Aztán felsejlenek a repedések, előbújnak a bogarak – kísérleti tudósítás Zilahi Anna kötetbemutatójáról

Vegyél egy mély levegőt: egy-két-há. Tartsd bent: szünet. Egy-két-há-négy: engedd ki.

Hosszú volt ez a március huszonnegyedike, Zilahi Anna Gyengédség című kötetének részvételi bemutatóján viszont kellően körbe vannak helyezve a székek ahhoz, hogy a légzésgyakorlat ráhangoljon a Tranzit Házban történő beszélgetésre. Így, jelen időben, a Fecske Szövetkezet szervezésében, Selyem Zsuzsa moderálásával. 

Kezdésként megnézzük és hallgatjuk Zilahi Anna és Szári Laura Missa Echologica című kórusművét a Varsányi szirének előadásában. „Ó csont, visszhangnak teste”, a szöveg a tihanyi ekhó utolsó felcsendülése, „hangszalagszakadtáig zengjük a dalát”. A félsziget beépült, megváltoztak az akusztikai viszonyok, nem verődik vissza a hang azokról a domboldalakról, amik évszázadokon keresztül válaszolgattak a hozzájuk szólóknak. A turizmus beáldozta érdeklődésének tárgyát.

Selyem Zsuzsa négy témakör mentén vezeti a beszélgetést: gondviselés, bogarak, gyengédség és a táj zenéje címszavakra hozott szövegek alapján teszik fel a résztvevők kérdéseiket. Elhangzanak Láng Orsolya, Kassák Lajos, Kállay Eszter és József Attila versek, Szűcs Teri, és Kollár-Klemencz László szövegei, az így feltáruló összefüggések mentén pedig felmerül, hogy a gyengédség – mint viszony? kapcsolódás? cselekvés? – lehet-e kulcs, eszköz és lírai megoldás: ez a kötet és az este kérdése.A gyengédség nem konfliktuskerülést jelent. Zilahi Anna művészetén keresztül a törődés élesen válik el a people pleasingtől. De akkor mégis mi az? A választ sokan keressük: szövegek, sorok, mondatok, egymás hozzászólásai, élményei mentén.  A gondviselés és gondoskodás pedig úgy viszonyulnak egymáshoz, mint  a részvétel és résztvétel. Egyik kissé elemelt absztrakció, a másik hétköznapiságában válik megfoghatóvá: zakuszkaíze, telefonban recsegő hangja, vasalásmelege, frissen mosott lepedő-illata van, személyességében univerzális. 

Aztán felsejlenek a repedések, előbújnak a bogarak. Miért büntetés a bogárlét? Meg is fordíthatnánk: átok-e az emberlét a rovarnak? Mozgásukat egymásra túl merőleges tengelyekre kényszeríti épületeink geometriája. Pedig mennyifélék lehetnek, és hányféleképpen mozoghatnak! Mégis válogatunk közöttük. A bogarakkal szembeni radikális fellépéseink megfékezéséhez bőven kell gyengédség. Úgy szállni be a kádba, úgy húzni fel a sátrat, hogy osztozkodhassunk közben.  

Mi történik Opheliával azután, hogy vízbe veti magát? A folyó nem bántja, mert a lány nem fél tőle. Körülveszi, nem is, inkább öleli. Megtisztítja a Hamletnek, az apjának vagy a Laertesnek való megfelelés kényszerétől. Nem marad más, csak a vízben visszatükröződő arc. A sajátja, amit most mégis önmagában kell füröszteni. 

Szükségünk van a kocsonyahalra (Psychrolutes Marcidus, azaz hideg vízben fürdőző, tudjuk meg Annától), még akkor is, ha neki nincs szüksége ránk – hiszen mit kap tőlünk? Invazív halászatot, mémeket és neveket. Nekünk viszont segít megérteni, mi az ihlet, tragédiája leföldeli a rejtélyt. “A lírai lelemény kocsonyahal. Igazodnunk kell / szükségleteihez. Úgy kell átszűrnünk magunkon, oly lassúsággal, mely enged beletörődni, hogy talán / sosem ér felszínre, de ha mégis, sejtről sejtre / alkalmazkodik ahhoz, amit odalenttől idefentig átélt, / áthatóbb, mint a gyöngyház fénye, / igazabb, mint a gyöngy igazsága.”

Gyámkodni semmiképpen nem lehet az irodalom felett, gondoskodni talán kell róla. Annyiban és úgy, ahogy ő gondoskodik rólunk. És ez már majdnem gondviselés. 

A táj zenéje lenne a negyedik témakör, ha maradna még idő. A részvételi könyvbemutató már másfél órája tart. Nem derült ki, kinek mik a táj saját hangjai, mit hall saját fülével. Mindenki mást. Ami közös: az est végére felvetett ötletek szövete. Pillanatnyi, vissza nem játszható módon a kötet bemutatott minket egymásnak. A beszélgetés nem egyetlen ívet járt be, nem a kötet ismeretlenségéből indult ki, s haladt valamiféle ismerőssé értelmezés felé. Vállalkozásunk egy tudósítás megírására ötletekbe és idézetekbe torkollott. Ne is nevezzük beszámolónak, kár lenne a leírtak közül bármit befejezettnek tekinteni: “Az ellentmondás megszüntetésére, / de semmiképp feloldására törekszik, hisz nem hisz a / sorsban a kockavető.” 

‍