.svg)
A 21. század második évtizedétől egyre rendszeresebben látnak napvilágot esszék a Helikon hasábjain, alkalomszerűen korábban is megjelentek esszék a kortárs magyar irodalom, olykor a világirodalom elismert szerzőitől.
A települések mint emléknyomok vezetik az elbeszélőt, ő pedig, mint aki útikalauzt tart a kezében, az olvasót.
A regényírói pálya különös állomása: Őseink kertje, Erdély. A cím miatt is: Cseres Tibor először emel műve élére mítoszi jelképeket, s egyszerre kettőt is.
Rítusok, ritmusok, mondatok, mozdulatok ismétlődnek: százszor, ezerszer.
Ludwig Wittgenstein, a 20. századnak ez a furcsa filozófusa, egyszer állítólag azt mondta Drurynak, hogy „nem vagyok vallásos ember, de nem tehetek róla: minden problémát vallásos nézőpontból látok”.
A Nagy Tó megszületése óta katalizálja ezt a területet, a víz és a part élővilágát. Ő a hangsúly, a mágnes, ami hősiesen tűri, hogy rátelepedjen a partjaira a tökéletlen mesterséges környezet.
A dél-morvaországi Předklášteříben főzött Vorkloster nevű remekműről szóló sörténelem-leckében már írtam arról, hogyan lendítette föl a cseh földeken a sörgyártást Magyarországi Konstancia...
