No items found.

Természetrajz (Historia naturalis)

XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 08. (694.) SZÁM – ÁPRILIS 25.
Pliniushoz grafikai elem




XVIII. könyv, 1–2.

1. Már le kellett volna zárnom a föld és ég között születő mindennemű dolgok leírását, csupán azt hagyván hátra, amit magából a földből ásunk ki, ha a növényekből és cserjékből nyert orvosságok tárgyalása nem késztetett volna arra, hogy az orvosolt élőlényekből magukból nyert gyógyszerek szélesebb körével foglalkozzam. De vajon nekem, aki a növényeket és a virágok különböző fajtáit leírtam, olyan ritkaságokkal egyetemben, melyeket nehezen találni, nem kellene azokról az ember számára hasznos dolgokról is szólnom, amelyek magában az emberben találhatók meg? Hallgatnom kellene a gyógyszerek körülöttünk elő forrásairól – tekintettel arra is, hogy maga az élet büntetés azoknak, akik nem mentesek a fájdalmaktól és a betegségektől? Nyilván írnom kell tehát ezekről, és különös gondot fogok fordítani a feladatra, jóllehet tudatában vagyok a kockázatnak, hogy megbotránkozást keltek. De feltett szándékom, hogy kevésbé legyek tekintettel a saját népszerűségemre, mint arra, hogy az emberi életnek hasznos legyek. Vizsgálódásaimat ki fogom terjeszteni idegen dolgokra és furcsa szokásokra, mert a hit ezen a téren csupán a tekintélyre hivatkozhat, jóllehet a részletek megválasztása során magam is igyekeztem csaknem egyetemesen elfogadott hiteket találni, és nagyobb hangsúlyt fektettem a figyelmes vizsgálódásra, mint az anyag bőségére. Egy dologra pedig felettébb szükséges felhívnom a figyelmet: miután immár leírtam az élőlények természetét és az egyes élőlényeknek köszönhető felfedezéseket – hiszen nem csekélyebb szolgálatot tesznek az orvosságok felfedezése, mint azok biztosítása által –, most arra fogok kitérni, hogy milyen segédletre találhatunk magukban az élőlényekben. Nem hagytam ki tehát egészen ezt sem, és jóllehet az új téma eltérő, azért szorosan összefügg a régebbivel.
2. Azzal fogom kezdeni, ahogyan az ember önmagában keres a maga számára gyógyírt; és lám, már a legelején a legelképesztőbb rejtvényt találjuk itt. Az epilepsziások a gladiátorok vérét úgy isszák, mintha életelixír volna, pedig mi borzadálytól vacogva tekintünk rá, ha ugyanabban az arénában a vadállatok ugyanezt teszik. De az egekre! A betegek a leghatásosabbnak gondolják, hogy egy emberből meleg, élő vért szopjanak, és a sebre helyezve szájukat, az életet kiszívják, pedig az embereknek nem szokásuk a sebre helyezni szájukat még a vadállatok esetében sem. Mások igyekeznek félretenni az újszülöttek lábából és fejéből a velőt. Sőt, a görögök közül nem kevesen beszéltek minden egyes szerv és végtag ízéről, a legapróbb részletekig menően, egészen a levágott körömig. Mintha egészségesnek lehetne tekinteni egy ember számára, hogy vadállattá váljék, és betegséget érdemeljen ki büntetésül éppen a gyógyulás folyamata során! Az egekre! Jól megérdemelt a kiábrándulás, ha ezek az orvosságok hatástalannak bizonyulnak. Bűn az emberi belekre ránézni – hát akkor megenni őket minek számít? Ki volt az első, Oszthanész, aki a te praktikáidhoz hasonlókat kigondolt? Mert téged terhel a felelősség ezért, emberi törvények lábbal tiprója, szörnyűségek munkása, hiszen te voltál mindezek kezdeményezője – gondolom, azért, hogy megőrizzék emlékezetedet. Ki az, aki először gondolt arra, hogy emberi végtagokat rágcsáljunk egyenként? Milyen jóslat vezérelte őt? Miféle eredete lehetett orvosi üzelmeinek? Ki készített ezeknél a gyógyszereknél ártalmatlanabb varázsitalokat? Tegyük fel, hogy az idegenek és a barbárok fedezték fel ezeket a rítusokat – vajon a görögök is átvették a szóban forgó a művészeteket? Fennmaradt egy értekezés Démokritosztól, mely szerint az egyik panaszra inkább a bűnöző koponyacsontjai, másikra pedig a barátéi vagy vendégéi a jók. Apollóniosz azt írta, hogy a fájó ínyre az a legjobb orvosság, ha egy erőszakos halált halt ember fogával kapargatjuk, Melétosz pedig, hogy az emberi epe meggyógyítja a hályogot. Artemón azt javasolta epilepszia ellen, hogy éjszaka vegyünk a forrásról vizet, és egy olyan ember koponyájából igyuk meg, akit megöltek, de nem égettek el. Az akasztott ember koponyájából Antaiosz pirulákat készített a veszett kutya harapása ellen. Még négylábúkat is gyógyítani lehetett emberből vett gyógyszerekkel. Az ökrök bélszele ellen átszúrták a szarvaikat, és emberi csontokat illesztettek beléjük, a beteg disznók gyógyítására pedig olyan búzát adtak, amelyet egy éjszakán át olyan helyen tartottak, ahol egy embert megöltek és elégettek. Távol legyenek tőlem és írásomtól az ilyen borzalmak! Én nem bűnökről fogok beszélni, hanem segítségről. Például amikor a gyermekágyas nő teje, az emberi nyál vagy az emberi test érintése hatásos. Mi több, én magam nem is tekintem úgy, hogy az életet oly nagyra kellene értékelni, hogy bármilyen eszközzel meghosszabbítsuk. Te pedig, aki ezt a véleményt vallod, bárki is vagy, mindenképpen meg fogsz halni, ha mindenféle utálatosságoknak és bűnöknek köszönhetően esetleg hosszabb ideig is éltél. Ezért is tekintse minden ember úgy, hogy a maga lelkének orvosságai közül a legelső nem más, mint hogy a természet által az embernek juttatott áldások legnagyobbja az időben bekövetkezett halál, és ebben is a legjobb az, hogy minden egyes embernek hatalmában áll azt saját magának megadni.


RIGÁN LÓRÁND fordítása



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb