.svg)
A vizsgálóbíró elhallgatott, körbepillantott a szobán, mintha csak a félhomályba süllyedő sarkokból próbálta volna az emlékeit előpiszkálni és sorba rendezni...
hosszan kanyarog az a visszaút, / számomra ismerős, mezei útvesztő / a közeli erdő mezsgyéjén.
Legott elfehéredik / lucskos ajkam / pirinyó domboldalát / fagyos hó lengi be / konok szomorúság / zubbonya feszül rám / s izzó fájdalom / parazsa égeti / ráncos homlokom csontlapítóját
Nincs különösebb okom arra, hogy fokozott / figyelemmel folyamatosan fürkésszem az / időt, magát mutatja e kurta játékszínen, / mint a földbe vert pásztorbot, a fokos árnyéka...
mondom magamnak esti mesém / esti mesém esti mesém / a fiúról akit tizenöt éve / huszonöt éve / százöt éve
Erzsó vagyok, de neked Galgácsi Kis Vilmosné, és ne dőj neki a támlának, mer’ kikoptatod a szövetét, és akko’ a Vili nagyon bedühödik...
