Hangfelvétel-múzeum 6.

Madaras Péter: Szív-mag
Ezúttal a csillogó szemű Paul Klee emlékének szentelt, színeiben-ízeiben képeivel szorosan asszociálható szimfonikus fantázia előtt álljunk meg hosszú hangfelvétel-múzeumi bóklászásunkban. Újabban már fenntartások nélkül szokás beszélni róla, hogy a standarddá használt „Bartók és Kodály” hivatkozást, illetőleg a magyar kortárszenei termelés „Ligeti és Kurtág” kvalifikálását jószerével egy hiányzó láncszem kapcsolja össze és – természetesen – választja el: Veress Sándor. A dolog szívszorítóan egyszerű: bő két évtizednyi kiemelkedő zenei ténykedés után Veress 1949-ben elköltözött Magyarországról. Ő volt – Kodály után – a második, aki Kossuth-díjat kapott, Svájcbaköltözése közepette azonban nem is vette át. Idejében lelépett – mondhatnánk korszerű nyegleséggel. S mert lelépett, beszélni sem nagyon szabadott róla Magyarországon, illetve a szocialista blokkban. Ezért nincs ott közkanonikus értelemben Bartók/Kodály és Ligeti/Kurtág között – láncszemként.
A két zongorára és vonószenekarra 1951-ben írt Hommage à Paul Kleet egy 2005-ös koncertfelvételen ajánlom Olvasóimnak szívem teljes melegével. Hélène Mercier és Louis Lortie játssza a zongoraszólamokat, a RAI Nemzeti Szimfonikus Zenekarát (vagyis a torinói rádió-televíziózenekart) Pascal Rophé, a franciaországi Orchestre National des Pays de la Loire zeneigazgatója, a párizsi Conservatiore mesterosztály-vezető tanára vezényli a fenséges torinói Auditorium Giovanni Agnelliben.
A héttételes fantázia csakugyan a geometrikus szerkezetekben érvényesülő elemi színparádé szinesztetikus (esetünkben hangzó) „fordítása” – nem kivételes alkotói módszer ez Veress Sándor műveiben. Hangulatok sorjáznak, hangszínek tobzódnak, ezt erősíti a tételek hídformaszerű szerkezete, a tételpárok szimmetriája. Az első (Jelek sárgában – Segni in giallo, allegro) a hatodikkal (Zöld zöldben – Verde su verde, andante – andante con moto – adagio), a második (Tűzszél – Vento di fuoco, allegro molto) az ötödikkel (Kőgyűjtés – Collezione di pietre, allegretto), és a két középső alkot egységet (3. Régi hangzás – Suono antico, andante con moto; 4. Lent és fent – Sotto e sopra, allegretto piacevola). A rövidke első tétel a hatodikkal „szövetkezve” elégikus érzést támaszt. A második és az ötödik a csillogást, a sziporkázást vetíti ki, az afroamerikai ritmikai hagyományt idéző ötödikben a vonó fájával megszólaltatott pizzicatók, majd – zárásként – a hangszer-hátlapokra „komponált” ritmuskopogás teszi egyedivé a tételt. A két középső tétel barokkos jegyei szembeötlőek, különösen a basszusvonalak, a cizellált dallamok a harmadikban, a concertante zongoraszólók, a kánonszerű dallamismétlések a negyedikben… Az utolsó tétel (Kis kék ördög – Piccolo diavolo azzurro, vivo – molto vivo – vivo – allegrissimo) bravúros zárásként koronázza az Hommage-t.
A Klee-fantázia két évvel azután született, hogy Veress Svájcban maradt. Élete e második korszakának alkotásaiban vezető szerepet játszanak a versenyművek és a kamarakompozíciók, mint a Zongoraverseny, a Passacaglia concertante, a Vonósnégyesverseny, a Klarinétverseny és a Két harsonára írt versenyművek, és itt említhetők a Musica concertante, az Orbis tonorum, a Gordonkaszonáta, a Zongorás trió és további, kamaraegyüttesre írt egyedi összeállítású alkotások.
„Veress Sándor nevére sokkal jobban kellene emlékeznünk – írja Csabai Máté. – A magyar zenei élet doyenje lehetett volna, ha nem kényszerül az emigrációt választani, zeneszerzőként, pedagógusként, előadóként és népzenegyűjtőként maradandót alkotott. Ő az, akinek köszönhetően Svájcban bevezették a Kodály-módszert, ő az, akit Bartók és Kodály is a legtehetségesebb fiatalok közé sorolt, és aki […] emigrálva Heinz Holliger – és még számos neves zeneművész – tanára lett.”
Aki pedig a bartóki és kodályi életmű példás népzenei elkötelezettségét kérné számon Veress Sándoron, arra is könnyű ráakadni. Első (vagyis magyarországi) korszakának alkotói szemléletében „a magyar népzenei hagyomány és az olasz vokálpolifónia alapjaira épülő kontrapunktikus alkotásmód szintézise érvényesült (Térszili Katicza – táncjáték, Hegedűverseny, Szent Ágoston zsoltára az eretnekek ellen c. oratórium, Threnos). Emigrálása után egyre intenzívebben a dodekafon technika elkötelezettjévé vált, ennek értelmezésében azonban megőrizte személyes művészi elképzelését” – írja róla Berlász Melinda. Fontos zenetörténeti tény Veress 1930-as moldvai népzenei gyűjtése is, amelyet 1989-ben kritikai apparátussal ellátva is közzétettek.
De hadd dobbanjon meg különösen a kolozsváriak szíve!: Veress Sándor 1907-ben itt született. A miénkebb, mint gondolnánk.