.svg)
Április 14-én, fél hat előtt pár perccel arra érkezek a Gemma Book Caféba, hogy André Ferenc az utolsó simításokat végzi a hangosításon: próbafelvételként ByeAlex és Hiro kors című slágerét pengeti, szerkeszti – gitárral, looper pedálokkal. Megérkezik a Látó Szépirodalmi Folyóirat estjének moderátora, Codău Annamária is, elhallgat a kors dallama, ezzel kezdetét veszi André Ferenc gitáros-beszélgetős-felolvasós szerzői estje.
Codău Annamária üdvözli a közönséget, bemutatja a meghívottat: André Ferenc mindenfélét csinál, verset ír, szerkeszt, fordít, tanít, zenél, és tovább sorolhatnánk. Tehát bőven lenne mit megtudni róla, de kezdjük lazán: hogy tetszik a tavasz, beleszól-e a munkáiba?
Fotó: Daray Erzsébet
A meghívott visszatekint – régen azt hitte, hogy az egyetlen évszak a tél és az egyetlen zene a black metal, aztán rádöbbent, hogy a tavasz gyönyörű és a nyári nap sem árt. Codău Annamária szerint André Ferenc bármikor tud beszélni bármiről, így adott a kérdés, hogy milyen a viszonya a beszéddel – nem a nyelvvel, hanem a kimondott szavakkal –, és ez mennyire lényeges a költő szövegeiben. André kiemeli a hangzó beszéd fontosságát, sokat olvas fel hangosan, otthon, a szobájában, saját magának, miközben figyeli, hogy a mondás aktusában hol működik és hol hibádzik a szöveg. Az írás neki olyan, hogy időnként kifakad belőle tíz oldalnyi szöveg, aztán csend van. A tízoldalas vázlattól pedig még legalább 30 lépcsőfok vezet a kész versig. Nehezen jön a vers, úgy érzi, néha túl komolyan veszi. Codău Annamária megjegyzi, hogy észrevette, André Ferenc mostanában a nagyobb lélegzetvételű, hosszabb verseket preferálja, jobban kitágítva a vers világát. Ez tudatos váltás? André Ferenc magyarázza, hogy ez nem feltétlenül tudatos, inkább a hosszabb formátumok próbálkoznak ővele, mintsem fordítva. Mindig elindul egyetlen témában, azt próbálja körbejárni, képeket, fogódzókat keres. Lehámozni kívánja a rétegeket, a téma mélyére jutni, így lesznek hosszabbak a szövegek, a tapogatózásban. Na de mik ezek a témák? André Ferenc szerint mindenről lehet verset írni, mindenféle érdekli, mostanában viszont leginkább arra fókuszál, hogy a recitatív elvek hogyan szervezik meg a verseket, hogyan lehetne visszahozni a ritmikát, a mondhatóság miként tölti ki a szövegek tereit, egyáltalán a zeneiséggel mit lehet kezdeni a kortárs magyar lírában.
A témákat tekintve kiemeli a szerelmes versek műfaját, szerinte fontos lenne újra olyan szerelmes verseket írni, amelyek pusztán a szeretetről szólnak, arról, hogy képesek vagyunk szeretni valakit, és szépnek látni az illetőt anélkül, hogy hangot kapna minden sorban a szorongás, a traumatizáltság. Codău Annamária ezt ahhoz kapcsolja, hogy a szerelem mellett megfigyelte Andrénál a remény motívumát is. André Ferenc kijelenti, hogy természetesen szükség van az efféle reményre is, egy lépést téve a vidámság felé, ne arról szóljon minden egyes vers, hogy „mi a random gyerekkori traumám”, ne legyen az, hogy nincs semminek semmi értelme. A szerző fel is olvas az új versei közül egy ilyen céllal megírtat, a szénbányász felesége című szerelmes versét. Mindig sajnálattal néztünk a szénbányászokra, akik szegények és az egyik legnehezebb fizikai munkát végzik. De mi van akkor, ha valójában a szénbányásznak van egy felesége, egy párja, aki minden este hazavárja, akivel szeretik egymást, és így tudnak boldogok lenni?
Fotó: Daray Erzsébet
Codău Annamária szerint, ahogyan André felolvasta a verset, olyan volt, mintha egy mesének alaphelyzete lenne. Hogyan integrálódott a két éve megjelent verses-mesés könyv, a Bújócsakverseny a szerző alkotói folyamataiba? Kiderül, hogy a kötet írása nem tudatos céllal indult útjára. A járványhelyzet idején a szerzőt akkor is a remény foglalkoztatta: persze, a felnőttek tudták, hogy kezet kell mosni, maszkot hordani, hamarosan lejár a pandémia – de mi van a gyerekekkel? A szülők hogyan segíthetnek rajtuk? Ekkor kezdett el körvonalazódni benne, hogy kell egy pozitív hangvételű kötet, ami felhívja a figyelmet a reményre és biztonságot tud nyújtani.
Codău Annamária nem egyszer ült már egy asztalnál a költővel, aki állítólag az unalomhoz is érdekesen viszonyul. André elmondása szerint sosem unatkozik, a vonaton például egy hét órás út alatt végig tud barangolni az elméje, és fontosnak is tartja ezeket a kikapcsolódásokat, már csak azért is, mert ezekből az eszmefuttatásokból, merítésekből lesznek később versek, olyan asszociációkra talál ilyenkor, amelyeket később a költészetében tud kamatoztatni. Nem kell folyton olvasni, tudni kell ellazulni és figyelni a környezetre, másokra, magunkra.
Szóba kerül a metamodernizmus, valamint a címtelen föld antológia is, melynek André Ferenc és Horváth Benji voltak a szerkesztői. Indokolt volt a kötet megjelenése, 26 költő összegyűjtése, mivel a 2010 utáni költőknél egy elmozdulás volt megfigyelhető a posztmodern alkotókhoz képest. Kiderült, hogy nem ért véget a történelem, új beszédmód kezd érvényesülni, a digitális forradalom újabb társadalmi és kulturális működéseket eredményezett.
[caption id="attachment_32258" align="aligncenter" width="450"]
Fotó: Daray Erzsébet[/caption]
A beszélgetés lezárása előtt a zenéről is szót kell ejteni: André Ferenc, a költő miért kezdett el zenélni, milyen kapcsolatban áll nála zene és irodalom? Az est meghívottja kijavítja a moderátort, ugyanis nem a költő kezdett el zenélni, hanem a zenész költeni. Körülbelül 14 évesen vette kezébe nővére gitárját, amin három akkordot tudott magabiztosan lefogni. Később, gimnazista korában el akart lógni egy kémia órát, ezért elment az Irodalmi Kreativitás Versenyre, ha úgy nézzük, a kémia iránti gyűlölete szülte az irodalom iránti szeretetét. Tehát úgy döntött, hogy nem lesz programozó, hanem költő lesz, mindeközben tovább alakulgatott zenetudása is, így jött létre később a Beatwándor formáció, azóta hordozza magával mindenhová a gitárt meg a pedálokat.
Az est záróeseményeként André kezébe veszi a gitárt, és looper pedálok segítségével zenei alapokat improvizál, ezekre olvas rá új és régi verseket, slamszövegeket. A közönség nagy érdeklődést mutat, mindenki teljes odaadással koncentrál a ritmusok találkozására, majd hosszú taps követi az utolsó hang elhalkulását.
