.svg)
Nagyinterjúk, életút-beszélgetések, tematikus beszélgetések írókkal, költőkkel, alkotóművészekkel, értelmiségiekkel – Erdélyből, Romániából, a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból.
Csak annyit tudhatunk, és ennél én sem tudok lényegesen többet, hogy a Kitelepítésben mindig így történnek a történetek, az olvasás jelen idejében, mert az írást az olvasó történteti...
A kultúrtörténeti diadalmenet után Drakulára már sokan afféle személyes jóbarátként vagy kedves nagybácsiként tekintünk; nincs ez másként nálam sem.
Elindulsz lefele a Rhédey-kriptától, de nem az úton, hanem a kripta hátsó kijáratával egy vonalban. Látsz egy kopjafát, ez a Kalevala-fordító Nagy Kálmáné, és felette van Szisz gránitsírja.
Kolozsváron 1954-ben jártam először Zsolt bátyám vendégeként, aki akkor az Utunk szerkesztője volt, s nyáron két hétre befogadott Kálvin utca 5. szám alatti albérletébe.
Amikor én vidékről felkerültem, fogalmam sem volt minderről. Azért esett a választásom Kolozsvárra, mert az ottani germanistáknak igen jó hírnevük volt a német nyelvű sajtóban.
Úgy gondolom, hogy a Széchenyi-központú kutatási pálya nagy lehetőség és nagy csapda is egyben.
Akkor már nem hagyott békén a gondolat… Aztán felhívtam a minisztériumot – én voltam az egyedüli pályázó. Így kerültem Kolozsvárra. Előtte nem jártam Romániában, elég keveset tudtam arról, mi vár rám.
Mielőtt Romániába jöttem volna, előtte már több ízben is jártam Magyarországon ösztöndíjjal, illetve idegenvezetőként is. Nemcsak Budapestet, hanem Debrecent és Szegedet is ismertem.
