.svg)
Élő, ma is köztünk járó művészek alkotásairól írni különösen nehéz, hiszen soha nem tudhatod, hogy jól értelmezed-e a látottakat, valóban ezt akarta-e mondani a költő, azaz jelen esetben a festő. Ilyen gondolataim voltak, amikor Ughy István kiállításán jártam a marosvásárhelyi Kultúrpalota kiállítótermében. Talán nem véletlenül merült fel bennem ez a kétség, hiszen Ughy minden egyes alkotásával mondani akar valamit, és gyakran nem is bízza a nézőre vagy a kritikusra az értelmezést, hanem elmondja, hogy adott esetben mit akart közölni. Én most mégis megpróbálom a magam módján értelmezni a látottakat.
Ezen a tárlaton alapvetően kétféle alkotással találkozunk: tájképekkel, valamint a mozgalmas jeleneteket ábrázoló, történetmesélő festményekkel. A rendkívül expresszív műveket az élénk, vibráló színek, a zsúfolt kompozíciók és a groteszk alakok jellemzik. Van itt keresztény tematika, görög-római mitológia, aktuális kérdések, politika- és társadalomkritika. Van itt középkor, reneszánsz, barokk tobzódás, expresszionizmus, fölösleges is volna mindent besorolnunk valahová, mert akkor igazán érdekes, ha nem lehet. Az erős kontúrvonalak, az eltorzult, elmosódott arcok és a humoros feliratok a képregények és a street art világát idézik.
Az utóbbi időkben elég sok késő gótikus szárnyas oltárt láttam. Mindig lenyűgöztek, egyszerre volt bennük valami megnyugtató és hátborzongató is. Megnyugtató, mert egy olyan világot ábrázolnak, amelyben az Isten mindenható, örök és állandó, a földi dolgokkal ellentétben ő nem változik. Hátborzongató, mert folyamatosan emlékeztetnek a halálra, a lét mulandóságára, és arra, hogy a gonosz közel van, és bármilyen alakot magára ölthet. Amikor megláttam az Utolsó vacsorát, az Aranykor triptichont vagy a Hristos a înviat című alkotást, ismét visszarepültem ebbe a távoli és titokzatos világba. Az ismert és ismeretlen németalföldi mesterek, Andrej Rubljov és a modern expresszionizmus tökéletesen kiegészítik egymást ezeken a festményeken.
A tény, hogy Ughy festményein egyszerre jelennek meg a biblikus témák, a modern társadalomkritika és jelenkori politikai utalások, azt jelzi számomra, hogy a művésznek a vallásos hit nyújt kapaszkodót egy kaotikus világban, a legfőbb érték pedig a profit és a pillanatnyi haszon. Alkotásain ezen kívül az a szemlélet is tükröződik, hogy az emberiség folyamatosan ugyanazokat a hibákat követi el, ugyanazokba a csapdákba sétál, a világ és a társadalom a múltban sem volt sokkal másabb. Bármiben is hinnénk, legyen az Krisztus, a szabadság, az emberi jogok vagy a pénz, legbelül ugyanazok a gyarló emberek vagyunk, mint az idők kezdetén: a fejlődés csak illúzió, a lényeg nem változott.
Számomra ezekben az alkotásokban az a gondolat is megfogalmazódik, hogy a modern ember egyik legsúlyosabb problémája a hit elvesztése, az anyagi valóságon túl nincs semmi, világa kiüresedett és káoszba fulladt. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a művész mégis szereti ezt a világot, amely annyira szörnyű és abszurd, de egyben színes és gyönyörű is. Ezek a festmények olyanok, mint maga az élet. Tele vannak fájdalommal, humorral és szépséggel, a régi és az új különös módon keveredik, van még vallás, de már nem tudunk mit kezdeni vele, és a vallás sem tud mit kezdeni velünk.
Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz jó és izgalmas tájképet festeni. A faluképek különösen nagy kihívást jelentenek, mivel sokan az idillt, a „régen minden jobb volt” érzését, a szülőföld, az édes otthon szeretetét szeretnék megragadni, és ezekből a törekvésekből gyakran keletkezik giccs. Bevallom, nagyon sok ilyen tájképet láttam már, ezért mindig gyanakodva közelítek hozzájuk. Ughy István tájképeire azonban ugyanaz az expresszív stílus és különleges látásmód jellemző, mint a biblikus vagy mitológiai témákat megjelenítő monumentális alkotásokra. Az öreg házak, a fák, az itt-ott megjelenő emberi alakok folyamatosan örvénylenek, mozgásban vannak, látszik rajtuk, hogy élnek. Egy fa vagy egy kerítés éppen olyan izgalmas lehet, mint Van Gogh csillagai. A lendületes ecsetkezelés és vastag festékréteg miatt a táj valósággal beszippantja a nézőt, szívesen sétálnánk az álomszerű utcákon.
Úgy érzem, hogy Ughy István művei nem kérdeznek, hanem válaszokat adnak. Egy alkotó ember válaszait. Én így gondolom, így látom a világot – ez süt mindenhol a vászonról. Ez egy vallásos ember vallásos festészete, amit vagy a magunkénak érzünk, vagy nem, de ettől függetlenül bárki számára tartalmas a kiállítás. Közben akár elgondolkodhatunk azon, hogy a mi életünkben mi az a biztos pont, amibe kapaszkodhatunk, amikor az egész világ a feje tetejére áll. Hogy kik vagyunk mi, emberek, és merre tartunk, ha tartunk egyáltalán valamerre. Ha nincsenek válaszaink, annál jobb, hiszen akkor kérdezhetünk.
Ughy István kiállítása az Art Noveau Galériában (Marosvásárhelyi Kultúrpalota), 2022.
