.svg)
Részlet
Én is narratívákban éltem.
Már akkor emlékként gondoltam
rád, amikor megismertelek.
A felejtés addigra ciklikus
összefüggésekbe rendezte egymás
számára megismételhetetlen
időnket, és a megjelölt részek
ösztönösen adtak teret
a végérvényesnek közöttünk.
De te mindig annak maradtál meg,
akinek másnap kellett volna
lenned. És az esetlegességekben
tényleg volt valami időszerűtlen,
ami lehetővé tette, hogy épp
helytelen vonatkozásaink között,
egymást olvasó szöveteink
szótlanságaként végül mégis
elkezdhessen megvalósulni
mindaz, amit jelenteni akartunk.
Eddig az idézet.
Egymással határos
Hát lehet így is.
Lehet minden veszteségtől félni.
És lehet veszteségről veszteségre élni.
De az ott már más vidék, ahol nem élnek
meg a személyragok,
birtoklás és cselekvés viszonyai
minden időben érvénytelenek.
Csak a végletekig csonkolt szükségletek
egy megmérhetetlen térben,
kétszáznyolcvannyolc-ezer könyök,
majdnem ugyanannyi láb, egymásba
gabalyodva, eltörve, újra összeforrva,
örökös testszag, ami van.
Mert nem igaz a megszűnés. Ott is
ugyanazok a bajok, mint a határon innen,
ugyanaz a testnedvekbe ülepedő por.
Csakhogy azon túl nem kell
elfordulni a bicegés láttán, nincs ki elől
titkolni a szőrt meg a bőrkeményedést,
és napról napra lemosdat a részvét,
ami már nem egy másikért, ha van.
Másik nem
Úgy hívták csak maguk között,
hogy „a sebes ember”. Aztán miután
kiderült, hogy lány, sokáig nem
mertél szóba állni vele, szégyellted,
hogy a huszonegyedik században
még mindig férfire asszociálsz
az ember szó hallatán.
Egyébként semmilyen sebhelye
nem volt, legalábbis látható helyen
nem, külsőre átlagos, csak hadart,
és a szemkontaktust kerülte feltűnően.
Fürdetésre minden nap késve érkezett.
Amikor egyszer el akartad kísérni,
hagyta, de ahogy felé nyúltál,
reflexből emelte maga elé a karját,
mielőtt hozzád simult. A bűnre gyáva,
az ártatlanságra meg gyenge volt.
Utána évekig nézted hazafelé,
ahogy a sokadik ugyanolyan alak vár rá
az otthon előtt, és te is ugyanolyan vagy,
egyre kétségbeesettebb naivitással
gondoltál rá minden alkalommal,
hogy talán majd a következő gyereke
megtanítja nemet mondani.
