Majomszózat

– Id. Jan Brueghel: Paradicsomi táj a Bűnbeeséssel –

A költő Karinthy emlékének

Én, aki azelőtt két lábbal álltam a földön, aki azelőtt jókedvemben négy lábra is

Ereszkedhettem, aki néha fejállásban múlattam az időt, fűben hemperegtem, rikoltozva

Rángattam az oroszlán bajuszát, sőt: be is fontam neki, balzsamból-szamárhájból

Bajuszpedrőt gyúrtam neki, amíg olyan viccesen salvadordalísra maszkíroztam őkelmét;

Én, aki azelőtt elefánt fülébe csimpaszkodva nyargalásztam föl-alá a Kertben, hogy rengett belé

A föld, s a nagy földrengésben kiguvadt szemmel, vidáman pattogott a kövér tengerimalac, mint

Holmi gumilabda, majd lóra pattant a kutya, szamárháton ügetett a macska, teveháton trappolt a

Kecske, aztán: zzvvííúú: elhúzott mellettünk a pöttyös leopárd, mint egy Ferrari;

Én, aki azelőtt a Kert legbölcsebb kígyójával társalogtam, csupa badarságot tanulva tőle,

Amiből egy kukkot se értettem, de ő csak mondta a magáét, szép jövőt jósolva nekem állami

Nagycirkuszokban, ahol a magamfajta majmok pénzért produkálhatják magukat, én meg

Bolhászkodtam-vakaróztam unalmamban, mert nem értettem, hová akar kilyukadni;

Mondom, én, aki azelőtt két lábbal álltam a földön, most fára költözöm, elmakogni néhány szót,

Mert valami történik a Kertben, mert valami fojtogatja a Kertet, mint ez a kurva borostyán a

Kőrisfát… Úristen, miket hordok itt össze, mi az, hogy „kurva”, valami tényleg történik itt,

Nem ártott volna jobban figyelni, mikor megjelent a Kertben az a férfiú és az az asszony: „és

Uralkodjatok a tengernek halain, az égnek repdeső madarain, és a földön csúszó-mászó minden 

Állatokon…” – hallottam én is a hangot, hogyne hallottam volna, de ki figyel mindenre, mikor 

Mekeg a kecske, röfög a disznó, béget a bárány, bömböl a bika, bőg a szarvas, gágog a lúd, ki 

Figyel ekkora ricsajban a Te szavadra, Uram, ki érti ebben a Kertben a Te szavadat, Uram?

„…uralkodjatok”, „…uralkodjatok” – én, aki azelőtt a legbölcsebb kígyóval társalogtam, igazán

Tudhatnám, mit jelent ez a szó, de ma reggelig szépen elvoltunk azzal a férfiúval és azzal az

Asszonnyal: voltak ők is, mint mi, üzekedtek ők is, mint mi, itták ők is a forrás vizét, mint mi,

Ették ők is a fák gyümölcsét, mint mi… most mégis fojtogatja valami a Kertet… Mi történik itt,

Miben állapodtál meg azzal a férfiúval és azzal az asszonnyal, Uram? És azt miért nem közölted

Velünk is, Uram? Miért kapja föl a fejét hirtelen a dámszarvas, miért figyelnek riadtan a tevék,

Miért vicsorítanak a kutyák, miért röppen föl a hattyú a tócsa vizéről, miért sunyít ijedten a

Mosómedve, mit akar a madaraktól a vadmacska, miért fagynak le a tengerimalacok, honnét az a

Kéjes csillogás az oroszlán szemében, ki öltöztette ilyen cifrába a pávát, vagy korábban is

Cifra volt, csak én nem vettem észre, Úristen, milyen bamba az a szamár, legeléssz csak, hülye,

Vajon korábban is ilyen hülye voltál-e, s ha igen, én miért nem vettem észre, hemperegjetek

Nyugodtan, leopárdok, nektek könnyű: zzvvííúú, s elhúztok innét, mint egy-egy Ferrari,

Pompás pej, álomszép almásszürke, hadd gyönyörködjek bennetek, hol tartottam eddig a

Szemem, Uramisten, kár lenne ezért az almásszürkéért, egy ilyen jóképű ménnel még én is

Szívesen bűnbe esnék… Bűnbe esnék… Bűn… Mi is az a bűn? Gyönyörű ez a kígyó-féle nyelv!

Vagy pont ez fojtogatja a Kertet, mint a kurva borostyán a kőrisfámat? Meg ne öld a fámat, te

Rohadék! Kőrisfa! Kőrisfám! Drága kőrisfám! Ni, hogy herregnek a kutyák! Félre az utamból,

Mosómedve! Vadmacska, takarodj a kőrisfámról! Szólnom kell a néphez, mert

Valami van a levegőben, neve sincs még, de máris fojtogatja a Kertet, Úristen, csak nem ez az a

Harag, amiről a kígyó beszélt: egy komplett eposzt szavalt el nekem Akhilleusz haragjáról:

„édessége a csurgó mézénél is erősebb,

míg kebelünkben elárad, füstként felgomolyogva” –

Mondja Akhilleusz abban az eposzban, egy kukkot se értettem az egészből, de ezt a két sort

Megjegyeztem, mert szeretem a mézet, a füsttől meg félek, el fogom szavalni a népnek,

Legalább ezt a két sort a haragról: hé, testvérek, a harag évada jön, érzem, ahogy édessége

Végigcsorog az ereimben, félre az utamból, mosómedve, vadmacska, takarodj a kőrisfámról,

Mi ez a hang már megint, Uramisten, ja, persze, én akartam szólni a néphez, mert valami

Fojtogatja a Kertet, segítsetek, testvérek, ez a hang nem az a kígyó-féle sima nyelv, ettől a

Nyelvtől belém fagy a szar is, honnét jön ez a hang, Úristen, hol vagy most, sima nyelvű kígyó,

Uram, ugye nem, Istenem, mondd, hogy nem, mondd, hogy ez a rikácsolás nem az én hangom.

(Elhangzott 2020. november 3-án, a budapesti Szépművészeti Múzeum TEXTÚRA 2020 című előadásán.)

‍