Sarlós Boldogasszony mozdulatai egy új világ ígéretét hordják

              Fekete Vincének

Az Asszonyt hazaküldik a kollektívből,

domborodó fájásai miatt nem tűrik téblábolását.

Szégyen ég arcán, eldobja a sarlót,

a hazafelé úton kitér az erdő alá,

tépi, csak tépi a cickafarkat, csihányt, cikóriát.

A közeli borvízforrásnál arcot mos,

karjait hűti könyékig, hasa lüktet, jólesik

a kőperembe kapaszkodva elnyújtózni.

Másnap a futásfalvi búcsún álldogál,

senkitől sem fogad el ülőhelyet,

fiatalasszony, kibírja,

tekintetével kapaszkodik a Mária-szoborba,

összezavarodik, míg hallgatja a püspök prédikációját.

Az Asszony viselős ezen a nyáron,

délután bámulja a falra ragasztott naptárt,

a naptár közepén Babba Máriát a kisdeddel,

Babba Mária helyébe próbálja képzelni magát,

de Babba Máriának nem kellett a kollektívben kévéket

raknia, levest főzni, padlót súrolni, rongyokat mosni.

Holdarcával szelíden néz fiára,

holdarca mit sem sejt még.

Nem izzad a mezőn Babba Mária,

de biztosan sír éjszakánként,

fájhat mellbimbója a szoptatástól,

talán imákat morzsol rá,

s míg alszik a kisded, kimegy a kertbe,

kötényébe gyűjti a kamillák mellé

a mezőre indulók sóhajtásait.

‍