.svg)
Tasnádi István a kortárs magyar drámairodalom meghatározó alakja, József Attila- és Balázs Béla-díjas drámaíró, forgatókönyvíró és rendező. Sokműfajú író, jelentek már meg gyerek- és bábdarabjai, forgatókönyvei, kötetei, de legtermékenyebb a színházi pályafutása: eddig 40 színművének és színpadi adaptációjának 92 magyar bemutatója volt. A Csíkszeredai Könyvvásár alkalmából pénteken megrendezésre kerülő közönségtalálkozón a dramaturgként dolgozó Budaházi Attila beszélgetett vele.
Ha már ennyi műfajban és műnemben jártas alkotóról beszélünk, szinte adja magát az első kérdés: egy író mennyi időt tud szánni az olvasásra? Tasnádi István rávilágít arra, hogy mindig többet kellene olvasni, mert folyamatos a hiányérzet. A klasszikusokat nem árt pár évente újra elővenni, de rengeteg a könyv és közben persze enni is kell. A bemelegítő kérdést követően terelődik a szó az úgymond, szakmaibb dolgokra. Kiderül ugyanis, hogy az író gyermekirodalmat akkor kezdett írni, amikor a lánya hat éves volt. A feleségével írtak születésnapjára egy könyvet, innen indult ki az egész dolog. Mint azt Budaházi Attila megfogalmazza, a gyermekeknek írt könyveiben a hétköznapi mögött van egy világ, amit a gyermekek látnak meg. Ez a világ már nem jelenik meg a drámáiban, lévén azok felnőtteknek írt szövegek, és többnyire mindenik mögött van egy vagy két előadás. Az írás módszerére vonatkozó kérdés után két fajta alkotási módszert különít el: van, hogy a színészekkel közösen jön létre a darab, ekkor a közös fejlesztés révén más szerepet kap az író, kicsit színésszé, kicsit dramaturggá is válik, de olyan is van, hogy egyedül dolgozik.
A filmkészítés és a karakterépítés néhány titkába is beavatódhattak a közönségtalálkozó résztvevői. Tasnádi István elmondta, hogy a munkája folyamán általában először a történet van meg, a karakterek majd az írás közben tárulnak fel. Éppen ezért mondja el, hogy „amíg az ember le nem írja, addig csak úgy kavarog benne, gomolyog érzésszerűen” a történet, le kell azt írni, hogy lássuk, milyen lesz. A Terápia című sorozat is szóba került, aminek a forgatása közben, saját elmondása szerint, felmerült benne az, amit a mai napig tapasztal: hogy az írás ihletet igényel, a tervezettség nem gátolja a fantáziát, előzetes tervezés nélkül az irományból csak egy más számára értékelhetetlen maszlag lesz.
Tavaly rendezőként elnyerte a Prix Europe-díjat a legjobb európai tévéfilmért. A rendezői és az írói munka közötti különbséget egyszerűen határozza meg: „Csak nézek ki a fejemből egy kávéval a teraszon. Megtehetem, író vagyok. Rendezőként nem.”
