Pszicho

„ki örül annak, hogy mások szeme elé kerül

a semmilyen szempontból nem örömteli

cuppogás a sárban”

(Wirth Imre)

(átcsorog)

felsejlik áttetsző a reggel karcol akár a vodka a torkot

percek órák csepegnek át a délelőttbe s már sörszínű

előbb hűs mi égető volt majd a gyomorfalon lüktet

a vékonybélben a vérerekben a májban lassú lélegzés

valami álomkép felriadás zubogó-szétcsúszó szavak

telefoncsengés ajtónyitás halk kopogás hosszú csend

a némaságban finom percenés életre kel a palack

kadarkaízű kékfrankos vagy hárslevelű a délután

és mire ébredsz mindenki alszik ismét nincs sehol

hiába keresed hiába hívod nem jön nem enyhül

közben éjszakába csorgott a nappal izzadás remegés

hangok kívülről belülről nem tudni mi honnan

benned valami világít a sötét most kívül hajnalig

majd helyet cserélnek felkelni volna jó hányni felülni

vissza felülni agyad lüktet pulzusod vibrál érzed

itt most süllyed lebeg hogy most most lebeg süllyed

hogy ennyi de mire felragyogna konyakbarnás a reggel

előbb furmint csöpög majd juharfark csordogál ki tudja

és ki tudja hány nappalt itatott fel az éjszaka

mert megindulnak a falon a képek a polcról a könyvek

a padló hullámzásba kezd az ágy mint csónak épp borulnál

de akkor lyukká szűkül az ablak és hirtelen meggyúl a függöny

ég lángban áll az egész ház alattad víz körülötted árnyak

valahonnan kiabálnak szólnál de nincsenek szavaid

néznél de nincs tekinteted intenél de nincs kezed

mert felgyúlt vagy elsüllyedt minden gondolatod álmod –

csak fekszel mozdulatlanul majd remegni kezdesz

folyik halántékodról a veríték csupa lucsok pizsamád

reggel van dél éjfél mindegy hagyod az infúziót

sejted most épp itt érzed a tested nem tudod hol vagy

de talán rémlik valamiért még nem kellettél máshol

(a leírás orvosi aspektusa)

„Kettős látás, jegyezte meg szikáran az orvos.

Ha fehér egér is lesz, azonnal telcsizzen, Kornél úr, kérem.”

           (Esterházy Péter)

öltözködése korának és nemének

testi higiéniája megfelelő

hozzáállása együttműködő

tudatmezője beszűkült

idő- és térorientációja auto- és allopszichés

észlelése redukált érzékenységű

ébersége eltompult

nincsenek mentális zavarai

gondolkodása összefüggő

tudatáramlása

lelki és mozgási reakciója lassú

önlefokozó gondolatai vannak

nyelvhasználata illik műveltségi szintjéhez

észjárása normális

képzelőerőereje szélsőséges

szorongása erőteljes

ingerlékeny

lehangoltsága kóros

közérzete rossz

akaratgyenge

állapotának oka:

extrém mennyiségű

alkoholfogyasztás

állapotának következménye:

munkaképessége életösztöne

csökkenő tendenciát mutat

alvászavarral küzd

(mindig máshol)
[betegfelvétel]

Dolgozni szeretnék, mondta, magával hozta a laptopját is ide,

ahol mindenki csak a reggelijére, az ebédjére, a vacsorájára vár,

és két étkezés között gyógyszerben, cigarettaslukkban méri az időt.

Verset írni arról, mit rögzít a retina, ami a dobhártyán megtapad,

hajtogatta, amikor felvették az osztályra, s bár senki nem értette,

miért akar valaki írni itt, ahová mások gyógyulni jönnek,

és el sem tudták képzelni, mit szeretne majd kezdeni az egésszel,

az orvos végül mégis bólintott, ráhagyta, talán egyet is értett,

legyen meg az ő akarata, mondta, mintha a Miatyánkot idézte volna,

miatyánk, miatyánk, ez ismerős, ez lesz az első, amit lejegyez,

legyen meg az orvosé, a sajátja, s akkor már legyen meg az Úré is,

hátha itt lesz ő is, épp bent fekszik az osztályon, szobatársa lesz,

és akkor lesz idejük hosszasan beszélgetni, alaposan kifaggatni,

hogy került ide, hogy golyózott be az immár elég hosszúra nyúlt

világmegváltás-projekttől, hol került homokszem a gépezetbe,

amire – mindenhatóság ide vagy oda – ő sem számíthatott,

s hogy mit érez, szorong-e, esetleg nincsenek-e rémálmai,

amiért egy helyre került azokkal, akik hittek benne, s még

azt is megkérdezné, hogy hol van a csapat, akikkel együtt, de…

na, jó, ezt nem, mégsem, mert szobatárs a szobatársát nem bántja,

de mindegy is, hiába keresi, nincs ott – körülötte csak L., csak B.,

csak J., fekszenek az ágyukban, nem szólnak hozzá,

egyikük mereven a plafont nézi, a másik épp lélegzik,

a harmadik falnak fordulva mélyen alszik, a negyedik ő maga.

Lehet, az Úr egy másik kórteremben van, vagy a zárt osztályon,

esetleg tegnap hazaengedték, hogy lassan felépülve folytassa,

amit soha nem tud befejezni, de látni sem hagyja magát,

mert mindig máshol van, mint ahol ő keresi.

(folyosók)

rövid szűk sikátor hűvös fehér fény

hosszú sorokban vonulnak kezükben pohár

mire ébredne tekintetük itt az újabb adag

nincs tegnapjuk nem gondolnak semmire

csak ez van az itt és ez a pillanat mozdulat

az asszisztens szigorú hangja kihallatszik

valahol nővérkék sikítozva vihognak

valaki egy teremben horkol valaki énekel

vonul a pizsamás bagázs meg-megáll

gyógyszer víz gyógyszer víz indulnak vissza

lassan támolyogva halkan meggörnyedve

mintha mázsás súlyokat cipelnének

ki-ki a maga termébe tér befekszik ágyába

mint koporsóba halk szuszogás-szöszmötölés

már mereven alszanak már nem mozdulnak

akár a föld alatt a holtak

(kórterem)

víz csorog végig torkomon

a lábamnál ágy mellette ágy

a kórterem ajtója nyitva

azon túl is ágy mindegyikben

egy-egy test emelkedik süllyed

tablettánként száll meg a nyugalom

nappal van éjszaka nem tudni

alszik ő is ő is ő is alszunk mind

nem várunk semmire mégis érkezik

(érdes, hűvös)

„a hajnali árnyban valaki les”

(Kosztolányi Dezső)

Ma csak egy embert hoztak be lekötözve,

életfélelmem van, mormolta félhangosan,

és csepegett ereibe az infúzió, lassan elaludt.

Fekszenek ők is, körülöttük kórteremcsend,

lassan hatni kezd az altató s az éjszaka.

Nyugszik a testük, elnyeli ágy, takaró,

a folyosón jön-megy, szobáról szobára jár,

valaki lélegzésük ütemét figyeli,

vár, akár az éjjeliszekrényen a csésze, a tányér.

Csak a testük nyugszik. Mindenki messze:

zajongó nagyvárosok, fülledt sikátorok,

mint asszonyöl tágulnak óceánok, tengerek,

majd kapaszkodó ösvények, nagy, néma hegyek,

de egyszerre mind apró folttá zsugorodnak.

És akkor, épp most, amikor végre, végre –

vad csörömpölés, csillagok helyett neonfény:

az ápoló hangja érdes, hűvös ujja vénát keres.

(visszhang 3.)

nyiss be töltsd meg a poharam

adj innom nem tudok érte nyúlni

itass meg nagyon szomjazom

egyél velem míg én is pár falatot

alig tudok rágni nyelni nincs íze

kösd be a cipőm a kabátom

gombold be a sapkát te tedd fel

most menjünk sétálni óvatosan

lépkedjünk ne szóljunk egymáshoz

s ha már úgy sincsenek szavaink

karolj belém érezzem hogy itt vagy

(szobatárs 2.)

fél év telt el hátra van még egy fél

andalognak a napok hetek hónapok

nem zuhannak gyorsan egymás után

mint azon a reggelen az emeletről ő

azt mondják én löktem ki

meztelen volt mikor hazaértem

még meleg volt a közös ágyunk

éreztem rajta az idegen hímszagot

az ablak felé hátrált én sírtam és

ordítottam mélyen az arcába ütöttem

és aztán nem tudom nem emlékszem

csak a nyitott ablakra hogy kiabálás

vértócsa a betonon nehezék a tarkómon

arcom a hideg konyhapadlót érinti

valaki térdel a nyakamon gerincemen

nem kapok levegőt opálos fényszilánkok

mint ahogy most is az ablakon kinézek

de csak a megtört fákat látom az udvart

és csak a hangját hallom itt nem szaladhat

szembe csak telefonon láthatom a kislányom

(visszhang 1.)

veletek maradtam volna boldogan

de nem tudtam köztetek élni

elszólított egy hang szó ölelés

forrás fakadt belőle bővizű kút volt

magába fogadott mint barlang a csendet

összeindáztak lombkoronáink bokraink

egymáshoz simultunk mint a fűszálak

azt hittem akkor még azt hittem

egy a gyökerünk egy föld vagyunk

de egy éjszaka hangyabolyok jelentek meg

vakondok túrták fel a földet a lyukakból

rókák figyeltek az erdő felől farkasok

és már hiába menekültem

alkonyokban hiába kerestem

ő sem volt ti sem voltatok sehol –

magamra csukódtam

(szobatárs 1.)

először egy bal horog azután egy felütés

a padlón feküdtem elsötétült minden

egy kéz az arcomon két szem nézett

hosszan nézte a pupillámat újra sötét

kórházi ágyon ébredtem szédülés

hányinger szédülés a folyosóról

visszakísértek a hetek hónapok

összefolytak és egyre erősebben

dobolt majd trombitált bennem

egész katonazenekar masírozott

aztán éles visszhangok ordítottak

majd késeket láttam felém szúrni

fej nélküli emberek fejszékkel

és röhögve felém sújtottak

mint én amikor mise közben

kivágtam a templomajtót

és akkor amikor a pap azt mondta

az Úr legyen veletek rohantam

előre üvöltöttem ütöttem vágtam

borultak a gyertyatartók szobrok

törtek a padok jajveszékeltek

sikoltozva menekültek az emberek

menekült aki tudott aki nem

az vérzett jajgatott szanaszét

a földön fetrengtek elhalt az orgona

kialudtak a fények de a félhomályból

egyszerre tűz durranás csak azt éreztem

sajog a lábam a meleg végigfolyik erős

karok szorítanak valami feszít kattan

a földön fekszem kórházban zárkában

és négy éve immár városról városra

kórteremről kórteremre szállítanak

és nem tudom mi van a falakon túl

hogy tényleg csend van-e a bordákon belül

vagy csak ugrásra vár a fenevad

mert még mindig hátravan másfél év

és mindenhol ugyanaz reggeli gyógyszer

ebéd gyógyszer vacsora gyógyszer

átaltatják velem az életem

(visszhang 2.)

lassan a víz kimossa

a vodkaerős reggeleket

a sörszínű délelőttöket

a feketeleányka-esteket

kimossa lassan a víz

a remegést izzadást

a homályos nappalokat

a kivilágított éjszakákat

a hullámzást lebegést

eloltja a tüzet tüzeimet

magamhoz nyugtat

gyógyszer jó szó érintés

ki akarok innen menni

levegőt akarok fényt

magamat téged magunkat

a falak már engednek

nyílnak az ajtók

nem áll ott senki

(szobatárs 3.)

„Körülvettenek engem az élet ördögei, árnyai,

hús-vér árnyai, közöttük csak pokolra szállani

lehet.”

(Szilágyi Domokos)

bűnösként kerüljön ki az ítéletről

kérése ne találjon meghallgatásra

rám tették az átkot nem hagynak nyugodni

megátkoztak engem hogy’ megátkoztak

csak kevés napot hagyjanak neki

gyermekei váljanak árvákká felesége özveggyé

nincs nappalom nincs éjszakám

belém költöztek és asszonyomba

fiai nyugtalanul bolyongjanak

űzzék ki őket elpusztult házukból

gyermekeimet megrontották

ellenünk fordították száműzték

minden java legyen uzsorások zsákmánya

munkája gyümölcsét vigye el idegen

éjszaka elvitték anyámat nappal apámat

elvitték spórolt pénzünket a családi ereklyét

senki ne bánjon kímélettel vele

ne akadjon aki könyörül árváin

hiába kértem hogy legalább őket ne

legalább őket hagyják meg épségben

törzse induljon pusztulásnak

a második nemzedékben szűnjék meg a neve

nincs bennük irgalom nem tágítanak

kívül-belül szorongatnak azt ígérik felzabálnak

atyáinak bűnét ne feledjék

ősanyái vétkét le ne vezekeljék

nem ismertem nagyapámat nagyanyámat

olyan lettem mint Josef K.

átkot akart most érje utol őt

fedje el az átok mint a köntös

hiába kérem kérlelem nem hagynak

nappal és éjjel álommal fojtogatnak

hatoljon belsejébe miként a víz

hassa át csontjait mint az olaj 

vizemben ételemben turkálnak

gyógyszereimmel véremben felszívódnak

úgy borítsa be mint a ruha mint az öv

ez legyen jutalma az Úrtól

nincs másik út nem szabadít meg

se szó se kémia se áram

bűnösként kerüljön ki az ítéletről

kérése ne találjon meghallgatásra

rám tették jaj belém földelték az átkot

bennem szaporodnak furkálnak vájkálnak

mi lesz asszonyommal gyermekeimmel

mi lesz jaj mi lesz velem nincs szabadulásom

‍