.svg)
András Orsolya Szabadra írni című könyvének bemutatója a 9. Adventi Könyvvásáron
A 9. Adventi Könyvvásár első napjának záróprogramja András Orsolya Szabadra írni című, idén megjelent könyvének bemutatója volt. A szerzőt Egyed Emese kérdezte, s beszélgetésüknek – amely érintette a nyelv, a női emlékezet és egy születéstörténet mibenlétének kérdéseit – a Vallásszabadság Háza adott otthont.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent kötet bemutatója Biró Annamária ismertetésével veszi kezdetét: a Szabadra írni András Orsolya doktori tézisének könyvvé munkált változata, amely Herta Müller, Alina Nelega és Tompa Andrea egy-egy regényének értelmezését tartalmazza.
Ezt követően Egyed Emese – kapcsolódván a mű alcíméhez (Nyelv, identitás, emlékezet) – a könyv „identitásának” kérdéseivel fordul a szerző és a jelenlévők felé. Elsőként arra kéri Orsolyát, hogy meséljen a könyv borítójáról. Vénusz-kulcs, írógép és azonosulás: a borítóterv göröngyös útjának ezek a mérföldkövei. András Orsolya egy születés történeteként beszél a borító létrejöttéről (is), amely a kezdeti nehézségek után egy, a Fortepan Archívumból származó képből lett önmagává. A Könczey Elemér által készített könyvborítón egy írógépén dolgozó szerzőnő látható: Orsolya számára a fotó doktori tézise születésének körülményeit idézi, némiképp azonosul is a borítókép írónőjével.
A Vallásszabadság Házában szövegek, szabadságok fonódnak egymásba: a könyvbemutató gondolatszálát Egyed Emese Szabadságformák című írása szövi tovább. Emese szerint a Szabadra írni egy olyan első, komoly tudományos teljesítmény, amely a „felfedező olvasás megosztását” tűzi ki céljául, tulajdonképpen egy vezetett olvasásban segédkezik. Értelmezésében kitér a mű tárgyára (ezt a könyv harmadik címe is jelzi: A kommunista diktatúra időszakának feldolgozása kortárs romániai származású női szerzők regényeiben), az Orsolya által elemzett könyvekre, illetve a sajátosan női világ részleteire: „olvasunk a női emlékezetben, a női nyelvi világban”. A fordításra terelve a szót felolvas a könyvből egy részletet Alina Nelega művének értelmezéséből. Az idézet apropóján elhangzik, hogy nemrégiben Orsolya le is fordította magyarra a ca și cum nimic nu s-ar fi întâmplat című Nelega-regényt. Feltevődnek tehát a kérdések: Orsolya egyszerre dolgozott mindkettőn? Párhuzamosan történt a regény fordítása és a tézis megírása? „Egyszerre is, meg nem is” – a dolgozatírásra reflektálva a szerző megosztja, hogy az alkotói folyamat tele van ajándékokkal, és Alina Nelega regénye tulajdonképpen eljött hozzá. A szóban forgó regény fordításához csak a dolgozat befejezése után fogott hozzá, de az ötlet már hamarabb megszületett. Hogyan hatottak a szerzőre az elemzett művek? Az írónő teljes magával ragadásként írja le művészetét: egy olyan megszállott állapot, amelynek át kell adnia magát.
Mit gondol a nyelvről, mennyire önálló entitás? – hangzik el Emese újabb kérdésfelvetése. Orsolya úgy tartja, erre akkor tud válaszolni, ha feleleveníti az általa beszélt nyelvek tanulásának hogyanját. Ahogyan sorra elmeséli a különböző nyelvekkel való kezdeti tapasztalatait, fölsejlik, hogy az írónő szerint „sok múlik a folyamat személyes oldalán”. A tudományművelésnek szerinte szívvel-lélekkel kell történnie, s írói útján főként azok inspirálták őt, akik ezt megtestesítették (ekkor, példának okáért, Szilágyi N. Sándort említi). Továbbra is az alkotás emlékeinél maradva, arról a lázadásról beszél, amely általában áthatja a művészetének születését, arról a visszatérő kérdésről, hogy „miért kell mindent úgy, ahogy?”. Egyed Emese kiegészíti az írónő gondolatait: Orsolyában elszántság, kíváncsiság munkál, hogy megértse a világ dolgait, s az általa említett lázadáshoz társul egy, a higgadtsággal és igazán sok nyelv ismeretével áthatott, megkérdőjelezhetetlen érvelés.
Egyed Emese a Szabadra írni egy újabb részletének felolvasásával folytatja, melynek kapcsán arra mutat rá, hogy a könyvben elemzett három regény visszatérő eleme az egyén és a társadalom viszonya. A szerző szerint ez a viszony és a nyelv folyamatosan összekapcsolódnak, feltételezik egymást. Emese kiemeli a szerző szolidaritását és fogékonyságát a nem látszó gyenge iránt, majd egy igazán éles kanyarral arra tér át, hogy művében Orsolya erős politikai attitűdöt képvisel, hiszen az „egyforma magasságban lét” értékei mellett teszi le voksát. Az írónő kihangsúlyozza, hogy a műve semmiképp sem egy manifesztum, s a politikai attitűd valójában a könyv témájából adódik, hiszen az egy társadalmi jelenség. Gondolatát kiegészíti azzal, hogy a Szabadra írni valójában az ő regénye, s megírásának megannyi motivációja van, amit csak ezután fog megtudni.
A könyvbemutató végéhez közeledve Egyed Emese a Szabadra írni egy kimagasló értékéről szól: vannak olyan rétegei az értelmezésnek, amelyek visszavisznek a világba, amelyről szólnak, ráadásul „miközben leírja, a lázadó írónő összeköt világokat”. András Orsolya a special thanks felolvasásával zárja a bemutatót, köszönetet mondva mindazoknak, akik bábaként vettek részt a Szabadra írni születésében.
