Irodalmi rocksztárkodás és a kimetszés művészete - Margó Fesztivál 1. nap

Június 12-én startolt a kortárs magyar irodalmat ünneplő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol bizony nem fáztunk… Bár a Károlyi-palota lombos fái alatt is közel 36 fok volt, ez mégsem tántorított el attól, hogy belehallgassak néhány irodalmi beszélgetésbe, átlapozzak néhány friss kiadványt, vagy más, hasonlóan verejtékező, ám annál lelkesebb könyvmollyal beszélgessek – könyvekről, és nem időjárásról. Régiekről, újakról, rongyosra lapozottakról vagy azokról, amiket valamiért félretettünk.

Falak, emberek, történetek

A fesztivál külön arra is fókuszál, hogy a rendezvénnyel egyidőben zajló Ünnepi Könyvhétre megjelent könyveket is bemutassa a látogatóknak. Így keveredtem már az első napon Tóth Krisztina Fehér farkas című prózakötetének bemutatójára. A novellákról a szerző elmondta, hogy bár alapvetően nincs semmiféle tematikus kapcsolat a szövegek között, és időben is máskor születtek, mégis bizonyos motívumok összekötik a történeteket. „A sorrendbe rendezésnél igyekeztem valahogy felhívni a figyelmet arra – indirekt módon –, hogy ezek között azért van kapcsolat” – mondta a szerző.

Tóth Krisztinát Szilasi László kérdezte, nem megkönnyítve a dolgát. Kifejezetten jót tett a beszélgetésnek, hogy nem egy irodalomtörténésszel vagy újságíróval beszélgetett a szerző, hanem egy másik íróval. Ez jócskán érződött is a Szilasi által felvetett témákon, például, mikor Tóthnak szegezte a kérdést: „Szerinted milyen teherbírása van egy novellának?” Jött is azonnal a rövid, frappáns válasz: „Egy novella alapvetően a sűrítésre és az olvasó végtelen teherbírására épül.”
Szóba került a beszélgetés során, hogy a szerző felismerte, bármennyire is kényelmes és kecsegtető, mégis abba kell hagyni az egyes szám első személyben történő elmesélést. Hogy miért? Mert bár az olvasót ez sokkal jobban bevonja, egy írónak ez már túl kényelmes pozíció. Ezért Tóth Krisztina mostanában inkább a kimetszésre és elhagyásra helyezi a hangsúlyt. A kimetszés alatt azoknak a pillanatoknak a megtalálását érti a szereplők életéből, melyek elsőre talán jelentéktelennek tűnnek, ám mégis fontos szerephez jutnak. Aztán a tömörítés, szűkítés kapcsán arra terelődött a szó, hogy léteznek olyan szövegrészletek, felvezetések, melyekre nem az olvasónak, hanem csak az írónak van szüksége. Ezek azonban könnyen elhagyhatóak, mert a történet éppoly gördülékenyen halad majd tovább ezek nélkül is.

Tűhegyesen pontos helyleírásai kapcsán az író elmondta, hogy lenyűgözőnek találja Örkény azon írói módszerét, hogy a szereplőit szociokulturális környezetük által írja le és nem feltétlen jellemzi őket. „Azzal, hogy ki hol él, kb. öt perc alatt jellemezni tudom a szereplőimet anélkül, hogy elmondanám az előéletüket és azt, hogy mi történt velük a múltban. Ebben a könyvben pedig különösen fontos helyet kapnak lakások és a múltbeli helyek. Mintha ezek a falak valami titokzatos módon magukba szívnák a múlt eseményeit és a későbbiekben, amikor új lakók kerülnek ebbe a környezetbe, akkor visszasugározzák azt. A helyeknek van történetük, a testeknek pedig lenyomata marad ezeken a helyeken.”

Popikonok és sztárköltők

Léteznek bizonyos versek, melyeket, ha elolvas az ember, az az érzése támad, hogy ezek valójában dalszövegeknek születtek. Mintha csak teljesen magától értetődően megszólalna valahol bennünk egy dallam, ami lekísérné az olvasott sorokat.

Egyszerre volt zúzós és merengős a Rájátszás koncert, ami a Margó első napját zárta. A megzenésített versek vagy a zenékhez írt verssorok hallatán még nagyobb bizonyosságot nyert bennem, hogy szöveg és zene néha elválaszthatatlan és együtt lélegzik. Amikor Grecsó Krisztián Dezsőjét vagy a Legjobban nélküled című versét hallgatja az ember, egyszerűen csak táncra perdülne. Meg is tették ezt sokan a PIM kertjében ezen az irodalmi-zenés kalandozáson.
Léteznek színészzenekarok és hála az égnek vannak ezek a rendkívül szerencsés csillagzat alatt született író-költő-zenész zenekarok is. A Rájátszás csapata ilyen: Beck Zoltán, Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Háy János, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián, hogy csak néhány nevet említsek.

A koncertről természetesen a felolvasások sem hiányozhattak, így egészült ki a csapat Kemény Istvánnal, de hallhattuk még Háyt és Grecsót is felolvasni. Ebben a felállásban pedig mindenki kicsit vagy kicsit jobban zenész, író vagy éppen költő, ezt pedig valami lenyűgöző nemes egyszerűséggel tudják összehangolni, amolyan irodalmi rocksztárosan.


fotók: Margó Feszt / Valuska Gábor