt a vízió.
Franciabiggio : Férfiportré
sötét férfifej sima tájban
árnyékolt szem alól néz komoran
fekete ruhája tükrözi arcom
üveglap homlokom ránctalan
ismétlések szimfóniája
a tekintet kendō-társamé
másfél évig edzettünk együtt
azóta ő is másfelé
46 kilómmal járom a várost
mozduló ideg-tánc vagyok
az ő arca éppily komor volt
mikor otthagytam és -hagyott
szemközt vele az urbinói
barátja vállán hagyja kezét
ezek ketten még együtt vannak
mi hogyan hányódtunk szerteszét?!
nekem inkább az élő kéne
valóságosabb legyél!
menjünk el együtt a messzeségbe
legyen hogy rólunk más regél
Varga Borbála: 1986-ban született Kolozsváron, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetemen végzett festészet szakon. Jelenleg szabadúszó festő. Honlap: http://vargaborbala.com/. Kötet: Seurat és az áriák (Kolozsvár, 2008, Erdélyi Híradó Kiadó).
