.svg)
„Mégis magányba ránt a bor, hajlongj és mondd, hogy Mutabor” – hajtogatta P. Lajos szomorú költő a konyhaasztalra borulva...
Az ifjú Kis jól emlékezett, hogy suhanckorában, valahányszor fára mászott, mindannyiszor ezzel a zsírszerű, nyúlós gusztustalansággal kente össze magát.
Figyelsz, Dénes, figyelsz? Küszöbön a változás. Már megnyomtam a gombot. Patintottam ujjaimmal. Mondd, mit látsz? Mi változik?
Olvasás közben legszívesebben felugranék, a levegőbe bokszolva körbe-körbe rohannék a teremben, igeneket ordibálva. De mégse. Mit szólnának a kollégák.
Kérdeztem, minek főz szappant, erre azt mondta, ő sem bérszámfejtőként akar nyugdíjba menni. Azóta néha együtt ebédelünk, és péntekenként ugyanazzal a vonattal szoktunk hazautazni.
Gvendolin el is felejtette, hogy miért áll az ajtóban, elmerült a saját keze látványában.
