Nincs éles határ költészet és próza közt – a Magyar Széppróza Napja Szatmáron

Hagyományteremtő szándékkal a Magyar Írószövetség választmánya idéntől, február 18-át, vagyis Jókai Mór születésnapját jelölte ki a magyar széppróza napjává. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája ebből a rendkívüli alkalomból három városban is szervezett beszélgetéssel egybekötött felolvasó-esteket február 19-én, hétfőn.
Sepsiszentgyörgy és Kolozsvár mellett Szatmárnémetiben, az Északi Színház kávézójában is összegyűlt néhány irodalomkedvelő, hogy meghallgassa Márton Evelin, Király Farkas és Fischer Botond írásait. Kereskényi Sándor irodalomtörténész, az est moderátora köszöntőjében elmondta, hogy reméli, ez a kezdeményezés is olyan gazdag hagyománnyá válik majd, mint ahogy azt tette a magyar széppróza is, amiben csodálatos módon keveredik a hagyomány és az újítás, a megőrzés ritka képessége és annak az igénye, hogy mindegyre új utakra léphessen.
A nagykárolyi Fischer Botond szövegei Kereskényi szerint „formában, stílusban, szófűzésben, egyszóval szövegszerűségükben meglehetősen hagyományosak, ennek ellenére valami nagyon fájó mait, sőt, holnapit fedezhetünk fel bennük. Ezt kulcsszavakkal úgy lehetne kifejezni, hogy az etnicitásnak egy újfajta értelmezése vagy ennek az újfajta értelmezésnek az igénye. Elsősorban az etnicitás mint etnokulturális autoritás jelenik meg az írásokban, ez egy döbbenetesen megrázó mozzanat, egyfajta etnikai identitáskényszer”.

A kolozsvári születésű, jelenleg Magyarországon élő Király Farkas író, az Irodalmi Jelen prózarovatának szerkesztője legújabb, 2017-ben a Sétatér Kulturális Egyesület gondozásában megjelent Sortűz című első kisregényéből is felolvasott két részletet. A szerző elmondása szerint könyve nem életrajzi mű, nem valóság és nem is fikció, sokkal inkább történelmi látleletként tekinthető, ami akciójelenetekkel van tarkítva. A kisregény szereplőit többféle személyiségből gyúrta össze, 1989-es sorkatonai élményeit pedig közösségével való kötelességből érezte fontosnak feleleveníteni, valamint meg szeretett volna szabadulni egy nagyon erős belső feszültségtől is, ami sokáig aludni sem hagyta.
Márton Evelin szövegeiről Kereskényi úgy vélekedett, hogy a publicisztikát remek módon sikerült a széppróza szintjére emelnie. A szerző hadat üzen az idillnek, és szembefordul az illúzióval. „Márton Evelin látszólagos impresszionisztikus prózája mögött egy nagyon erős, intellektuális feszültség és erő van” – magyarázta Kereskényi, aki többek között arról is faggatta a felolvasás végén az írókat, hogy ki miért ír inkább prózát, mint verset.
Abban mindhárom szerző egyetértett, hogy nem látnak nagyon éles határt költészet és próza között. Márton Evelin bár néha kívánja, hogy verset írhasson, mégis prózában könnyebben kifejezi magát, Fischer Botond pedig arra vezette vissza, hogy gyermekkorában nagyon szeretett olvasni, főleg prózát, így inkább efelé hajlott mindig. Király Farkas szerint erre a többműfajú szerzők nem igen tudnak „jó” választ adni, személy szerint ő újságíróként kezdett el prózát írni és rájött, hogy mennyire jó dolog, sokkal másabb, mint verset írni.