No items found.

Színes közösség

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 11. (865.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Az Országút Antológiája ’20–’21. Magyar Szemle Könyvek, Budapest, 2022.


A 2020-ban indított Országút meghatározása szerint olyan kéthetenként megjelenő folyóirat, amely egyaránt teret ad a művészeteknek, tudományoknak és a közéleti kérdéseknek. Működése harmadik évében előrelátó emberek úgy döntöttek, hogy a sajtóra jellemző bizonyos típusú szétszóródást és mulandóságot megelőzendő, az első két év irodalmi termését egybegyűjtik. Ennek szellemében válogatta össze és szerkesztette kötetté száztizenkét szerző alkotását Király Farkas és Rónai Balázs Zoltán. Helyet kapott benne vers, próza és esszé is.

Tarka világ egy ilyen antológia, sokféle helyszín és hangulat találkozási pontja. Érdekes játékra adna lehetőséget, amelyben olyan valakire lenne szükség, aki azelőtt nem ismerte a kiadványt. Találomra felütni valahol a kötetet, és a szerző nevét letakarva, csupán a szöveg, a szóhasználat alapján megbecsülni, sőt, kitalálni, hol született az illető írás, Magyarországon, Erdélyben, Moldovában, a Vajdaságban, a Felvidéken vagy esetleg máshol?

A líra, az epika, de egyáltalán így, a sok részből egységessé állított irodalom képet nyújt a korról, amelyben napvilágot láttak építőkockái. Hogy a kötetben találhatók közül melyik írás pontosan mikor született, nem lehet tudni. Viszont a különböző alkotásokban árulkodó jelként bukkan fel újból és újból a vírus, a betegség, de leginkább a bezártság motívuma, amely egyértelműen egy bizonyos világjárványra utal. Ezzel együtt szó sincs arról, hogy a légkör állott lenne. A költemények, elbeszélések révén tematikai és érzelmi sokszínűségben részesülünk, az esszék útján pedig évszázadok és gondolatiságok világa járható be. A közelmúlt történelmének megidézésén túl nagyon személyessé válik a szöveg a naplórészletek esetében. Elmondható, sok írásból köszön vissza az egyéni élmény, ami viszont legtöbbször nem társul nosztalgiázással. Szerencsés döntés, mert így minden szerzemény önnön értékén túl is figyelemfelkeltő, íme, miért érdemes nyitott szemmel járni a világban.

A változatossághoz az is hozzájárul, hogy a szerzők listáján több generáció képviselteti magát, középiskolás kortól kezdődően. Nem mindenki okleveles irodalmár, de ennek a rétegnek a képviselői is sok-sok éve írnak verset, prózát. A színvonal sem egységes, olykor a pályájuk elején állók igényesebben fogalmaznak, mint évek, évtizedek óta gyakorló pályatársaik.

A kötet összetettségének legerősebb tényezőjét viszont a hangulatözön adja. Megtalálható itt a már-már komorba hajló megszólalástól egészen a vidám történetekig minden; a mértékletes kifejezésmódtól a szatirikus megfogalmazásig, mindezeket klasszikus hangnemtől a posztmodernt jócskán súroló szövegdarabolásig terjedő hangnemben fogalmazva meg.

Ha valaki a tartalmas olvasási élmény mellé izgalmas Kárpát-medencei utazásra is vágyna, vegye kézbe Az Országút Antológiája ’20–’21 című kötetet. Mindkét ígéretet teljesíti a színes borítójával már eleve figyelemfelkeltő könyv.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb