Miként a bőr, reped

Nádas Péter négy esszé(töredék)ből (Észrevételek; Hírek; Álomháztartás; A szabadság tréningjei) álló könyvében az író-narrátor úgy szemléli önmagát, a világot, úgy teremt szoros kapcsolatot e kettő, illetve e kettő és az alkotás–emlékezés folyamata között, hogy közben – az ő kifejezését parafrazálva – éntelenít, éntelenül. Egészen pontosan: „Csinálok valamit, valamilyen helyzetben nagyon intenzíven jelen vagyok, s akkor éppen az énem és a tevékenységem tárgya közé áll be a kép. Az énemhez van köze, s mintha azért került volna a helyzetbe kerékkötőnek, hogy megszakítsa a tevékenységemet. Illetve még ez sem igaz.
Csupán annyi, hogy lazít a koncentráción, mintegy jelzi, nem ez az egyetlen tevékenység van a világon, hanem még annyi más. Vagy emlékeztet egy másik éntelen állapotra.”
A bevezető mondat megállapításának, illetve az idézeten belüli okfejtésnek a pontosítása a Nádas nyelvfelfogásából következő szükségszerűség. A szerző ugyanis mindig a megfogalmazhatónak a határán jár, a kimondhatóság-megnevezhetőség és a nyelven túli, kívüli, a nyelvi struktúrák által nehezen vagy egyáltalán nem artikulálható dimenziók átmenetiségében mozog. Szó nincs tehát a szó köznapi értelmében vett szabadságról, a kifejezés klisészerű jelentése szerinti alkotói szabadságról. Sokkal inkább azokról a szabadsággyakorlatokról, ahogyan az egyes, különböző időben (1974, 1976, 1991, 1999) keletkezett szövegek felfoghatók, amelyekben egyfelől a szerző-narrátor a nyelv által, másfelől a nyelv a szerző-narrátor által arra tesz kísérletet, hogy pontosítsa és rögzítse azokat az állandó elmozdulásaiban érzékelhető folyamatokat, amiket emlékezésben, álomban, képzeletben, a kultúra, a civilizáció változásaiban és e változások következményének minősülő átértékelődésekben („A második világháború végleg törölte Goethét az élő költők sorából. Viszont feltámasztotta Kavafiszt, Pessoát”), a kultúra, a civilizáció történetében megragadható elfojtásokban érzékel („Szabadságban az emberek semlegesítik önmagukat a saját benyomásaikkal szemben. Mielőtt valami rettenetes sértést vágnának egymás fejéhez, azt mondják, ne vedd személyesen. Mást nem tehetnek, rossz és jó között a liberális demokrácia jogi rítusai szerint tilos különbséget tenniük.”).
A szabadságot nem a kimondás, kibeszélés könnyűsége adja, esetleg az attól várt pozitív terápiás eredmények szépítik meg, ellenkezőleg: a szellem szabadságáról van szó, ami magában a nyelvben ragadható meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a szabadság nem adott, és nem is végső, elérendő, statikus állapot, hanem küzdelem, tréningezések (vagyis alkotás!), folyamat, ami egyszerre tudatosítja a nyelvnek, a gondolkodásnak, végső soron magának a szabadságnak a korlátait, a törékenységét („Meghalt Ottlik. Féljen a szabadság” – bár nem biztos, hogy egyértelmű ok-okozati összefüggés van a két mondat között) és e korlátok ellenére a kimondhatóság határainak áttörési lehetőségeit. Fejezze ezt ki egy nádasi hasonlat: „A vakolat, miként a bőr, reped.” Ezért a repedésért, a nyelv réseiben feltárulóért, a feltárulás lehetőségéért folyik a küzdelem, az alkotás, ami egyben annak értelme is. Nem csoda, hogy ezzel függ össze a kimondás egyszeriségére és pontosságára való törekvés.
A nyelvnek, a mondatnak olyannak kell lennie, ami egyszeri, mert magának a megismételhetetlennek a kimondása a tét: „A mondatoknak arról kéne szólniuk, ami nem ismételhető meg.” Mert egyszeri a nyelv, egyszeri az ember és a világa, amely őt körülveszi, egyszerinek kell lennie nyelvvilágának, amely által a szerző, az ember van, él, mozog, gondolkodik, alkot. Mint ahogy egyszeri és megismételhetetlen az az életmű is, amelyet ilyen művek alkotnak, mint az Egy családregény vége, Emlékiratok könyve, Párhuzamos történetek, Saját halál, Világló részletek stb. (a felsorolás is töredékes, mint maga a nyelv), és amelyeknek holdudvarában ott vannak ezek az esszétöredékek, rámutatva, hogy miként és miből nőttek ki amazok, mint az írói műhelymunka eredményei, mint a szellem tréningjeinek jutalmai. Úgy teszi mindezt láthatóvá Nádas, hogy magának a genezisnek a folyamatáról szóló szövegeket is mesterművekké avatta, vállalva itt is a teljesség szem előtt tartásával a töredékességet, hiszen a nyelv maga működik úgy, hogy a szellem teljessége, szabadsága megélésének pillanatait a nyelv törésvonalaiban villantja fel.

Nádas Péter: A szabadság tréningjei. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019.