.svg)
Cristian Rusu: The Innocence of the Landscape
ne hívd álomnak
(don’t call it a dream)
hagyom hogy a nyár elfoglalja a házat
ameddig szüksége van rá
és mi lehet
a hajnal karmolta nyílásban
amitől annak hívom
ha nem tudod megtenni a bűntettet
ne tedd meg a bűntettet
és ne köszönd meg nekem a szülinapi
kívánságokat
kérlek
csak hagyd hogy nevelhessem babomat
milyen jól
(how good)
a szobámban
bármilyen ablakokon át amit találunk
minden nap amit láthatunk
elterül
mint egy asztal
nincs grillsütésre alkalmas időjárás
de ez sem állít meg
egyes embereket
jól érzem magam mint aki
kezében virágcsokorral a vonaton
hülyén érzi magát
a szobámban
azt mondod
hogy a zsebemben a lyuk
az csak a zsebem saját
sokkal nagyobb zsebe
és jól érzem magam
mint elásni egy ásót
mint amilyen rossz egy fa leveleit
fémkapoccsal
visszailleszteni rá
mint szenteltvíz
a sündisznó hátán
minden meghozott döntésünk
egyben szavazat is arra
hogy milyen legyen az a világ
amiben élni akarunk
ezt mondom
és te ráncolod a homlokod
és én jól érzem magam
mint a pecsétek az ingujjadon
bárhol is
ejtetted őket
mint az űrállomás
különféle gerjedt asztronautái
ahogy utat törnek étkezéstől étkezésig
az égen át
jól érzem magam
de milyen jól is érezhetjük magunkat
egy világban ahol dörgés és villámlás
fordítva van
ahol több idő most nem lesz majd
kevesebb örökkévalóság később
milyen jól is érezhetjük magunkat
amikor bármelyik percben
romba dőlhet a közös életünk
ha elképzelünk egy homárt
farmerban
van egy kint
ami mindenhol van ahol nem vagyunk
és bármilyen ablakokon át
amit találunk
a nap leállt
mint egy ébresztő
zsebem zsebében
az ujjammal rád nézek
a dolgok világosak
amikor már tudod
világűr
(outer space)
távolabb vagy mint a világűr
és téged szeretlek jobban
és a szád egy nyitott száj a sötétben
gyere haza
csak ahogy az anyag elrendezte magát
az vagyunk
és minden reggel
bármi ami vagyunk
így készül el
az anyag mi leszünk egy csónakban
a sötétben
az anyag mi leszünk megint az ágyban
az anyag te leszel és valaki más
az anyag egy háztető lesz az éjszakában
a hold amit mi nézünk
a szájunk nyitott szájak a sötétben
az anyag mi leszünk megint az ágyban
az anyag fogak lesz a mosolyodban amikor
azt mondod
„elfelejtettem az esőt”
amikor az anyag az eső az ablakunkon
amikor fékezhetetlenek vagyunk a sötétben
az anyag távoli seregélyek lesz amikor
vezetünk
amikor közelebb vagy a seregélyeknél
útszéli csemeték állnak sorba nekünk
aztán nem aztán igen
az anyag mi leszünk megint az ágyban
az arckifejezésed a sötétben
egy hatalmas tűz méretű tűz
bárhol is vagy amikor nem is tudom
az anyag mindezek a dolgok volt egy darabig
az anyag te leszel és valaki más
az anyag én leszek ahogy kikapcsolom a melltartód az éjszakában
az anyag te leszel és valaki más
hiányozni fogsz háttérben a világűrrel
a világűr még mindig közelebb van mint te
gyere haza
finoman megtelik az inboxod
(your inbox gently fills)
erre a kórházra
ráférne egy kórház gondolod
miközben újra nagynak és ijesztőnek érzed a világot
és otthon
finoman megtelik az inboxod
nem teljesen igaz
hogy minden kocsinak meg kéne állnia
amikor verset operálnak
de próbáld csak meg azt mondani
hogy nem volna jó
HORVÁTH BENJI fordításai
Crispin Best 1983-ban született, Londonban él. Az elmúlt évtized angol költészetének egyik legeredetibb és legfurább hangjaként tartják számon. Első verseskötete Hello címmel 2019-ben jelent meg a Partus Press kiadónál.
