Dimény Patrícia versei

Hajnal

Mellkasomhoz szorítom a poharat,

hallom, ahogy szívem az üvegnek ütközik.

Reggel

Csak miattad vettem egy új hamutartót,

hogy belehamuzz, elmosd vagy széttörd.

Mindegy, csak legyen valami közöd hozzá.

Láttalak a polcon, asztalon, a kagyló peremén.

És most már a kukában is.

Szünet nélkül harminc másodperc

Az összehúzódó függöny ráncairól

csöpög a csend.

Csak a kisebzett idő, elrohadt összefüggések.

Kezdés előtt szétmarta a közönséget a jövő fantazmája.

Nekem ne mondja senki, hogy csendesen érdemes.

Ösztönösen éleződik, eddzük izzó hajnalokon:

ez a lassan átszokott állapot.

Abúzus

ne keress kulcsokat

a lakat összeforrt

az ablakot rég betörték

The End

– értem én, hogy véres romantika,

de mi lett volna, ha Bonnie

egyszerűen csak kinyírja

Clyde-ot, és lelép a pénzzel? –

7 perces álmok

Ez olyan, mint mikor felfordítod a vázát,

hátha kifolynak azok a hideg cseppek, meleg áramlatok.

Látod az üvegbe törött képkockákat a múlt estéről:

mikor elázott, hamuba ásod a csikket,

magad meg épphogy kikapartad.

Mikor behúzod a függönyt kétszer is,

hogy az irritáló fény véletlen se juttasson bőrödbe D-vitamint.

A reggelek összessége tiporja szét,

amit éjjel összerak a megrészegült jellem.

Mellkasod öblében, szíved helyén

üres kráter párolog.

Illatokat akarsz érezni, de csak önnön szuszogásod lebeg a szobába,

alig látsz tőle, besűrűsödött a légtér.

Ott a folyton nyitva tartott erkélyajtó.

Ennyire mégse akartam kint hagyni, ellökni,

hogy mióta kiment a bokám,

kétséget fojtok minden kötszerbe.

Hogy most a természet, mint én, szeszélyes az élni akarásban.

Végül is sose tudtam annyira lelassítani a légzésem, ahogy azt tanácsolják, tudod…

Ordítanak, elnyel mindent itt a szemhunyás,

a visszhangok hazugok.

Mégis vonszoljuk magunk után őket, míg fel nem növünk.

Csak akkor tudjuk, illetve akkor se.

Időszakok: én nem akarom, hogy mindig megismétlődjön egy-egy,

nem a múltat éled újra, nem a hibák, nem a karma.

Csak újabb jövő csap át elharapózott „mi lett volna ha”-ba.

Most már változtak a hatások, a viszonyok soha.

Dimény Patrícia (Barót, 2002) jelenleg Kolozsváron él. Elsőéves teatrológus hallgató a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán.

‍