.svg)
Felismerhetetlenségig ismételgetem arcod. Másolom, formálom, deformálom, mígnem teljesen elfelejtelek. Ezt csak veled tudom megtenni.
Mondj valami örökzöldet, mint aki az afáziában bízik, mint aki nem mond le arról,
Röpülj, acherontia atropos, indulj lakatlan rétek felé, bocsásd meg ösztönös félelmemet, hogy félrefordulok, és zavartan arra biztatlak, menj el innen,
nem szitált homokot a negro folyó partján nem vágott utat a liánok között nem talált ökölnyi gyémántot a vén loco elszökött
jártunk már itt… s ahogy akkor: most is félszeg szavak reszketnek a fűszeres illat fölött kiegyenesednek a téren a fák… zene szól
álmomban, valahol elaludt kabátod. az üres fogasok között, csak egy árva esőernyő maradt utánad.
