„ti ketten már azelőtt is elég apokaliptikusak voltatok” – Fischer Botond és Horváth Benji legújabb köteteinek bemutatójáról

Április 27-én megtelt a kolozsvári Planetárium rendezvényterme. Horváth Benji Emlékmű a jövőnek és Fischer Botond Buddha Jazz című versesköteteiről Kali Ágnes és László Noémi kérdezte a két költőt. 

Kali Ágnes a könyvbemutató elején a két kötet közös olvasási élményét keresi. Kiemeli, hogy Fischer Boti és Horváth Benji köteteiben az átlagosnál több név szerepel. Az olvasás során számára éppen az volt izgalmas, ahogyan közel kerülhet egy-egy olyan alakhoz, akiket talán nem is venne észre a mindennapokban. Arra kíváncsi, kik ezek, hol találkozik velük a két költő, miből és hogyan építkeznek? Hozzáteszi, nem titok, hogy mindkét költő jártas a szubkultúrákban, figyelnek a környezetükre, egyikük sem elefántcsonttoronyban alkotó szerző. Fischer Boti megjegyzi, a „namedroping” a kortárs líra egyik sajátos eszközének tűnik, de a nevek már az az antik mitológiákban is egy egész történetet fémjeleztek. A posztmodern utáni irodalomra jellemző antropológiai nézőpontot igyekszik alkalmazni, ami objektív, de mindenképp a közösségben benne lévő, részvételre alapuló megismerési forma. Ez az autenticitás és érzékenység fontos számára. Horváth Benji hozzáteszi, ő sosem bírta elviselni azt az irodalmat, ami csupán önmagáért létezik. Az emberek és azok történetei mindig jelentős helyet foglaltak el az életében. 

László Noémi szerint minden új könyv egy-egy új világot teremt, majd hozzáteszi: „aki nem hagy fel a könyvírással, az hisz a teremtésben”. A két kötet apokaliptikus hangvétele számára mégis ellentétbe kerül azzal, hogy a kötetek valójában megszülettek. Arra volt kíváncsi, milyen folyamatok végeredményeiként jöttek létre? Fischer Boti szerint az apokaliptikus hangulat a jelenünk része. Úgy érzi, amikor szembesülünk a neurózissal, a depresszióval, felmerül a kérdés, hogy mi értelme van egyáltalán felkelni? Ő olyan elfoglaltságokat igyekszik találni, aminek saját, személyes perspektívájából nézve jelentősége és flow-ja van. Ezért zenél, ezért ír. Hozzáteszi, nyilván kellenek az olyan helyzetek (egy koncert, egy kötet leadásának határideje), amik ráveszik arra, hogy következetesen és kitartóan írjon, vagy épp zenéljen. Horváth Benji konceptekben gondolkodik a kötetek terén. Mindig egy új problémakört vagy épp egy új nyelvet igyekszik találni. Az írás során valami feloldozást keres, akkor is, ha ez éppen az, hogy nincs feloldozás.  Egyetért Fischer Botival, kiegészíti őt: „vagy a nukleáris háború öl meg, vagy a globális felmelegedés, amit szintén mi csináltunk”. László Noémi megjegyzi: „azért ti ketten már ezelőtt is elég apokaliptikusak voltatok.” 

Kali Ágnes szerint a két szerző korábbi köteteihez hasonlóan a legújabb kötetek is „veszekednek a nagyhatalmakkal és mindennel, ami elnyomáshoz vezet”. A materiális és reális nagyhatalmakon kívül ide érti a különböző transzcendenciákat is. Horváth Benji kihangsúlyozza, ő nem szidja az emberi gyarlóságot, hiszen ez ugyanúgy az ő része is. Nem veszekszik, inkább vitába száll azzal, ami őbenne is jelen van. A hatalmon lévőkre inkább, mint az emberi gyengeségek első számú áldozataira tekint. Fischer Boti ellenben harcol és veszekszik. Hozzáteszi, szerinte minden, ami hatalom és hierarchikus az toxikus és csak zsákutcába visz. Ebből az alapállásból keresi saját spiritualitását is. Horváth Benji egy sort idéz a kötetéből: „És mindenkihez imádkozom, aki a gyógyulást képviseli, van vagy nincs. / Mert a Gyógyulás az én Istenem”. 

‍