Egy hiánypótló életrajz

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 5. (811.) SZÁM – MÁRCIUS 10.

Add New



Faludy György életéről és munkásságáról egyrészt hálás feladat életrajzot írni. Amennyire fordulatos és gazdag ez az életút, azok is élvezettel olvassák, akik amúgy nem sokat hallottak Faludyról. Akik viszont kimondottan Faludy életútjára kíváncsiak, azok minden fontos információt megtalálhatnak benne.
Másrészt egy Faludy-életrajz megírása amennyire hálás feladat, legalább annyira embert próbáló. Faludy élete ugyanis egyrészt a lényében mindenképpen jelen levő excentrikusság, másrészt az olvasói népszerűség miatt mítoszokban él, az örök utazó, Villon-alakmás, a polgári erkölcsök elleni lázadó, öntörvényű művész romantikus nimbusza lengi be mind a mai napig. A kötetben végigkövetett életrajzi vonal mindenképpen árnyalja ezt a képet.
Ahogy a kötet előszavában a szerző is megjegyzi: habár Faludy verseit napjainkig is tömegek olvassák, de az irodalmárok által mégsem kedvelt túlságosan, átfogó monográfiát, de még elemző tanulmányt, kritikát is meglehetősen kevesen írtak róla. A kötet tehát ezt, a Faludy-recepcióban meglévő hiányt szándékozik betölteni. Nem életrajzot, társadalmi körülményeket és műveket értelmező nagymonográfia a célja, csakis egy hiteles életrajz. Bevallottan Faludy György valós arcának megrajzolása. Amiből viszont – ahogy a kötet előszava megjegyzi – kiderülhet: „az életút korántsem volt olyan csillogó vagy érdekes, mint a kötetlapokon megformált hősé.” Másrészről viszont a valószínűtlennek vélt történetekről derült ki, hogy valóban megtörténtek.
A kötet gazdag forrásanyagot mozgósít. Családi dokumentumok, házassági anyakönyvek, Faludy leszármazottainak szóbeli tájékoztatása, korabeli újságcikkek, a költő-író kiterjedt levelezése, Faludyról szóló visszaemlékezések, folyóiratok hasábjain megjelent esszék, recenziók és persze mindenekelőtt Faludy műveinek szép száma eredeti lelőhelyükkel, teszik a monográfiát hitelessé, jól dokumentálttá. Hallatlanul gazdag háttéranyag bontakozik ki a kötet lábjegyzeteiben, ami terített asztal a Faludy iránt érdeklődőknek, hiszen egy-egy forrás után immár maga az olvasó is visszakereshet. A tizenkét fejezetből álló életrajz a gyökerektől, Faludy leszármazottaitól, családjától és társadalmi beágyazottságától haláláig kíséri végig a költő életét. Átfogó képet kapunk többek között a költő recski börtönéveiről, az első és második emigrációban folytatott átfogó tevékenységéről, fogadtatásáról Magyarországra való hazatelepülése után. Végül Faludy köteteinek teljes listája, valamint életének főbb dátumai zárják a kötetet.

Csiszár Gábor: Faludy György. Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2020.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb