A százéves ünneplése

Tizenkilenc éve volt már a budapesti Zeneakadémia zongora- és kamarazene-tanára, amikor Kurtág György 1986-ban úgy döntött, függetlenedik az intézménytől. Nem volt ez radikális szakítás, hiszen a számos tekintélyes díjjal jutalmazott szerző 1993-ig tovább is tartott zeneakadémiai órákat. De az egyre szaporodó külföldi felkérések, nemzetközi együttműködések életformaváltást követeltek. Kurtág európai és tengerentúli elismertsége nemcsak lehetővé, de szükségessé is tette a megkötöttségek minimalizálását. Aztán elérkeztek a kelet-európai rendszerváltások évei is. De az addig kis előadói apparátusra dolgozó zeneszerző még előtte, 1987-ben megtisztelő felkérést kapott a Berlini Ünnepi Hetek szervezőitől. Ennek nyomán 1988-ban született a szélesebb orkesztrációjú Quasi una fantasia… (op. 27. No. 1) és másfél évvel később párdarabja, a zongorára, csellóra és térben megosztott két kamaraegyüttesre írt Kettősverseny (Op. 27. No. 2).

Bár számozásukból következőleg is összetartoznak, az utóbb született mű, az 1989/90-ben komponált kettősverseny jóval több figyelmet kapott. Kurtág kiteljesedett, érett korszakának egyik legfontosabb alkotásaként, „a zeneirodalom egyik legintenzívebb kortárs kamara-kettősversenyeként” szokták emlegetni. Méltatói gyakran a határozott és leheletfinom, illetve az elégikus és komor kettősségével jellemzik a mű érzelemvilágát.

És csakugyan: a suttogás és az ékesszólás megkapó eleganciával kombinálódik a négytételes Doppelkonzertben. Ennek persze az is oka lehet, hogy Kurtág amolyan személyre szabott opuszt komponált: a magyar zenei élet három akkori meghatározó alkotó-előadójára, Eötvös Péterre (karmesterként), a zongoraművész Kocsis Zoltánra és a csellóművész Perényi Miklósra bízta műve sorsát, olyan muzsikusokra tehát, akik bensőséges empátiával tudták és voltak készek érteni Kurtág gyakran enigmatikus, feltétlenül sok szellemi-lelki energiát igénylő zenei üzenetét. A szerző és az előadók évtizedekre visszadatálható szakmai kapcsolata, kortársiságuk, fejlődésük párhuzamai folytán a szóértés garantált volt, még ha a zenei megoldások tervezésében – és mindmáig! – komoly megoldanivalók rejlenek. Kurtág „a hihetetlen egyszerű és a nagyon komplex dolgokat mindig vegyíti, azaz ezek mindig egymást váltják; az ember megdöbben a dolgok egyszerűségén, és hirtelen jönnek olyan komplex struktúrák, amelyeket én magam, aki gyakran vezényeltem és próbáltam ezeket a darabokat, a mai napig nem tudok áthallani” – mondta a Kettősverseny kapcsán Eötvös Péter. De szinte kötelező ismerni Kurtág korábbi termését is ahhoz, hogy a kettősverseny megközelíthető legyen. Hiszen „a korábbi dalok és zongoradarabok átdolgozásaiból alkotott lassú nyitó- és zárótétel (Il pleut sur la ville, illetve Korál Ra­jeczky Benjaminnak és Búcsú) még őrzi a kamarazenei atmoszférát” – írja Halász Péter.

Ízig-vérig ünnepi a fesztivál, díszes, megható, óhatatlanul kissé dagályos is a körítés, kiválóak a zenei produkciók, efelől semmi kétség. A Budapest Music Center¹ és a Művészetek Palotája közösen szervezte a centenáriumi/születésnapi fesztivált. Kurtág új operájának (Die Stechardin – Keller András és a Concerto Budapest előadásában) ősbemutató előtti próbái a szerző személyes instrukcióival zajlottak. „2026-ban olyan történelmi pillanatra kerül sor, amilyen még nem volt – mondta Keller András az eseményre készülőben. – Nemcsak Magyarország, de a mai zenei világ talán legnagyobb zeneszerzője, mesterem, Kurtág György születésének 100. évfordulóját ünnepeljük. Csodálatos, hogy Kurtág minél öregebb, annál fiatalabb – ez is azt mutatja, hogy a zenében minden nap meg lehet fiatalodni.” Bizonyára így van. De Kurtág korántsem csak zenei szférában, önkörűen építette és ápolta honosságát. Rendkívül intenzív a kapcsolata az irodalommal is. Elég csak munkái címét futólag áttekinteni. Bornemisza Péter, Georg Christoph Lichtenberg, Hölderlin, József Attila, Kafka, Anna Ahmatova, Samuel Beckett, Pilinszky János, Dalos Rimma (a felsorolás csak ízelítőként!) folyamatosan és újból zenére késztette.

Kadosa Pál, Veress Sándor, Farkas Ferenc, Weiner Leó, Marianne Stein, Darius Milhaud, Olivier Messiaen – csak néhány név mesterei, ifjúságának irányító szellemei közül. Ligeti György, Eötvös Péter – a nagy pályatársak. Kocsis Zoltán, Szenthelyi Miklós, Schiff András – a legismertebb tanítványai. Száz év, ezen belül nyolcvan alkotó esztendő alatt Kurtág György annyi utat járt be, az irodalom-, képzőművészet- és zenetörténet elmúlt századainak annyi mesterével került szellemi párbeszédbe, hogy e kalandozások zenei párlatát hiú ábránd lenne tömör egyszerűséggel jellemezni. Kurtág zenéje ráadásul ellenáll minden tudálékos leírási kísérletnek. Bár van elmélet és elemzés, van kritika, jószerével csak a poétikai eszközök tűnnek valamelyest is alkalmasnak egy-egy kurtági pillanat befogására.

Jegyzetek

¹ Kurtág, a februárban százéves zeneszerző ma is a BMC székházának padlásszobájában él.

‍