márványos (versek)

márványos

egy ideje nincsenek emlékei

a nyarakról. mellébeszél a nem

ide való. hallgatással koszolódik

esténként. felesleges most

a folyamatosság. egy ideje

menetirányban kérdez, béleli

a benne lévő vulkánokat.

hajtja ki az egyenes válaszokat,

ömlik az elnyomott esendőség.

lassabb a hiátus kitöltése,

akadozik az emlékbetörés.

egy ideje elválasztja magát

másoktól. köldökzsinórként lóg

a vak anyán. kiváltságosnak tűnik,

de elmetszi lehetőségei magját.

elfeledi nagyanyja kifeszülő némaságát,

hogy teste kérdőre vonja hanyagságáért.

elfedi, mert teste lázad. bíborban szunnyad

elméje, szederjesek végtagjai.

lávafolyam enyhíti a kieséseket.

belső láz gyengíti, fejben méri idegei

hosszát. egy ideje csodálom létezéséért

ebben a kialvó üzemmódban.

látom tétovázó végtagjait, sorvadtságát,

körkörösen omladozó tekintetét.

becsülöm a valahova tartozás igényét.

tisztelem, hogy nyarak nélkül rólam

még megemlékezik.

zsába

leengeded tekinteted,

mint akadályozott affektus-

beüzemelést. kilengésére

áramszünettel válaszolsz.

a sötétben mesélsz neki

kilyukadt pulóverekről,

határokon át menekülő

szegénységről,

bedőlni látszó szokásról,

lemerült élményképről,

visszhangzott nevetésről,

az elmúlást tagadó rájátszásról,

a szeretet birtoklásának

magányosságáról.

bejelölted magadnak az utolsó

oldalt, a folytatás várakozik.

engedted, hogy tekinteted

végleg elfogyjon, és a földet

pásztázza visszaigazolásért,

hogy van értelme a mesének

ebben az elhasználódott akarásban.

altasd el a hintalovat,

hogy holnap újra meséd része legyen.

nyomokban

első légvételedben már morbus tudat,

az utolsóban kétkedés.

első szavaiddal megfoghatót építettél,

a vége felé fáradt, elkent beszéd nyomja

a kórházi ágyat. kezdetben bátran

elvakartad sebeidet, most szégyenében

ordít a sápadt bőr. vakságod érzékeled,

reményteli életekről mesél a szemideg.

rétegzett emléknyomokat rekonstruál.

visszatérő álmod, hogy üres szobában

botorkálsz, hol gregorián ének koordinál.

bent rekedt szavakat mázolnak a falakra,

az ablakok páranyomokat leltároznak.

töredékes diszharmónia, ütemtelen

állapotromlás. más szobákba vágysz,

hol gyors a renoválás, egymásból nyílnak

a nézetek arról, hogy viselheted el

utolsó órád. a te szobád nem szuterén,

határai hőt termelnek, benne aggregátor,

benned is lüktet. ez a te szobád,

nem kórházi ágy, rendezettséget szimuláló

váróterem. itt nem állsz sorban gyógyírért,

neked már nincsen várakozás. segítsd be

magad az ajtón, kezemet ekkor már

hiába keresed.

‍