.svg)
November 12-én, kedden este 8 órától zsúfoltságig telt meg a Planetárium kávézó. Máskor sem szokott üresen pangani, de ezúttal a tömeg a Hervay Klub Irodalmi Körének második kiadására gyűlt össze, ahol Vass Csaba költő, slammer, újságíró, illetve Vas Máté költő, filmkritikus, történész mutatkozott be. A meghívottakkal Albert Zsófia és Horváth Benji beszélgetett.
Albert Zsófi arra kérte a meghívottakat, hogy pár szóban mutatkozzanak be. Vas Máté Budapesten tanul középkor szakon, az irodalmi életbe a Műút folyóirat tehetséggondozási hálója révén került be. Hálás az olyan emberek tehetséggondozó munkájáért, akik önerőből rengeteg energiát fordítanak arra, hogy pályakezdőknek alapos visszajelzést, útmutatást nyújtanak. Vass Csaba a Maros megyei Görgényüvegcsűrön nőtt fel, a BBTE bölcsészkarán harmadéves hallgató – immár harmadik éve, teszi hozzá erős öniróniával.
A rövid bemutatkozó után Horváth Benji egyből a mélyvíz felé evezett a beszélgetésben. Úgy véli, hogy mindkét meghívott szövegére érvényes egyfajta fokozott érzékenység, ami azonban nem mentes az iróniától, így rákérdett, hogyan működik ez. Vass Csaba számára az irónia lételem, attól fél, ha bármit is komolyan vesz, azt elkerülhetetlenül komolyan kell vennie, ezért némiképp pajzsként használja. Hírszerkesztőként folyamatosan követi a világ történéseit, és úgy érzi, megzavarodna, ha nem tudná egyfajta távolságtartással és humorral kezelni azokat. Vas Máté hozzátette, hogy az irónia számára fontos az érintettség, emiatt nem giccses-pátoszos empátiát hoz magával. Az irónia segít leküzdeni az önkéntelenül is elsajátított pózokat, allűröket, mindent nevetségessé tesz, de amennyiben nevetni tudunk valamin, azáltal elkezdhetjük újraépíteni és érzékenyebben megközelíteni azt.
Az örök kérdés: kinek írunk? Vass Csaba elmondta, eleinte úgy próbált írni, hogy lenyűgözzön mindenkit, aztán úgy, hogy lenyűgözze azokat, akikről úgy hitte, hogy értenek az irodalomhoz, most pedig a célja, hogy lenyűgözze saját magát. Mert ha saját magát nem képes meggyőzni, akkor az olvasó is bizonytalan lesz. Emiatt többnyire olyasmit épít bele a szövegeibe, amit személyesen is megtapasztalt, a hétköznapokból próbál meríteni, emiatt mindig otthon érzi magát a saját szövegeiben. Vas Máté a játékosságot próbálja bevinni a szövegekbe, abszolút távoli szigeteket, kulturális regisztereket próbál egymáshoz közelebb hozni, feltérképezni a kettő közti átjárásokat. Nem érzi, hogy küldetéstudata lenne az irodalommal. Lírájában nem meggyőzni próbál, az ilyesmi a véleménycikkek, esszék, jól szerkesztett Facebook-posztok feladata. Őt szövegszinten az érdekli, kik azok a figurák, akiknek valamilyen szempontból nincs irodalmi reprezentációjuk (pl. vloggerek), kíváncsi, hogyan lehet a lírán keresztül bevonni az ilyen embereket a forgataggal.
„Isten őrizz, hogy meg akarjam változtatni az embereket” – mondta Vass Csaba. A perifériák embereit és helyzeteket próbálja bemutatni szubjektíven, de nem edukatív céllal. Úgy véli, a sztereotípiákhoz bátran kell hozzányúlni, bármit lehet vers témájává tenni, amennyiben nem egy felső pozícióból mutatjuk be, inkább úgy, hogy saját magunkat is a történet részévé tegyük, mert az esendőség az univerzális jelenlét.
Horváth Benji az előző Hervay Klubon felmerült „figyelem-kérdést” hozta elő: hogyan lehet ehhez viszonyulni, van-e jó és rossz figyelem? Vass Csaba szerint hülyeség, hogy az új generáció figyelmét nem lehet lekötni, csupán a technológiai médiumok impulzusdömpingje mellett az alkotóknak arra kellene törekedniük, hogy valamiféleképp reprodukálják ezt az impulzusáradatot: akarjon valamit kezdeni az olvasójával a szöveg. Ebben segíthetnek olyan figyelemgyakorlatok, mint a sétálás, a buszon végig figyelni, megállni kutyával egy-két órára egy bevásárlóközpont előtt. Vas Máté úgy véli, a figyelemzavar könnyen ki tud alakulni, pont azért, mert folyton figyelni kell mindenre, nehogy lemaradjunk valamiről, azonban ugyanúgy létrejöhetnek személyes flow-rutinok. Ebben segíthet egy olyan munkakörnyezet vagy kultúrafogyasztási szokás kialakítása, amely nem ad lehetőséget a FOMO-ra (Fear of Missing Out [a lemaradásról való félelem - a szerk. megj.]).
A tartalmas estet végül egy oldott hangulatú felolvasás zárta.
