Porig (versek)

Porig

Földeletlen.

Ezt mondja a villanyszerelő

– mindig villanyszeretőnek hívom –,

azért újra a rövidzárlat, a szikra.

Régi vezeték, könnyedén törik, szakad,

kész csoda, hogy nem égett porig

az egész kóceráj.

Földeletlen.

Ezt mondja az okkult telepata

– tevepatának értettem először, bocsánat –,

szóval földeletlen, vagyis

hantolatlan

– a hántolatlan szotyi jut eszembe,

makuka, mi így mondjuk Borsodban –.

Eltemetetlenség

lebeg az életében, folytatta, az kísérti,

látom az aurájában az idegen izzást,

a múlt foltja, le kéne zárni,

és nem be,

elgyászolni, majd eltemetni,

ne legyen föld feletti

– mint én voltam fél méterrel,

mikor fehér ruha,

fejemen őszi tündérkoszorú –,

különben porig égeti

– és itt körbemutat rajtam –

az egész kócerájt.

Reggeli két személyre

Tükörtojás sárgája.

Az elmúlt néhány évem.

Ragyogó, fényes gömb,

napsárga,

nem mer az ember hozzányúlni.

Érintetlenségben reszket egy darabig,

csöppen a nyál, jön a villa.

Vagy a kés. Esetleg szike.

Ujjbeggyel kocogtatás.

Idegen tárgyak.

Váratlanul pukkan szét, elfolyik,

akár a magzatvíz,

tocsogó, szomorú, kihűlt

massza lesz a hideg porcelánon.

Akinek szervíroztam, nem tunkolta föl.

Azt mondta, már nem éhes.

Pedig korgó gyomorral állt fel az asztaltól.

***

Vártam a pirítóst,

minden reggel,

hogy elkészüljön,

néha előbukkant sületlenül,

visszatettem, vártam,

semmi nem történt.

Nem hittem, hogy már nem működik.

Talán valaki más is használta.

***

Gyümölcsöt hoztál reggelire.

Kemény volt a héja, meghámoztad,

fel is daraboltad, így hamarabb

megeszem, tudod.

A mandarinról leszedted

a kesernyés fehér szöszöket,

gyermekké teszel.

Újra puhák a napok,

mint a fonott kalács,

finom, akár a mentatea mézzel,

aranyló sárgán csurog –

és a friss citrusízzel a számban

eszembe jut a tükörtojás.

szabadúszó

fogad alatt csikorog a december

állhatatos meztelenségben mered

az akác a nyír a gesztenye

büntetésből udvarra zavart rabok

megcsörren az avarlánc alattuk olykor

se szín se illat se puhaság

csak szürke és bűzös és nyikorgó mínuszok

füstöt fújsz az erkélyen dologtalan

odabent üresen tátongó jegyzettömb

csöndben fakuló grafithegy

hűvösödik a szoba levegője

hízik az adó a bankszámla nem

talán majd jövőre kellhet

addig is

a bérlakás kopott parkettáján kuporogva

halkan megkordul a szabadság gyomra

‍