Először felvidít, aztán megríkat

Talán nemtévedünk, ha azt gondoljuk: sokakban él a banalitásig leegyszerűsített képzet akeringőről és arról a pasztellszínű ködbe vesző életérzésről, amelyet a„valcer” – s kivált bécsi változata – egykor megjelenített. Ezzel abanalitással képes szembesíteni az a különös zenemű, amely több mint nyolcvanévvel ezelőtt született Dohnányi Ernő alkotó fantáziájából, a Keringő-szvit(Suite en valse, op. 39), amolyan négytételes valcerszimfónianagyzenekarra. A hagyományos „romantikus” idióma nyomán készült szvitkétzongorás redukciója (op. 39a) is magának Dohnányinak a műve.

A tánc(zene)iránti érdeklődése egészen fiatal koráig visszamenőleg kimutatható:a zongorára írt mazurkák és tarantellák mellett a juvenáliák között egytöredékben maradt valcert is találhatunk. Természetesen jobbára korábbi alkotókhangzásait, ideáit, temperamentumát láthatjuk viszont ezekben a koraikísérletekben. Az viszont már a későbbi évek fejleménye, hogy e táncformákközül Dohnányi leginkább a keringőbe szeretett bele, élete során ebből írtlegtöbbet. És zongoraművészként is egyre-másra tanúságot tett a táncformákiránti vonzalmáról, repertoárjában a barokk mesterektől a kortárs szerzőktáncszerzeményeiig találhatunk táncokat, hangversenyeinek ráadásdarabjaikéntgyakran játszott Rahmanyinov-, Schubert-, Liszt- vagy éppenséggel sajáttáncalapú műveket vagy részleteket.

A Suiteen valse születésének éveiben (1942/43) Dohnányi még a zongora- észeneszerzés-művészképző irányítója a budapesti Zeneművészeti Főiskolán és aFilharmóniai Társaság zenekarának vezető karnagya. Tevékeny életet él, de nemtöretlen egészségben. Még a harmincas években háromszor is trombózis érte.A lábadozások idején azonban fontos kompozíciói születtek – egészükbenvagy fontos motívumaikban. Alkotókedv és fáradtság, új zenei gondolatokbontakozása és a háború közelsége miatti nyomott hangulat párhuzamosságajellemzi a ’40-es évek elejét – nála is. Ennek a kettősségnek, egyfelől a zeneiránti töretlen elkötelezettségnek, másfelől a „világi” dolgok iránt mutatkozó,egyre nyilvánvalóbb közömbösségnek a megragadásában érdemes Dalos Annátidéznünk Dohnányi Keringő-szvitje kapcsán: „A Suite en valseazt a benyomást kelti, hogy Dohnányi számára nem lehetett traumatikustapasztalat, hogy az idő – másképpen szólva: a történelem – elhaladtmellette. A Keringő-szvitben egyszerűen – mindenféle alkotóiszándék szükségességét tagadva – hagyta, hogy muzikalitása működjön.A ciklus fő üzenete, hogy keringőt írni jó. Technikailag mindenesetremeglehetősen behatárolt tételek ezek, egyetlen műfogásuk, hogy a négy keringőhözDohnányi négy különböző karaktert kapcsol. Azt is egyértelművé teszik, hogy a66 éves Dohnányiból már réges-rég kiveszett a vágy, hogy megmutassa a világnakzeneszerzői virtuozitását. A ­Suite en valse esetében tehát nem isez a technikai szűkösség az igazán meglepő, hanem az a történeti-politikaikörnyezet, amelyben született. A zeneszerző, aki 1896-ban még up todate kívánt lenni, 1943-ban már látványosan nem akar tudomást venni akülvilágról, elzárkózik a valóságtól, politikai értelemben éppúgy, mint zeneiszempontból.”

De szólaltassukmeg magát a szerzőt is, aki az 1943. december 10‑i bemutató műsorfüzetébenekként „konferálta be” a Keringő-szvitet: „A négytételes szvitcsupa keringőből áll, és nem akar mást, mint szórakoztatni, felvidítani. Sokmagyarázatra nincs szükség. Az első keringő – Valse symphonique –, mint a címe is jelzi, a szimfóniákelső tételének szokásos formájában, tehát szonátaformában készült. Teljesenszabályos: főtéma, melléktéma, zárótéma, kidolgozás, visszatérés, kóda.A második keringő lassú, formája dalforma. A harmadik a scherzohelyét tölti be és »sántít«, mert a 3/4-es ütem 2/4-es ütemmel váltakozikbenne. Az utolsó tétel pedig a bécsi keringők (Lanner, Strauss) formájáttükrözi vissza: több kisebb és lezárt keringőből áll, hosszabb bevezetéssel éskódával.”

De amellettsem mehetünk el szó nélkül, ahogy Zachár Ilona – később Dohnányi harmadikfelesége – a bemutatóra emlékezett: „Habár a közönség nyilvánvalóan tudatábanvolt a közelgő háborúnak, arcuk mégis felderült, mikor a Valse symphoniqueelső ütemei felhangoztak. Az ezt követő Valse sentimental zenéjelágy és szívbemarkoló volt. A hallgatóság, szívükben nehéz feszültséggel,könnyekben tört ki. »Ez a legszokatlanabb keringő«, suttogta valaki.»Először felvidít, aztán megríkat«.” Zachár Ilona persze nem volt elfogulatlan.Miért is lett volna, amikor a Suite en valse szerzői dedikációja éppneki szólt! Ez volt az első neki ajánlott Dohnányi-művek egyike, csak két1940-es dal előzte meg. De a Keringő-szvit kétségkívül mélyebb éssikeresebb amazoknál.

A briliánsanhangszerelt Suite en valse szívszorító határkő is az életműben:ez volt Dohnányi utolsó műve, amelynek még Magyarországon volt abemutatója. A szerző, fiatal felesége és ennek gyermekei 1944 őszénAusztriába költöztek, majd Amerikába.

‍