A portré a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótárának állományából származik.
No items found.

Az író vonatra száll

A portré a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti, Relikvia- és Fotótárának állományából származik.

Az indóház felől, az esztena felől, a földalatti járatai felől valami mozgás indul, légáramlat igyekszik, örvénylő, díszes seregek gyűlnek egybe, utódaink, elődeink, nagy örvénylés az egész, homályló látás az egész, fehér arc, vörös szem az egész, etetés van és itatás, ördöngősségek, szamárságok, feledések, marasztalások, néhány nappal ostrom előtt.

 

A szerző, a mindenkori szerző, aki a hegyeket nézi, aki a hegyeket mássza, aki végleg a hegyeket háta mögött hagyja, néhány nappal a megszállás előtt új frontvonalat nyit. Nem először. Azért volna szerző az ember, mert néha frontharcos is lehetne (mint pásztor, mint publicista, ki határozottan lép fel), mint prózaíró, ki vasúti lépcsőre lép fel.

 

Erdélyország egy frontvonal, Európa egy frontvonal, esendőségünk frontvonal, és még csak az e betűnél tartunk, miközben az indóház felől, az esztena felől, a metró járatai felől, a Szabadság-szobor, a Szabadság híd, és csak úgy lazán, a szabadság felől, vitézileg és lelkesen, csodaszámba menőn, Tamási-féle mondatok lebegnek, nem szalagok, nem koszorúk, nem az ágak közt lebegő ökörnyál szálai, csak a szabadság kötelei, inai, vitorlái, azok lebegnek, lobognak, akaratoskodnak a fejünk felett, a fejünkben, a mellkasunkban, a nyelvünk hegyén is olykor.

 

Mert aki járt az erdőn, visszatér, mert aki esztena felől, indóház felől, metropoliszok földalatti járatai felől érkezik eljövendő szavak, mozgások, légáramlatok közé, az visszatér. A jövőben jár – és visszatér. A múltban jár – és visszatér. Népet lát, csodát hisz – visszatér. Kesernyés ízeket itallal öblít – visszatér. Ha ő nem is, ha ő nem is mindig, de a mondatai visszatérnek.

 

Miközben ő elszáll, vagy repülőre, csészealjra ugrik, szekéren döcög, a mondatai mindegyre visszatérnek, miközben az író, például 1944-ben, vonatra száll Kolozsváron, mi pedig maradunk, néhány nappal ostrom előtt.

 

Ahogy a tömeg örvénylőn indul, igyekszik, mondatok lebegő szálait el lehet kapni mégis: „nem hagyjuk”, „ne hagyd”. Legvégül, távolról, egészen tisztán: „Áron sem hagyja magát.”

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb