Nincs mit cifrázni (Versek)

Nincs mit cifrázni

Lövétei Lázár Lászlónak

Megyek emlékeim előtt,

megöregedett meddüpásztor.

Megvannak-e vajon még mögöttem

a megnyírt juhok, a lompos kutyák,

a megterhelt szamár?

Vagy lemaradtak, szétszóródtak,

és csak képzelem a kolompszót,

a zakatolást, a csörtetést.

Holott sehol semmi! Csak valami

szorongás, valami izgalom bennem.

Mert valakinek valamivel tartozom.

Mert valakinek valamivel el kell számolnom.

Talán csak egy árnyék követ már engem.

Talán a búsképű lovagé szegődött mellém,

mert szélmalmokkal viaskodtam én is

ahelyett, hogy lejárattam volna a búzám.

Megyek, úgy nézek ki, mintha

Benczédi Sándor formált volna

meg engem, agyagból.

Mintha a Paradicsomból jönnék.

Oldalbordáim kosarában

istentelenül ver a szívem.

Megyek dülöngélő árnyékom előtt.

Kezemben a bot tele rovásokkal.

Ez van. Nincs mit cifrázni tovább, Uram!

A vers milyen?

Markó Bélának

Ránézel, és azt mondod: ez szonett! Ránézel, és

azt mondod: ez szabadvers! Holott ránézésre nem nagyon

lehet megítélni, hogy a szöveg próza vagy vers. Prózának

tűnik, elolvasod, s felcsillan a szemed: ez költemény!

Pedig csupán egy kis történet az életedből. Ami felbukkant

emlékezeted mélyéről. Talán éjszaka felébredtél, és

gyorsan lejegyezted.. Hogy el ne feledd. Aztán visszaaludtál.

Reggel elővetted, nézegetted, mit is írtál… Hát valami

zagyvaságot, egyveleget. Ami tele volt az indulat szennyével.

Gyorsan kihúztad felét, majd annak is a felét, s csak néhány

szót hagytál meg. Valami verscsírát. Ezt kezdted

aztán ragozni, fokozni, szorozni, osztani, formálni stb.

Rakosgattad, rendezgetted a szavakat, mintha egy zacskóból

szedegetted volna ki. Mint egy szétszedett óra alkatrészeit.

Amely leltárilag létezett, csak éppen nem működött.

Egy svájci órás tapasztalatával, érzékenységével próbáltad

összerakni a szerkezetet úgy, hogy az elinduljon,

mozgásba jöjjön, és mutassa végre a pontos időt.

Precizitást, nagy összpontosítást igényelt ez a művelet.

Vigyázni kellett, nehogy valahol kiserkenjen a vér. Nehogy

megsérüljön egy hártya vagy egy idegszál. Amikor már

minden kész volt, még csak egy finom mozdulat kellett.

Amihez más nem ért. Amit más nem tud. Egy csavarintás.

Lehet, csak egy fogaskereket kellett megmozdítani. Csak egy

icipici rugót kellett megérinteni. Lehet, egy hasonlaton, vagy

egy metaforán kellett átfordítani egy gondolatot. Egy fogalom

színét a fonákjára. És akkor a fény behatolt a sorok közé.

És felcsillant a többértelműség. Vagyis a költészet áthatolt

a próza résein, a fogalmak pórusain, és szétáradt. Talán

éppen az utolsó mondatban következett be a fordulat.

Mint amikor valaki megtalálta a fix pontot, és kimozdította

a Földet. Logikus minden, és ugyanakkor varázslat!

A líra logika, de nem tudomány – mondotta József Attila.

De eszköze a lét, a világ megismerésének… A költészet

nem tudomány. A tudósok, például Bolyai és Lobacsevszkij,

párhuzamosan fedezték fel ugyanazt. De Petőfi és Puskin

nem írták el egymás elől a verseket! Minden költő autonóm,

szuverén világot teremthet. A vers milyen? Sokféle lehet.

Sokszínű. Mint a természet. Sokféle definíció szól róla,

és mind igaz, mind érvényes. Mert oly széles a poétai mező…

‍