Azúr és a kétlábúak rengetegzöld szabadsága
XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 21. (923.) SZÁM – NOVEMBER 10.
Vészits Andrea: Ábris és az azúrkék patkány. Pagony Kiadó, 2025.
Egy allergiás kisfiú, egy szőrös titok, egy állatmániás, kissé őrült nagymama és egy „háromszemű” nagytata, akik szavak nélkül is értik egymást. Nem is kell több egy állati jó kalandhoz. Na de miről is szól pontosan Vészits Andrea legújabb meseregénye?
Ábris, a kilencéves fiú még sosem volt a „barátságtalan” természet közelében, hiszen helikopter szülei mindentől féltik őt. Ám egy nap szembekerül a kísérletek elől menekülő házi patkánnyal, Azúrral, akivel nemcsak a tekintete, hanem gyermeki, érző lelke is pillanatok alatt összekapcsolódik. Mivel a gardrób csak ideiglenesen nyújt menedéket, Ábris falrajzaiban megelevenedik az élet-halál kérdés megoldása: a rég nem látott nagyszülők. Bár eleinte nehéz távol lenni a biztonságot jelentő szülőktől, de a töltött paprika és a nagyszülők történetei, az erdő hívogatása és az állatok lassú közeledése lassan enyhítik a honvágyat. Miközben kiderül, hogy a világon semmi sem egyszerű, és csomó dolog nem igazságos, a fiú megtanul biciklizni, erdőt járni, állatokban bízni, de még örökölt családi dolgokat is feloldani.
A történetben kalandokon és humoron túl érzékeny témákat találunk. Középpontba kerülnek az emberi kapcsolatok, az állat és ember barátsága, a természet közelségének fontossága, de találkozunk a magány, a másság, a kirekesztés, a családi konfliktusok és az elfogadás kérdéseivel is.
A leküzdhetetlennek tűnő akadályok az ösztönös segítségnyújtás és a bátorság által fokozatosan elveszítik fenyegető voltukat. Igaz, kezdetben a szereplők mindenike menekül: patkány a kísérlet elől, gyerek a világ elől, felnőtt a múlt elől. Egy idő után viszont nincs szükség napszemüvegre, maszkra vagy kesztyűre, mert a valóság megfoghatóvá és barátságossá válik. Így tapasztalja meg mindenki a rengetegzöld szabadság valamelyik árnyalatát. Van, aki a smaragdzöld fűben, más a függőágyban vagy a kibogzott családi kötelékekben lel békére. Mert élni érdemes, akkor is, ha néha életveszélyes.