„Azt mondanám, hogy van klasszikus-gyanús műve” – beszámoló a A század hamutartója. Közelítések Mózes Attila szövegvilágához című konferenciakötet bemutatójáról

Június 28-án, szombaton, a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét harmadik napján bemutatták A század hamutartója. Közelítések Mózes Attila szövegvilágához című konferenciakötetet. A 16 órától kezdődő eseménynek a Vallásszabadság Háza adott helyet, ahol első körben Karácsonyi Zsolt köszöntötte a résztvevőket. Biró Annamária beszélgetett a kötet szerkesztőivel, Egyed Emesével, Bányai Évával és Demeter Zsuzsával. Biró elárulta, hogy a borítóra azért nem került fel, hogy egy konferenciakötetről van szó, mert Mózes Attila valószínűleg nehezen tudná elképzelni magát egy ilyen közegben. Hozzátette, köszöni az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójának, hogy vállalták azt a kockázatot, hogy Mózes dohányzik a borítón.

A moderátor elsőként affelől érdeklődött, hogy hogyan indult el a Mózes Attila szövegvilágát megidéző konferencia ötlete, illetve kíváncsi volt arra is, hogy a szerkesztők hogyan próbáltak mindennek keretet adni. Bányai Éva a Bálint Tibor-konferenciára emlékezett vissza, amelynek résztvevői közül kiemelte Szajbély Mihályt, aki Mózes Attilát említette egy következő konferencia lehetséges fókuszaként, erre pedig mindhárom szerkesztő felfigyelt. Demeter Zsuzsa a Mózes-életművet egy nagy kép puzzle-darabjaihoz hasonlította, amelyben mindenki megtalálhatja azt, ami neki tetszik. Megjegyezte még, hogy „nem csak olyan szempontból rendhagyó a kötet, hogy Mózes Attila cigarettázik a borítón”, a kötet szépirodalmi részére utalva hozzátette, hogy teljesült az az óhaja, hogy a Helikon úgy működjön együtt különböző intézményekkel, hogy azt is vigye, ami a sajátja, a különböző szépírókat. Egyed fontosnak tartja, hogy az intézmények együttesen valósítsák meg az álmaikat.

Biró Annamária visszavezetve a szálakat elárulta, hogy Szajbély egy romániai doktorandusz javaslatára kezdett el Mózes Attilát olvasni, majd arról érdeklődött, hogy a szerkesztők hogyan válogatták ki azokat a személyeket, akiket végül meghívtak a konferenciára. Kíváncsi volt arra is, hogy a szerkesztők jelölték-e ki a feladatokat, illetve azt, hogy ki milyen irányból közelítsen az életműhöz.

„Nem röpködnek az információk a levegőben, tehát leülni és egymással beszélgetni éppen olyan fontos, mint ezelőtt sokszáz esztendővel” – nyilatkozott Egyed a munkafolyamatról. Bányai hozzátette, hogy a címzettek között voltak olyanok, akik már korábban foglalkoztak Mózessel, voltak azonban olyanok is, akik most olvastak először céltudatosan tőle. „Éva a tanárságot úgy képzeli el, hogy a tanárkollégákat is tanítja valamire. Éva titkon arra gondolt, hogy a magyarországiak ezután erdélyi íróktól is taníthatnak.” – jegyezte meg Egyed humorosan.

Demeter Zsuzsa többek között Bíró-Balogh Tamást emelte ki, aki Mózes Attila könyvtárát nézte át, majd a dedikációk alapján írt tanulmányt a kapcsolathálókról. Kiderült, hogy a szépírók közül elsősorban azokat kérték fel, akik kollégái voltak Mózesnek, így került palettára Fekete Vince, László Noémi, illetve Antal Balázs.

„Milyen volt a konferencia struktúrája? Ez hogyan valósult meg a kötetben?” – tette fel a kérdéseket Biró. Egyed Emese bátor és hasznos gondolatnak tartja a szépirodalmi szövegek beültetését a kötetbe, hiszen ezek külön arcképet rajzoltak: „jelen voltunk, amikor az írók meglepetésszerűen álltak elő a saját megközelítéseikkel, és az is nagyon jó, hogy beszélgetés és interjúféleség is belekerült.” Mindezt követően felolvasta Király Zoltán Nadrágszíj című versét, és a hozzá tartozó Mózes Attilától származó mottót: „Mindenütt ott vagyunk, ahol csak egy kicsit veszíteni is lehet.” Bányai Évát Vermesser Levente szövege mulattatta igazán, számára ez érzékeltette legjobban a ’80-as évek Romániáját, Erdélyét, Kolozsvárát, valamit Mózest és körét. Egyed felvetette egy második kötetnek az ötletét, amely a szerző szövegeinek válogatása lenne.

Bányai szerint a konferencia alatt kirajzolódott egyfajta kánon azokról a Mózes-szövegekről, amelyek kimagaslóak, hiszen ezekről több tanulmány is íródott. Egyed Emese is kapcsolódott ehhez gondolatához, ő is úgy véli, hogy vannak Mózesnek klasszikus-gyanús művei.

Biró Annamária a beszélgetésekre is rákérdezett, Demeter Zsuzsa válaszából pedig kiderült, hogy a kerekasztal-beszélgetések közben felvetődött a Mózes-titok kérdése – az, hogy hogyan lehet tizenvalahány év után elhallgatni, és soha többet nem írni –, valamint az Egyed által klasszikus-gyanúsnak ítélt művek helyzete.

Ezt követően Biró a Mózes-életmű súlypontjairól kérdezett, illetve tudni szerette volna, hogy mi az, ami teljesen nyitott maradt, és továbbgondolást igényel. Egyed Emese válaszában kiemelte, hogy egy másik Mózes-konferencián érdemes lehet a más irodalmakkal kapcsolatos összefüggéseket vizsgálni, illetve kiemelte Mózes szerkesztői munkásságának relevanciáját, hiszen az Utunk és a Helikon szerkesztője is volt. Demeter szerint mindezek mellett érdemes lenne a kritikáiról is beszélni, hiszen Mózes „az egyik legjobb kritikusa volt a kornak.”

„Arra gondoltam, hogy itt az ifjabb nemzedék, gyorsan elbújok az ujja mögé, nem szólok bele” – nyilatkozott Egyed, amikor Biró Annamária a kötet címadásáról kérdezett. Demeter Zsuzsa a Mózes 70 Helikon-lapszámra emlékezett vissza, abból került át a cím. Eszébe jutott még a Mózes 70 kapcsán készített film, és Mózes ikonikus nagy kagyló alakú hamutála, amit végül nem találtak meg, így Bréda hasonló darabjával helyettesítették.

Biró Annamáriát az ereklyéket illetően a Mózes-portrék foglalkoztatták, amelyeket Demeter talált meg. A portrék kapcsán Demeter elárulta, hogy Mózes Attila és a Helikon kapcsolatáról akart eredetileg írni a kötetbe. A munkafolyamat során talált egy két festményről szóló szöveget, amely valamiért Györkös Mányi Albert egy napraforgós képével volt illusztrálva. A szerkesztő utánanézett a két festménynek, melyeket végül Mózes Attila fiánál talált meg, aki elárulta, hogy Mózes arccal befelé fordítva tartotta ezeket a képeket falon. Mózes szövegéből kiderül, hogy mennyire haragudott Györkös Mányira, aki megfestette róla ezt a két groteszk, ironikus képet. Képes volt meglátni benne a gonoszt, a valót, amit megpróbált elrejteni. Demeter Mózes pirosbetétes székére is visszaemlékezett, amit valamikor még ő is használt, mielőtt eltűnt a Helikon padlásfeljárója elől.

Biró Annamária zárókérdésében affelől érdeklődött, hogy Bálint Tibor és Mózes Attila után várható-e folytatás. Egyed Emese diplomatikusan reagált: „döntés még nem született, de ötletek vannak.” Demeter Zsuzsa azonban elmondta, hogy az egyik Kolozsvári Magyar Napokon már történtek előmunkálatok a soron következő írói életmű felelevenítésére, az összes Helikon reklámanyagon ennek az írónak az arcképe és aláírása szerepelt. 

‍