Tánc

Az Eperjes Ételbárból a Micsoda buli dallamai kúsznak ki. Ez jó jel – Milán erre kel és fekszik, s bár nincs walkmanja, hogy napközben is hallgathassa, a kép, a klip, amit a zenéből az elméje alkotott, a történet, melyben a fiú (Milán) felmegy a lányhoz (Alizhoz) és elviszi egy buliba, végig vele van. A valóságban még nem járt Alizéknál, és nem is kísérte sehova a lányt. Még fel sem kérte, bár minden hónap első péntek délutánján iskoladiszkó van a 7-es elemi aulájában. Ma azonban meg fog történni. Mert ez a 8.b búcsúestje. Alizt a Zrínyibe, az elit gimnáziumba vették föl, Milánt második helyen (mert első helyen ő is a Zrínyit jelölte meg) a Szamuely szakközépbe. Persze maradnak Nyárligeten, ahol nincs távolság, de az elképzelhetetlen, hogy Milán elmenjen a Zrínyihez, és mindenki szeme láttára leszólítsa a lányt. Mint ahogy nem merte leszólítani a sulidiszkókon sem. Legalábbis a valóságban. Mert képzeletben ezerszer megtette. És most meg fogja tenni a valóságban is.

De a térde remeg. És görcsöl a hasa. És izzad a homloka.

Milánnak émelyítő kölniszaga van, kezét himbálva szellőzteti ingét.

Fel fogja kérni Alizt, különben vége a világnak.

A fodrászat mögül Csuka Robi int neki. Robi vicces alak. A tanároknak meg az iskola réme. Egy fizikaórán citrompótlót nyomott az orrába, amitől prüszkölésroham tört rá. A következőn is megtette. Az azután következőn is. Tatárné, az osztályfőnök ekkor már megrovással fenyegette. Robi meg azzal fenyegette Tatárnét, hogy kiugrik az ablakon, ha beírja. „Nem hagyom magam zsarolni” – jelentette ki a tanárnő, mire Robi tényleg kiugrott a harmadikról. Nem lett baja, egy platán ágai fékezték zuhanását.

Robi pálinkásüveget nyújt Milánnak. Ha valaki az iskolai vécében iszik és dohányzik, annak híre megy, az elkövető elismerő tekinteteket arat. De csak mint egy kerülendő fenevad. Milán egyszer ivott pálinkát. Hányt. Most nem kockáztathat, eltolja az italt, bár belélobban a vágy, hogy tompítsa félelmét valamivel.

– Te is minor vagy! – mondja gúnyosan Robi. A „minor” Nyárligeten egyszerre jelent heréltet, homokost és éretlent.

Milán szeretné eltörni a palackot, és egy üvegcserepet belenyomni Csuka Robi szemébe. A sajgó szerelmet az éhség és a gyilkolási vágy tudja elnyomni. Milán álmában minden családtagját megölte már. De furcsamód ezek a véres kivégzések nem jelentik a családtag halálát. Csak hogy békén hagyják. Nem idegesítik többet hülye kérdésekkel meg követelésekkel, amelyek elvonják legfőbb ténykedésétől: az Alizról való fantáziálástól.

Egyszer Alizt is megfojtotta gondolatban. Védőoltásért álltak sorba, a lány Milán előtt kapta meg a magáét, a fiú így látta, ahogy Aliz felgyűri a blúzát. Amikor megrándult a tűtől a lány izma, Milán szemébe könny szökött.

– A neved? – kérdezte az asszisztens Milántól, amikor ő került sorra.

– Aliz.

– Miii?

– Hunyadi Aliz.

Kórusban robbant ki a kacagás. Az asszisztensnek is abba kellett hagynia a műveletet. És ami a legszörnyűbb: nevetett, kinevette Aliz is.

Aznap este elképzelhetetlennek tartotta Milán, hogy még egyszer belépjen abba a terembe, ahol majd mindenki gúnyosan mutogat rá. Aliz meg gúnyosan fog nézni. Milán nem tudott megszabadulni Aliz gúnyos arcától. De éjfél felé kezdett puhulni az arc. Mintha Aliz inkább részvétből nevetett volna. És a részvétből akár szeretet is lehet. Milán mohón kezdte táplálni a reményt, hogy a lány, tudomást szerezve a helyzetről, kezdeményezni fog. Aliznak nem kell ehhez bátorság, hiszen biztos lehet a dolgában. És ő amúgy is talpraesett.

Milánnak minden tetszik Alizon és Alizzal kapcsolatban, de a határozottsága különösen.

Az osztályban a fiúk (Milán kivételével) már fogdossák a lányokat, fenékbe rúgják őket, és szexuális tartalmú megjegyzéseket tesznek. Alizt nem merik piszkálni, kapnának tőle!

Milán várta hát, hogy Aliz megszólítja, vagy hogy odaül mellé a szünetben, vagy, és ez lenne a legjobb, kikémleli, mikor van a fiú otthon egyedül, s akkor becsönget hozzá, hogy ajtónyitás után Milán rögtön rávethesse magát. Milán életében először felszólítás nélkül rakott rendet a szobájában, hátha ezen is múlik a nagy találkozás sikere.

De Aliz nem kezdeményezett. S akárhányszor nyitotta ki Milán a bejárati ajtót, mindig csak unalmas és idegesítő családtagjai álltak ott. Szülei, akik mást sem csinálnak, mint dolgoznak, meg vele elégedetlenkednek, és a kisöccse, aki folyton árulkodik és rá panaszkodik.

Hétre volt meghirdetve az osztálydiszkó, Milán pontban hétkor ront be, hogy ne legyen ideje elbizonytalanodni. De elbizonytalanodik. Mert nincs még tánc. A lányok szendvicseket csinálnak, Tatárné vezényli őket, olyan művi szakértelemmel, mintha a vaj kenyérszeletre kenése felérne egy termodinamikai kísérlettel. A 7-es iskola tanáraira jellemző, hogy pikkelnek, hogy az érdemjegyek osztásakor személyes ellenszenvük vagy rokonszenvük adja az érdemjegy felét. Tatárné kivétel. Ő kizárólag szimpátia alapján osztályoz. Marcona, férfias arca ellenére sok diákot kedvel. Főleg a hízelgő lányokat. De jól elvan a hízelgő fiúkkal is. Sőt a nem hízelgőkkel is, ha szépen írnak, és nem beszélgetnek órán. Igazán csak egy diákot utál, de őt aztán nagyon: Milánt. A fiú nem tudja, miért. Órán csendben van és tűrhetően ír. Egyszer megkérdezte Tatárnét:

– Tanárnő miért utál engem ennyire?

„– Nem tudom, Milánkám, rád nézek, és már rosszul vagyok” – ezt a választ vélte kiolvasni Milán a szeméből, ám Tatárné csak ennyi mondott:

– Nem tudom – és továbbra is közepest adott hibátlan dolgozataira, és írásban megfenyítette minden apróságért.

Milán kesereghetne ezen, de mivel most elhagyja a 7-es iskolát, lenne oka örülni is.

Se nem örül, se nem kesereg, az Alizzal évek óta húzódó viszony (a nem-viszony) mellett Tatárné machinációi eltörpülnek.

Aliz félelmetesen csinos. És olyan nadrágot hord, ami kiemeli csinosságát. És olyan alsóneműt is. Ebből a bugyivonal látszik. Aliznak vállig érő szőke haja van és kék szeme. A bal oldali zöldeskék, a másik égszínkék. De néha helyet cserél a két szem. Az orra egyenes és kislányos. A homloka okos, nagylányos. És Aliznak még ráadásul ki is áll az egyik foga. Nem annyira, hogy fogszabályozó kellene rá, de azért látszik. Más szépségét ez elrontaná, Alizét valószínűtlen magasságokig emeli. Milán ezt az egészet nem tudja hova tenni. Úgy véli, Mátyás király felesége nézhetett még ki így egyedül.

– Későknek csak csont jár! – mondja Tatárné gúnyosan Milánnak, aki fel sem veszi. Alizt keresi a szendvicskészítők között. Nem találja. Ez nem baj, hadd jöjjön csak később, rögtön lecsap rá, nem lesz ideje másokkal összemelegedni. Ekkor azonban megpillantja a lányt.

A szertárajtóban áll, Farkas Konrád lemezeit nézegeti. Konrádnak rokonai vannak Nyugatnémetben, évente kimegy hozzájuk, Adidas cipőkkel, Fa szappanokkal és a legújabb lemezekkel tér vissza. Ezekkel sok lányt ámulatba lehet ejteni. Milánnak kedve lenne hangosan előadni, hogy Konrád vizelés után sosem mos kezet. Aliz undorodva adná vissza neki azt a Deep Purple-albumot (Perfect Stangers), melyet most olyan áhítattal simogat.

Ebből azonban Milánnak aligha származna haszna. Így aztán nagy levegőt vesz, és elindul a lányhoz.

– Aliz, szeretnélek majd…. szeret… felkér… – dadogja Milán, de a lány mutatja, hogy nem ért semmit, mert Tatárné a tanári asztal mögött szónoklatba kezdett:

– Drágáim! Eljött a búcsú napja, de csak azért sem fogok sírni! Nem meghalni mentek, hanem új életlehetőségeiteknek elébe. Maholnap dolgozó népünk értékes tagjai lesztek. Ha ugyanilyen szorgalmasan fogtok tanulni, mint eddig! Na, tisztelet a kivételnek… Sose felejtsétek el, milyen nagy hálával tartoztok tanáraitoknak, szüleiteknek, nagyszüleiteknek, amiért felneveltek, mellettetek álltak, és szocialista hazátoknak. És most a táncról! Mivel ebben a korban a fiúk gátlásossá válnak, azt találtam ki, hogy ma nem lesz felkérés. A lányok fognak választani. Mindegyik húz egy cédulát, és akinek a neve rajta van, az lesz a mai partnere. Tizenkét fiú és ugyanennyi lány van az osztályban, mindenkinek jut…

Csodálkozó tekintetek vetődnek Tatárnéra, aki büszke, hogy meglepetést szerzett. Aztán taps. Izgalmas lesz. Milán nem örül, csak felsóhajt, hogy megmenekült a felkérés terhétől. Majd elkeseredik, a levegőbe bokszol. Ezt látva Tatárné elvigyorodik.

Nagy Betti kihúzza Molnár Kázmért. Kázmér karatemozdulatokat tesz. Csak ő tudja, miért. Kokoska Zsófi kihúzza Mikucz Balázst. Balázsról elképzelhetetlen, hogy lányokkal foglalkozzék, hiszen matekzseni, most mégis boldogan fogja meg Zsófi kezét, s vezeti el a terem végébe. Kéninger Sári kihúzza Tolnai Pétert. Sári Napkoron él, mint Milán nagyanyja. Néha látja az ottani strandon. Kedves lány, csak buta. Nem is buta, csak mindig hétköznapi dolgokról beszél. Hány disznót fognak leadni a téesznek, mit fognak vetni a háztájiba. Arany Jánosról azt hitte, hogy Petőfi Sándor bátyja. Csernyik Tamara kihúzza Veres Szabit. Ez két végtelenül rendes teremtés, akár rögtön össze is házasodhatnának.

És Tatárné most Hunyadi Alizt szólítja a kalaphoz. Aliz jól megkeveri. Választ egyet, majd visszalöki. Újra kever. Ezt már kibontja. Milán, bár matematikából is béna, megpróbálja kiszámolni, mennyi az esélye.

– Fürtös Milán! – kiáltja a lány.

Az ablak előtt sorakoznak fel a lányok. Velük szemben a fiúk. És megszólal a Micsoda buli. A rockerek fütyölnek, ha az iskolarádióból ez jön, de most ők is rángatózni kezdenek. Mindenki a párjával. Akinek van. Aliznak nincs.

Milán a Sóstói erdőig fut. Ott káromkodni kezd, és pofon vágja magát. Megfordul. Elindul a 7-es iskola felé. Megáll. Ismét elindul. Végül csak eljut az osztályteremhez. Benyit. Az első félelme nem igazolódik, senki nem nevet rajta. Mert nem is foglalkoznak vele. A második félelme viszont beigazolódik: Aliz már foglalt. Krompák Gézával lassúzik, a vállára hajtja fejét. A Ciao Marina megy, egy undorító nyálfolyam. És nem akar véget érni. De mégis véget ér. És mégsem, mert követelik Farkas Konrádtól, hogy újra ezt a számot tegye föl. Milán ezt már nem bírja, a kétségbeesett menekülési vágy ismét megszállja.

– Hát megjött a kislegény! – fogadja otthon Berti kereszt. Bertalan keresztapa nem valódi keresztapa, de olyan jóságos Milán szüleihez, hogy megajándékozták ezzel a címmel a vén uzsorást, aki rendre kölcsönöz Milánéknak. Lakásra, kocsira, üdülésre.

– Van már barátnőd? Ne mondd, hogy nincs!

Berti keresztről azt suttogják, sosem érdekelték a lányok, ezért jön elő mindig ezzel a témával. Milánt nem is a kereszt bosszantja, hanem a szülei, akik, mivel egyáltalán nem ismerik nagyobbik gyermeküket, lelkesen asszisztálnak neki:

– Nem foglalkozik ő még a lányokkal! – mondja nevetve az anyja. – A szerelmes filmeket sem szereti.

– Kimegy a szobából, ha az van a tévében – kontrázik az apja.

Milán valóban kimegy, de csak azért, mert szülei ilyenkor rögtön kétértelmű megjegyzéseket tesznek, és enyelegni kezdenek.

Milán lerúgja a cipőjét, bemegy a szobájába, becsapja az ajtót.

A falat bámulja. Aztán úgy dönt, visszamegy a 7-esbe, és most már igazán kész tények elé állítja Alizt. Ránéz az órára. 10 múlt. Az osztálydiszkónak vége. Mire odaér, az iskolát is bezárják. Megkönnyebbül. Aztán jön a düh és a szégyen.

Hajnalig a falat nézi. Akkor írni kezd. Leír mindent, hogy mennyire szerelmes Alizba, és hogy miért. Sok dologra maga is csak most jön rá. Leragasztja a borítékot, bélyeget tesz rá. Felöltözik, és elindul a sarkon lévő postaládához. Még sosem volt ennyire elszánt, de érzi, a postaládánál még lesz egy küzdelem, nehogy visszatáncoljon.

‍