.svg)
" Márton Árpád: Illusztráció Juhász Gyula Fátum c. verséhez, 2009
Zsörtölő a 70kedő Márkus Bélának
Nem tanultak ezek semmit, lám!
Tőled.Tőlünk.
De „nem hullt le még minden falevél”.*
Átadnám én nekik egy lenge mosolyért
feszületi bénaságom, mellyel néznem adatott
a vériszamos vágóhídon, anno,
hogy egycsapással letaglózzák
tarka irhás, óvodás, még-neve-sincs borjúbarátom.
És
a
homlokába
szakított
résen
behatolva
acélvesszővel összerontják agyvelejét.
Markomba jegesedik vénesvén nyarakon is
a nyakra hurkolódó kenderkötél vége,
s látok mindörökre kettő
kihunyhatatlan sötét csillagot
követni, bizalommal a létezésemet is...
Nem tovább, csak életem végéig.
S micsoda nézések tapadnak azóta is ránk!
Rám – ki e hajdani álmatag ártatlanságot
„a hazának neveltem – úgymond –, a Pártnak,
munkásosztályunk él-élcsapatának” – –
ki majd a dolgozók nevében: MEG E SZI.
Hazafelé (hazák felé) ballagunk örökkön,
utak gyilkos porában, szikár nagyapákkal,
kikkel szántva-vetve-aratva át lehetett
hallgatni a kifosztott időket – egyvégtében.
Verset kellett hát imádkozni!
Káromkodva ordítani hangtalan költeményt.
Nem volt, nem lesz, nincsen más kiút.
Ezek pedig hadd ne tanuljanak semmit!
Lyukas markuk – szerencséjükre! –: az legyen!
Miközben mennyire szépek, reggel, este!
Előtte. És utána.
A szavuk. A csendjük.A zaj.
És legközelebb már lovakról beszélünk...
2015 nov. 10–16.
*Zaharia Stancu
"
